A baj az, hogy az otthonunkra, ahol élünk, a kormány terepasztalként tekint

Az ország eddigi egyik legnagyobb egyetemi fejlesztése készül a belvárosban. A Nemzeti Múzeum mögött, a Magyar Rádió egykori helyén épül több százmilliárd forint közpénzből a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új kampusza. Sokan nem örülnek a bontással járó építkezésnek vagy a tervezett hatalmas épületeknek, de a kormány minden akadályt félretett az útjából, hogy megvalósítsa az egyház projektjét. Ha megvalósul, akkor megszeretik címmel a Telex dokumentumfilmet készített a projektről, amiben megszólal az önkormányzat, civilek, a kormány és az egyház is.

A film február 27-én kerül ki a Telexre, de támogatóink nemrég egy premiervetítésen is megnézhették, ami után Simor Dániel, a film szerkesztője beszélgetett Pikó Andrással, a VIII. kerület polgármesterével és Vitézy Dáviddal, a Podmaniczky Mozgalom fővárosi képviselőjével, aki a Campus-projekt indulásakor még a kormányzati oldalt képviselő Budapesti Fejlesztési Központot (BFK) vezette.

Vitézy a beszélgetést azzal kezdte, hogy mikor a BFK igazgatója lett, már adottság volt, hogy a Pázmány Campus meg fog születni, a folyamat addigra elindult. Két komolyabb vitára emlékszik a BFK szakemberei és a Püspöki Konferencia között: az egyik az, hogy a Konferencia sokkal több parkolóhelyet szeretett volna, mint amennyit Vitézyék urbanisztikai szempontból helyesnek tartottak – hiszen a legtöbben a belvárosi egyetemeket nem autóval közelítik meg –, valamint azon, hogy mekkora sportkomplexum épüljön a kampuszhoz.

A parkolóhelyek számát a főváros segítségével sikerült letekerni, de a sportkomplexumot csak részben, így egy része megvalósul. Vitézyék megpróbálták elérni, hogy ha már ez annyi helyet foglal, amennyit, akkor hadd használhassa a többi egyetem is. „A Pázmány azt soha sem szerette volna, hogy az állami egyetemekkel bármilyen módon, bármelyik létesítmény kapcsán – akár kollégiumi férőhelyek, akár sportlétesítmények kapcsán – közösködni kelljen” – jegyezte meg Vitézy.

Ettől függetlenül úgy látja, hogy ők mindenképp kompromisszumkészen álltak a dologhoz: próbálták megoldani, hogy valamilyen formában megmentsék a rádió stúdióit, hogy ha nem is lehet már valóban munkára használni azokat, valamilyen múzeumi kiállítást tudjanak belőlük csinálni. Hasonló tervük volt a Pagodával is. Erről született egy határozat is, de a BFK megszűnésével ezt azonnal hatályon kívül helyezték.

„Azt gondolom, hogy ha azzal az érzékenységgel ment volna tovább a projektmenedzsment, mint ahogy akkor ment, akkor egész más kimenetele lett volna ennek a történetnek”

– tette hozzá.

Ezt Pikó András egy kicsit másképp látta: „Van olyan, ami nem a Dávidék személyén múlik. […] Van két választott testület: egy kormány és egy önkormányzat. Ezeknek természetesen vannak vitáik és egyeztetéseik, de a végén mindent felülírt egy nem választott testület akarata. Azt nagyon nehéz volt megélni, hogy nem jutunk közelebb, egyszerűen azért, mert a kormány bármikor azt mondhatja, hogy »bocsánat, a megrendelő szent és sérthetetlen, mi csak végrehajtók vagyunk«”.

Oltári felelőtlenségnek tartja a kormány részéről, hogy kiszervezte, áthárította így a felelősséget egy olyan testülethez, ami nem számonkérhető, nem vonható be a demokratikus vitába, mert „ő csak az Úristennek felel, nekünk nem”. Szerinte ha Vitézyék maradtak volna, akkor az változik meg, hogy a másik oldalon lett volna egy kompetens, a várostervezéshez értő csapat, amivel együtt tudnak működni – de nem tudja, mi lett volna a vége, lehet, hogy pont ugyanez. De legalább lett volna a történetben szakmai–polgári felelősség.

„Sosem vitattuk a Pázmány-beruházás létét. Sosem vitattuk a funkciót, hogy ott egyetem kell, hogy legyen. Örültünk neki. Amit vitattunk, az a lépték, és ennek az egésznek a lebonyolítása. Egy diktatúrában csinálnak ilyeneket. […] Rengeteget vesztettünk mi, józsefvárosiak, de tisztességesen csináljuk végig”

– mondta a polgármester.

A film bemutatójakor még nem született jogerős ítélet arról, hogy indulhat-e a bontás, de Pikó azt mondta, hogy már a fél épületet lebontották. Vitézy megjegyezte, hogy hiába a per, még ha nyer is az önkormányzat, már csak kártérítés jöhet szóba, nem fogják visszaépíteni a lerombolt épületeket. Pikó hozzátette, hogy ennek még a következményeiről sincs pontos képük, mert nincs olyan hatástanulmány, amit ő megkövetelhet, így – többek között – „nem tudjuk, hogy mennyi azbeszt van a levegőben. […] Ez egy emberkísérlet”. Végül a bíróság szerdán arra jutott, hogy jogszerű volt a bontás.

De a környék statikus állapotáról sincs pontos képük, így azt sem tudják, hogy ha egy százéves, rossz állapotú lakóház mellett elkezdenek ásni egy négy emelet mély gödröt, annak milyen hatása lehet a környező épületekre.

Maradhatott volna egyáltalán?

Vitézy szerint a rádió épületével kapcsolatban a társadalom felől is, de a BFK-n belül is két iskola vívott egymással: menjen vagy maradjon? Az egyik oldalon azok álltak, akik szerint az épület olyan kulturális örökségnek számít, (inkább belül, mint kívül), hogy nem szabad elbontani, míg a másikon azok (mint alapvetően a kormány is), akik inkább elbontanák a második világháború után épült, modernista, szerkezeti, anyaghasználati és energiahatékonysági szempontból nem feltétlenül korszerű épületeket, és visszatérnének a háború előtti városképhez.

Több építészcég is pályázott a projektre, Vitézy szerint közülük csak egy őrizte volna meg az épületeket, de nem kulturális, hanem klímavédelmi indokkal. Így is visszabontották volna ezeket, egészen a szerkezeti elemekig.

Végül az építészeti zsűri döntött úgy, hogy az épületek nem képeznek értéket, le lehet azokat bontani. Itt Vitézy megjegyezte, hogy az a megrendelős dolog, amire Pikó utalt, azért nem így van, mert jogi szempontból a megrendelő az állam, és saját döntése alapján adja tovább az egyháznak az elkészült értéket. Már csak azért sem tartja megrendelőnek az egyházat, mert nem ők állják a költségeket.

Pikó rádiós múltja miatt nehezen tudta elengedni a rádió épületét, de túl tudja tenni magát azon, hogy nem értékesnek nyilvánították. Azzal az elképzeléssel azonban nagyon nem elégedett, hogy a kampuszt úgy kell felépíteni, hogy gyakorlatilag minden épülete száraz lábbal megközelíthető legyen. „Egy akkora fedett aula van ott, hogy egyszerűen nem tudok vele mit kezdeni. Biztos, hogy építészetileg tök jó, de azért na. Helyezzük ki a funkciókat, és hozzuk emberibb léptékre” – mondta a polgármester.

„A palotanegyed a pesti oldal várnegyede. […] Egy akkora monstrum, amekkora oda felépül, az egyszerűen szétrobbantja ezt a történelmi közeget. Ilyet nem lehet csinálni.”

Hozzátette, hogy miután azt látták, hogy alig van ráhatásuk a dolgok menetére, egyre nagyobb ellenállást tanúsítottak, és volt, hogy olyan ajánlatokat is kapott, hogy „polgármester úr, mennyit kérsz?”. Volt, aki 30 milliárd forinttal kínálta így meg a kerületet, míg más azt ígérte, hogy rengeteg fejlesztést kapnak, kifestik az egészet. Tudja, hogy kívülről ez olyan, amiért „polgármesterként mindenki földhöz verné a seggét”, de úgy gondolta, hogy ez nem az, amit a kerületiek akarnak.

Lokális probléma, vagy mindenki aggódhat?

Vitézy szerint a Pázmány Campus egyik sajátossága az, hogy ez egy hiperlokális probléma, leginkább az érintett területen és akörül élőket érinti. Nem lát benne olyat, amiért akár Budapesten, akár országosan valamilyen ellenállás alakulna ki, mert szerinte majd ha az egész megépül, és nem rondít bele nagyon a városképbe, akkor egy idő után az emberek megszokják, megszeretik.

Pikó azzal árnyalta a dolgot, hogy ez csak az egyik oldala a problémának. Persze, lehet, hogy a végén minden jóra fordul – amire példának hozta az Orczy parkot – de azt is fontos figyelembe venni, hogy mennyi jogállami lehetőséget vont meg az állam az önkormányzattól azért, hogy mindenképp át tudják nyomni a projektet.

„Az országos érdek érdekében nagyon súlyosan lebontottak egy csomó jogállami akadályt. Lehet, hogy lokálisan, Józsefvárosban érhető ez tetten, de ennek tovagyűrűző hatása lesz. Emiatt mindenkinek ráznia kéne az öklét”

– mondta Pikó.

„Ennek a kormánynak ezzel a tárgyalástechnikával, ezzel a vehemenciával, ezzel az elhatározással, a politikai akarat totális végigtolásával az a profilja, hogy azt a lakóhelyet, amin mi élünk, ő terepasztalnak gondolja.”

Ha megvalósul, akkor megszeretik – a Telex dokumentumfilmje a Pázmány kampuszáról, február 27-től a Telexen.