Koronavírus: hat hónap után szükség lehet a harmadik oltásra
Egy friss tanulmány szerint a Pfizer vakcinája fél év után is 90 százalékos védelmet nyújt a súlyos megbetegedés ellen, de a fertőzés elleni hatékonysága nagyot csökken, ezért érdemes megismételni.
Változik a véradás rendszere
Mostantól írásban meg lehet adni, hogy kinek szeretnénk vért adni.
Akár háromezer dolgozó is kieshet az egészségügyből, mert nem oltatta be magát
Kötelező az oltás az ágazatban, akik megtagadják, elbocsátásra számíthatnak.
Nem tudta, hogy fizetős teszttel is jogosult a vizsgálatra, nem csak oltással
Egy 54 éves férfi elmaradt légzésfunkció-vizsgálata miatt indult belső vizsgálat a szombathelyi kórházban.
Már több mint 40 ezren várnak műtétre az országban
A legtöbben, körülbelül 15 ezren szürkehályogműtétre várnak.
Újra a zalaegerszegi kórházban dolgozik a távozó traumatológusok többsége
Nincs új bérmegállapodás, öten mégis visszatértek. Korábban 130 kilométerre kellett vinni a sérülteket az orvoshiány miatt.
Az orvosok többsége elégedett az alapbéremeléssel és a hálapénz betiltásával
Az Orvosi Kamara felmérte, milyen hatása van az új egészségügyi törvénynek az orvosokra.
Hálapénzt fogadhatott el egy budapesti főnővér, a rendőrség nyomoz
A gyanú szerint egy idős nő ingyenes kezelése után pénzt vett át a hozzátartozóktól.
Elégedetlenek az ápolók, a tüntetésükön kifütyülték Pintér és Kásler jókívánságait
Több ezer egészségügyi szakdolgozó érezte úgy, hogy a koronavírus alatt maximálisan helytálltak, de a megbecsültségük nulla, vagy annál is kevesebb. Ezért szerveztek a Hősök terére tiltakozó...
Kásler lemondását követelték az egészségügyi szakdolgozók a Hősök terén
Kormánytagok nem mentek el, csak levelet küldtek, amit hangos füttyszóval fogadtak.
Kövess minket Facebookon is!