Nyilvánosságra hozták, hogy mit kerestek a nyomozók Trump floridai birtokán

2022. augusztus 26. – 23:52

frissítve

Nyilvánosságra hozták, hogy mit kerestek a nyomozók Trump floridai birtokán
A kitakart nyilatkozat, amiben leírják, hogy mit kerestek a nyomozók Trump floridai házában – Fotó: Jim Bourg / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Nyilvánosságra hozták azt a nyilatkozatot, amit az FBI egyik ügynöke tett, amikor végzést kért a bíróságtól, hogy előzetes bejelentés nélkül tartsanak házkutatást Donald Trump mar-a-lagói birtokán. Azt eddig is lehetett tudni, hogy az exelnök kb. 15 doboznyi, több mint 700 oldalnyi titkosított dokumentumot vitt magával, amikor kiköltözött a Fehér Házból.

A most nyilvánosságra hozott dokumentumból viszont az is kiderül, hogy milyen indokkal akarták átkutatni Trump floridai otthonát, pontosan mit kerestek a nyomozók.

Igaz, a 38 oldalas dokumentum nagy részét olvashatatlanná tették, 21 oldalon teljesen vagy részben kitakarták a szöveget. Az igazságügy minisztérium sokáig a nyomozás érdekeire és a tanúk védelmére hivatkozva nem járult hozzá a nyilatkozat nyilvánosságra hozatalához.

Ebben többek között szerepel, hogy az FBI képviselője szerint:

„A fenti tények és körülmények alapján joggal feltételezem, hogy a helyszínen bizonyítékokat, bűncselekmény révén szerzett tulajdont vagy egyéb, a szövetségi törvények szerint illegálisan birtokolt tárgyakat találunk.”

A dokumentum szerint a Nemzeti Levéltárból hiányzó iratok közül 67 bizalmas, 92 titkos és 25 szigorúan titkos besorolású volt. A nyomozás azután indult, hogy idén januárban 15 doboznyi irat került vissza az archívumba Trump birtokáról. Az exelnök ellen hivatali dokumentumok eltulajdonítása miatt folyik eljárás.

A nyomozás céljai között szerepelt például annak megállapítása, hogy miként került ki a dokumentumok a Fehér Házból, jogszerűen tárolták-e azokat a floridai birtokon, más helyszínen is tároltak olyan titkosított iratokat, ami nem volt jogszerű, és melyek ezek az iratok. Az FBI azt feltételezte, hogy Trump otthonában további titkosított, nemzetbiztonsági szempontból érzékeny iratokat tárolhatnak, nem biztonságos körülmények között.

A házkutatás során lefoglalt dokumentumok tartalma nem ismert, bár a sajtóban megjelentek híresztelések arról is, hogy atomfegyverekhez köthető iratokat is lefoglaltak.

Trump továbbra is azzal védekezik, hogy nem követett el jogsértést, mert még elnökként már korábban feloldotta a kérdéses iratok titkosítását. Bruce Reinhart bírót, aki engedélyezte az augusztus 8-i házkutatást, azzal vádolta, hogy ellenséges vele szemben. Úgy fogalmazott, hogy a bírónak sosem kellett volna engedélyeznie, hogy „betörjenek az otthonába”, máshol pedig boszorkányüldözésnek nevezte a történteket.

BBC, Sky News, Guardian

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!