Donald Trump
Trump megint össze-vissza beszélt, majd durván megemelte a kínai áruk vámját
Nem született megállapodás a tárgyalófelek között, ezért életbe lépett a 15 százalékos vámemelés Kínával szemben.
Trump szeretett volna bűncselekményeket elkövetni, de nem sikerült neki
Nagyon súlyos, amit Trumppal és az oroszokkal szemben megállapít a két éve várt Mueller-jelentés. Az elnök mégsem bukik bele.
Elkerülhetetlen egy amerikai-kínai háború?
Sok példa volt a történelemben egy domináns és egy felemelkedő nagyhatalom konfliktusára, és a többségük háborúhoz vezetett.
Nem találtak elég bizonyítékot a Trump-orosz összeesküvésre
Az új kérdés: nem is történt semmi, vagy Trump sikeresen akadályozta a nyomozást? Az elnök diadalt hirdetett, de nincs vége az ügynek.
Trumpnak köszönhetően egyre jobban elveszti egyensúlyát az amerikai gazdaság
Rekordszintű hiányokat mutatnak az USA pénzügyi mutatói, pedig Trump épp ezt akarta volna elkerülni.
A politikusok miatt szenvedhetnek az amerikai tőzsde eddigi sztárjai
Az előző amerikai elnökválasztási kampány mélybe küldte a biotechnológiai gyógyszercégek árfolyamát, a következő az Amazonhoz hasonló tech cégeket intézheti el.
Donald Trump és az Art of the Deal bukása
Az elnök kapitulált, és ezzel megfordul az amerikai politika. De valójában Trump üzleti filozófiájának alapjaiban van a hiba.
Miért nem állnak fel azonnal az amerikai közalkalmazottak, ha nem kapnak fizetést?
Az amerikai kormányzat leállása alaposan próbára teszi a közalkalmazottak megtakarításait és lojalitását.
Miért bénították le a saját országukat a brit és az amerikai politikusok?
Senki ne lepődjön meg, hogy a fejlett országok lakóinak egy része olyan politikusokat támogat, akik a politikai intézményrendszer ledózerolásán dolgoznak.
Új szomszédokat kap Donald Trump
Zavarta az amerikai nemzetbiztonságot, hogy New York-i Trump Tower közelében lévő egyik felhőkarcoló kínai tulajdonban van. Most egy gonddal kevesebb.









