Talált titkosított iratokat az FBI Trump birtokán, atomfegyverekről szóló dokumentumokat is kereshettek

2022. augusztus 12. – 18:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Atomfegyverekre vonatkozó szigorúan titkos, államtitoknak minősülő iratok után kutathatott az FBI hétfőn Donald Trump floridai birtokánértesült a Washington Post. Trump korábban azt mondta: szükségtelen és politikai indíttatású volt a házkutatás. Az exelnök nem volt jelen a helyszínen a vizsgálat idején. Ez volt az első alkalom az amerikai történelemben, hogy egy volt elnök otthonában bűnügyi nyomozás keretében házkutatást tartottak.

Az amerikai lap forrásai nem részletezték, pontosan milyen információk után kutattak az FBI nyomozói, valójában azt sem tudni, a nukleáris fegyverek dokumentációi az USA vagy más ország atomfegyvereiről tartalmaznak információkat. A Wall Street Journal szerint több szigorúan titkos dokumentumot is találtak Trump rezidenciáján, olyan iratokat, amelyeket csak különleges kormányzati létesítményekben lehet tárolni. Trump ügyvédei azzal érvelnek, hogy a volt elnök hivatalából való távozása előtt feloldotta az érintett anyagok titkosítását.

Sem az FBI, sem az amerikai igazságügyi minisztérium, sem Trump nem válaszolt a Washington Post megkeresésére. Az igazságügyi minisztérium hivatalosan még nem fedte fel a házkutatás okát.

Merrick Garland amerikai igazságügyi miniszter korábban bejelentette, hogy személyesen ő engedélyezte a házkutatást. Az MTI azt írja, nyilvánosságra hozták a házkutatás jegyzőkönyveit, amelyekből kiderül, hogy a volt elnöktől valóban lefoglaltak minősítettnek tartott iratokat. A nyomozók által készített jegyzőkönyv szerint 20 doboznyi iratot foglaltak le. Ezek között szerepelnek minősített iratok, köztük szigorúan titkos, titkos és bizalmas jelzésű dokumentumok, úgynevezett TS/SCI (Top Secret/Sensitive Information) iratok. A jegyzőkönyvből kiderült, hogy az FBI magával vitt egy „bőrkötésű dobozt is”, benne fotóalbumokkal, kézzel írott jegyzetekkel, és különböző egyéb, minősített és titkos iratokkal.

Az elnöki feljegyzésekre és dokumentumokra vonatkozó törvény szerint a leköszönő elnöknek hivatala elhagyásakor át kell adnia a munkájához köthető iratokat a nemzeti levéltárnak. Bár ennek megszegése önmagában nem von maga után komolyabb jogi szankciókat, a titkos nemzetbiztonsági információk ellopása igen.

Helyi idő szerint hétfőn este az amerikai Nemzeti Nyomozó Iroda (FBI) és az igazságügyi minisztérium házkutatást tartott Donald Trump Mar-a-Lagó-i rezidenciáján. A jelek szerint azt feltételezik, hogy az exelnök bizalmas nemzetbiztonsági információkat nyúlhatott le. Ugyanakkor olyan vélemények is vannak, amelyek szerint Trump politikailag profitálhat belőle, hogy az FBI által üldözött mártír szerepében tetszeleghet hívei előtt – már ha nem csukják le.

Köztudott, hogy Donald Trump titkos iratokat is magához vett, amikor elnöksége végén elhagyta a Fehér Házat. Mar-a-Lagó-i birtokán januárban az amerikai nemzeti levéltár – hosszas huzavona után – már lefoglalt 15 doboznyi iratot, amelyek között szintén voltak minősített nemzetbiztonsági információk.

Számos más ügye is van

Donald Trump ellen több más eljárás is folyik. A legfontosabb és legnagyobb publicitást kapott eset az amerikai törvényhozás épülete, a Capitolium 2021. január 6-i ostromához köthető. Trump a 2020-as elnökválasztás után – bármiféle bizonyíték nélkül – azt hangoztatta, hogy csalás miatt veszített, és az azóta nyilvánosságra került dokumentumok és tanúvallomások szerint aktívan próbálta megakadályozni, hogy a kongresszus szentesítse a választás eredményét 2021. január 6-án.

Visszatérne a mártír szerepébe

Arról is számos spekuláció látott napvilágot, hogy mindez milyen hatással lesz a novemberi félidős választásokra. Az infláció az Egyesült Államokban is évtizedes csúcson van, és Joe Biden népszerűsége jelenleg annál is alacsonyabb, mint Donald Trumpé volt elnöksége azonos időszakában, miközben Biden és a demokraták a sikereiket sem igazán tudják eladni. Azonban a demokraták megítélése az utóbbi időben valamelyest javult, miután az elnök és a párt több ígéretét – még ha az eredetinél szerényebb formában is, de – átverte a törvényhozáson (amiről részletesen itt írtunk), az üzemanyagárak csökkenése és az alacsony munkanélküliség miatt enyhült a gazdasági folyamatokhoz köthető népelégedetlenség.

Emellett még konzervatív többségű államokban is mély visszatetszést keltett, hogy a legfelsőbb bíróság republikánus elnökök által kinevezett konzervatív többsége elvetette az abortuszhoz való jog alkotmányos védelméről szóló precedenst, amire számos republikánus vezetésű államban a művi terhességmegszakítás legtöbb, vagy esetenként összes formáját súlyosan büntető törvényeket hoztak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!