Újabb ok az egészségmegőrzésre: ismét egyre tovább kell várni a műtétekre Magyarországon

2024. január 2. – 15:28

Másolás

Vágólapra másolva

Bár a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az utóbbi években módosított a nyilvánosságra hozott statisztikák összetételén, például a feldolgozott időszak hosszán, a Pénzcentrum cikke szerint a koronavírus-járvány vége után tapasztalt javulás óta ismét hosszabbodni kezdett az átlagos várakozási idő az állami egészségügyi intézményekben, illetve ezzel együtt nőtt a várakozó betegek száma is.

Az utóbbi tíz év során többször csoportosítottak át célzott állami forrásokat a várólisták rövidítésére, illetve a műtétre várakozó betegek számának csökkentésére Magyarországon. 2022. március elején például egy kormánydöntés nyomán 13,6 milliárd forintot csoportosítottak át erre a célra, ám ezek a törekvések csupán átmeneti eredményt hoztak, hiszen mint nem sokkal később kiderült, közel 56 ezren várakoztak műtétre országszerte, ami a 2019-es betegszám kétszerese volt.

Az idei év elején nyilvánosságra hozott adatok szerint jelenleg térdprotézisműtétre 9, a csípőprotézis beültetésére pedig átlagosan 6 hónapot várhatnak a betegek, de mindez csupán az országos átlag, egyes régiókban az előbbi beavatkozásra 20 hónapot kell várni. A járvány idején bekövetkezett romlás hátterében az állt, hogy elhalasztották a nem életmentő műtéteket, ehhez képest rövidültek tavaly a kórházi várólisták, állapítja meg a cikk szerzője.

Az átlagos várakozási idő 2023 és 2024 januárja közt több betegségtípus esetében jelentősen nőtt, fontos azonban, hogy változott az adatfelvétel módszertana, hiszen éppen ebben az időszakban csak az utolsó 6 hónap számait vették alapul, szemben a korábbiakkal. Így is beszédes azonban, hogy szaruhártyaműtétre jelenleg egy és negyedévet kell várni, szemben a tavaly év eleji 11 hónappal. A mandulaműtétre várakozók tavaly év elején átlagosan 28 nap után kerültek sorra, most 80 napot várhatnak a műtétre, a visszérműtétek várakozási ideje pedig a korábbi 31 helyett 59 napra nyúlt.

A cikk szerint sokan a magánegészségügyi szolgáltatóknál keresnek megoldást, miután szembesülnek a hosszú várakozási időkkel, ami módosítja az összesített állami statisztikákat is. Ennek ellenére túlzás azt állítani, hogy a változó sikerességű állami beavatkozás mellett csak ez a műtéti várakozási idő csökkentésének módja, hiszen a tendenciákat szintén befolyásolja, hogy hányan figyelnek oda az egészségük megőrzésére, illetve hányan veszik igénybe az ingyenes szűrővizsgálatokat, hogy megelőzzék a nagyobb bajt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!