A besült atombombák és a dedós sárdobálások kampánya volt ez

A besült atombombák és a dedós sárdobálások kampánya volt ez
Illusztráció: Somogyi Péter (szarvas) / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Egészen a legutolsó napokig kellett várni arra, hogy valami igazán érdekes történjen a kampányban. Pénteken a Fidesz főpolgármester-jelöltje, Szentkirályi Alexandra visszalépett, és mindenkit arra kért, támogassa az LMP-hátszelű Vitézy Dávidot. Ettől aztán kicsit újra felbolydult a magyar közélet, pedig már nagyon úgy tűnt, az idei kampányidőszaknak úgy lesz vége, hogy abban szinte semmi kiemelkedően izgalmas nem fog történni.

Persze, Magyar Péter berobbanása pár hónappal ezelőtt felborította a pártok addigi terveit, ennek ellenére a kampány mégis szinte békésen csordogált. Senkiről nem került elő jachtozós videó, senki nem csúszott le egy ereszen. Bár voltak próbálkozások kampányatombombák bevetésére, de ezek rendre besültek, helyettük néhány kisebb-nagyobb sárdobálás csak jutott a népnek.

Azóta is ott vannak

Bár Novák Katalin kegyelmi botránya nem a szigorúan vett kampány eredménye, mégis szorosan kapcsolódik hozzá. Nem csak azért, mert az ellenzék erre nem tudott saját narratívát felhúzni, és ma már szinte senki nem beszél erről, hanem azért is, mert Magyar Péter közéleti felbukkanása az államfő és az igazságügyi miniszter, Varga Judit bukásának a mellékterméke.

Magyar Péter pedig rögtön elő is állt egy hangfelvétellel, amin a volt feleségével arról beszélgettek, hogy Rogán Antalék belenyúltak a Schadl–Völner-ügy nyomozati anyagiba, és kihúzattak belőle olyan részeket, amikben ők is felbukkannak. Varga szerint csak azért nem az összeset, mert „az ügyészségen belül Polt Péter nem ura a helyzetnek”. Erről Magyar akkor úgy nyilatkozott, nincs más hátra, a kormánynak és a legfőbb ügyésznek is le kell mondania. Azóta is a helyükön vannak.

Magyar Péter meghallgatásra érkezik a Fővárosi Nyomozó Ügyészségre 2024.03.26-án – Fotó: Bődey János / Telex
Magyar Péter meghallgatásra érkezik a Fővárosi Nyomozó Ügyészségre 2024.03.26-án – Fotó: Bődey János / Telex

Varga Judit beszállt a kampányba

Miután Magyar Péter a nyilvánosság elé állt, korábban elképzelhetetlen módon a volt felesége, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter besétált a Frizbibe, ahol másfél órán keresztül a magánéletéről beszélt. Arról, hogy volt férje szerinte bántalmazó, és csak személyes bosszú áll a politikai szerepvállalása mögött. Erre aztán a Fidesz megpróbált egy egész kampányt felhúzni, övcsatokkal és „Pszicho Petizéssel”, az interjút még a kormányközeli tévék is rotációban sugározták, de miután látták, hogy Magyar népszerűségében ez nem okoz zavart, nagyjából el is engedték a témát.

Nagy leleplezést ígértek

Ha már hangfelvételek. A kormánysajtó napokig arról cikkezett, hogy rengeteg dokumentum és felvétel került hozzájuk Karácsony Gergely kampányáról, abban érdekes beszélgetések, belső levelezések is vannak, ebbe pedig bele kell buknia a főpolgármesternek. „A következő napokban a birtokunkba került leleplező anyagok alapján cikksorozatban mutatjuk be, hogyan működik Karácsony Gergely és a baloldal belső világa” – ígérte a Magyar Nemzet újra meg újra. Azóta eltelt egy hónap, írtak két, teljesen kusza cikket a témában, más pedig nem történt.

A sosem látott felvétel

2019-ben megtapasztaltuk, hogy ha valahol forró lesz a talaj egy önkormányzati választás előtt, akkor az Győr. Akkor Borkai Zsolt volt a főszereplő, most épp az ő embere állította azt, hogy látta, amint a jelenlegi fideszes polgármester, Dézsi Csaba András a földön fekvő feleségébe térdel egy társasági eseményen. Helyben azt beszélték, hogy videófelvétel(ek) készült(ek) a házaspár incidenséről. Ezután nyilvánosság elé lépett Dézsi felesége, aki tagadta, hogy férje valaha bántalmazta volna. Erről felvétel azóta sem került elő, az élet pedig zajlik tovább Győrben is.

Az elutasított feljelentés

Dobrev Klára május végén nyújtotta be az ügyészségen azokat a dokumentumokat, amik szerinte bizonyítják, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök még ügyvédként részt vett abban, hogy 103 hektár magyar termőföldet játsszanak át külföldieknek. A Sándor-palota erre reagált, hogy Sulyok sosem vett részt törvénybe ütköző szerződés megkötésében. Dobrev azóta is azt állítja, hogy Sulyoknak mennie kell Novák Katalin után, az ügyészség viszont elutasította a feljelentését, de a kormány sem foglalkozik túlságosan ezzel a témával.

Dobrev Klára az Ügyészség előtt tartott sajtótájékoztatóján 2024. május 23-án – Fotó: Huszti István / Telex
Dobrev Klára az Ügyészség előtt tartott sajtótájékoztatóján 2024. május 23-án – Fotó: Huszti István / Telex

Az igazi ügy

A kormány a békénél csak egyvalamit akar jobban: szuverenitást. Csináltak is egy Szuverenitásvédelmi Hivatalt, amire már önmagában egy kampányt akartak felhúzni, csak aztán az egészet elmosta a kegyelmi ügy. Azért Lánczi Tamás, a Hivatal elnöke még továbbra is bármikor előbukkanhat. Mondjuk ez akkor nem történt meg, amikor kiderült, hogy az orosz titkosszolgálatoknak dolgozó hekkerek két évvel ezelőtt valóban kedvükre járkáltak ki és be a magyar Külügyminisztérium rendszereiben. Ezt a kormány korábban kampányhazugságnak nevezte, és amikor napvilágra került egy egy egyértelmű bizonyíték a hekkelésről, a friss információk sem rengették meg a kormányt, és az ellenzék sem tudott érdemben ráfeküdni a témára.

A kamerát „nem-e körözik”

Ennek ellenére egészen abszurd jelenetek játszódtak le Kalocsán, amikor Szijjártó Péter pár hete lakossági fórumot tartott. Az eseményt nyilvánosan hirdették meg a helyi médiában, viszont miután a Telex odaért, úgy döntöttek, mégsem sajtónyilvános a dolog. Ezután a parkolóban akartuk kérdezni a minisztert az orosz hekkertámadásról, viszont amikor megérkezett, a rendőrség hirtelen műveleti területté nyilvánította azt a pár négyzetmétert, ahol Szijjártó éppen az autójához sétált. A rendőrök igazoltatni kezdtek, és még azt is fontosnak tartották, hogy ellenőrizzék, a Telex kamerája nem lopott-e.

A lógva maradt kézfejek

Ez az elmaradt kézfogások kampánya is volt. Előbb Szentkirályi Alexandra kampányfőnöke, Hidvéghi Balázs nem volt hajlandó kezet fogni Magyar Péterrel a Széll Kálmán téren, mondván, ő „becstelen emberrel” nem fog kezet. Aztán ezt Orbán Viktor is megismételte Márki-Zay Péterrel Hódmezővásárhelyen. A miniszterelnök egykori kihívójának mindössze annyit mondott, „jó napot, örülök, hogy látom”, majd lehajtott fejjel elviharzott mellette. Orbán talán abból tanult, hogy az elmúlt hónapok azt mutatták meg, rossz ómen leállni Márki-Zay Péterrel beszélgetni, hiszen Bohár Dániel, Somos András és Pálffy István is pórul járt már a polgármesterrel.

Hidvégi Balázs és Magyar Péter a Széll Kálmán téri aláírásgyűjtésen, az önkormányzati választás kampányának nyitónapján, 2024. április 20-án – Fotó: Huszti István / Telex
Hidvégi Balázs és Magyar Péter a Széll Kálmán téri aláírásgyűjtésen, az önkormányzati választás kampányának nyitónapján, 2024. április 20-án – Fotó: Huszti István / Telex

A főpolgármester-jelölt távirányítós kisautója

Még mielőtt visszalépett volna, Szentkirályi Alexandra azért erősen megtolta a kampányát. Legalábbis biztos, hogy az egy másik univerzumban zajlott. Megállás nélkül gyurcsányozott, becsavart egy villanykörtét, letérdelt pár kátyúhoz, vagy épp távirányítós kisautóval mutatta be a budapesti dugóhelyzetet, „hátha így Karácsony is megérti”. De járműves színezőt is vitt a főpolgármesternek, akit aztán dömperezni is elküldött.

Bébi Gyurcsány közlekedési káosza

A kampány azért még ezután is el tudott jutni egészen a sztratoszférikus magaslatokig. Minden csatornán dübörgött a kormánypártok kampányfilmje a hisztiző Bébi Gyurcsányról (ez volna Karácsony Gergely), aztán pedig Papa Gyurcsányról (ez Gyurcsány Ferenc). Az újabb történet lényege, hogy miközben a Bébi közlekedési káoszt csinált, Papa rászól, hogy jó, de közben azért kampányoljon a DK-nak is. Vicces?

Orbán Viktor szlogenje

Jánd is megszerezte a maga 15 perc hírnevét a kampányban, amikor a falu polgármestere az „Üdvözöljük Jánd községben” feliratot Orbán Viktor „No Migration, No Gender, No War” szlogenjére cserélte. A miniszterelnöknek ez annyira megtetszett, hogy személyesen tekintette meg Jándot és a táblát. A polgármester azért elismerte, hogy a No Migration és a No War keveset mond a helyieknek. „Az első két felirat egyáltalán nem érzékelhető a falu lakosai számára, de elszakadva a szülőfalumtól, hát azért mégiscsak hajmeresztő dolgok, amik a világban történnek, Európában főleg, de újabban már az amerikai egyetemeken is.”

"Jánd nagyot megy!" felirattal készült kampányvideó a miniszterelnök hivatalos Facebook-oldalára – Forrás: Orbán Viktor / Facebook
"Jánd nagyot megy!" felirattal készült kampányvideó a miniszterelnök hivatalos Facebook-oldalára – Forrás: Orbán Viktor / Facebook

Túltolt háborús pszichózis

Ha már war. A kormány turbófokozatra kapcsolta a háborús pszichózist, és elárasztotta az országot a háborús plakátjaival, amik nem is olyan burkoltan azt sugallják, hogy Magyar Péter, Soros György, Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc áll a háború mögött, és csak a Fidesz védheti meg Magyarországot. Ezt Zuglóban, a Mexikói úton járatták a csúcsra, a kisföldalatti végállomásának a tetején hét ilyen plakátot raktak ki egymás mellé, amitől az összhatás inkább lett komikus, mintsem rémisztő. De Orbán Viktor itt nem állt meg, a Békemeneten egyenesen arról beszélt, akkor nem lesz háborúban Magyarország, ha rájuk szavaznak a választáson.

Volt köztévés vita, de minek

Volt pár vita is – főpolgármester-jelöltek, fővárosi listavezetők és EP-listavezetők között –, a legnagyobb újdonság mégis az volt, hogy tizennyolc év után a köztévé is hajlandó volt vitát rendezni a 11 EP-listavezetővel, köztük Deutsch Tamással és Magyar Péterrel. Bár volt benne kis dzsudzsákozás és csádozás, az hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ennyi résztvevővel egyszerűen nem lehet vitát tartani. Ráadásul a végén 1, azaz egy percet kapott mindenki, hogy reagáljon az elhangzottakra. Így aztán vita helyett rövid monológokba fulladt az este.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!