Atomfegyver

Megegyezhet az USA és Kína, hogy távol tartják az MI-t a katonai drónoktól és atomfegyverektől
Bár a két ország még mindig nagyon sok mindenben nem ért egyet, több együttműködésről is megegyeztek.
Teller Ede elkezdte tervezni a világ legpusztítóbb bombáját, aztán a fiókjában maradt
1961-ben a szovjetek bevetették minden idők legkegyetlenebb bombáját, aminek a Cár nevet adták. Tervben volt az amerikai válasz is, de szerencsére a tesztig sem jutottak el.
Megszavazta az orosz törvényhozás az Átfogó Atomcsend Szerződés ratifikációjának visszavonását
Nyugaton úgy vélik, Moszkva újra szeretné indítani a nukleáris kísérleteket, de Oroszország ezt tagadja.
Észak-Korea beleírta az alkotmányába az atomprogramját
Kim Dzsongun szerint így lehet megóvni a világbékét.
Korrupció, zabigyerek és atomrakéták: rég nem látott tisztogatás indult Kínában, vad elméletekkel
Az elmúlt hetekben a kínai külügyminiszter és a védelmi miniszter is eltűnt a nyilvánosság elől.
Észak-Korea taktikai atomtámadási hadgyakorlatot tartott
Két, nem valódi nukleáris robbanófejjel ellátott cirkáló rakétát is kilőttek.
Fact-check: „A Wagner-zsoldosok orosz atomfegyvereket szerezhettek meg”
A szombati Wagner-lázadás körül kialakult információs vákuumot sokan találgatással próbálják megtölteni. Az egyik ilyen elmélet szerint Prigozsin csak atomfegyvereket akart lopni, és sikerülhetett...
„Az emberiség történelmének egyik legveszélyesebb időszaka felé sodródunk”
Látványosan megugrottak a hadikiadások az elmúlt egy évben, Kína pedig masszív atomfegyver-halmozásba kezdett.
Mindenki kaphat atomfegyvert, aki Moszkvával társul – mondja a belarusz diktátor
Igaz, Alekszandr Lukasenko szerint erről érdemes Oroszországot is megkérdezni.
Kövess minket Facebookon is!