Orbán az utolsó héten felállítaná a mozgósítás világrekordját, jövő vasárnap pedig ördögűzésre készül

2024. június 1. – 17:55

Orbán az utolsó héten felállítaná a mozgósítás világrekordját, jövő vasárnap pedig ördögűzésre készül
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor megtörölgette a szemeit a Margitszigeten felállított színpadra lépve, nevetett egyet, majd igyekezett olyan erőt mutatni a június 9-i választás előtt nyolc nappal tartott Békemeneten, hogy a Fidesz minden szimpatizánsa elhiggye: az elmúlt hónapok turbulens belpolitikai eseményei után sincs félnivalójuk, és ismét minden esélyük megvan arra, hogy Európa legnagyobb választási győzelmét arassák.

Ehhez konkrét feladatokat is kijelölt a miniszterelnök: több millió ajtón kell bekopogtatnia az aktivistáknak, és „az utolsó héten tövig kell nyomni a gázt, ahogy csak a csövön kifér”. A tét ugyanis nem kicsi: szerinte csak így lehet elkerülni, hogy egy újabb világháborúban magyarok milliói haljanak meg.

Európa legnagyobb békemenetének nevezték a Fidesz-közeli CÖF-CÖKA rendezvényét, amivel leginkább az volt a cél, hogy Magyar Péter tömegeket megmozgató tüntetései és országjárása után megmutassák: továbbra is sokan vannak, akik Orbán Viktorékat támogatják. Egy választás előtt ez kulcsfontosságú:

a bizonytalanabb választók ahhoz a táborhoz húznak, ahol az erőt és a győzelem esélyét látják.

Percekig tartó taps, és viktorozás után kezdett bele a beszédébe Orbán. A jó isten áldását kérte a kárpátaljai magyarokra, akik két éve kiszolgáltatottan várják a háború végét. „Nincs már messze a nap, amikor a sorsotok jobbra fordul” – ígérte a miniszterelnök. Üdvözletét küldte továbbá Robert Fico szlovák miniszterelnöknek is, akit május közepén lőttek meg. „Robert Ficot azért lőtték le, mert a béke pártján állt” – jelentette ki Orbán, aki szerint kemény fából faragták szlovák kollégáját, és hamarosan vissza fog térni, hogy a békepártiak táborát erősítse.

„A jövő héten felállítjuk a mozgósítás világrekordját”

A béke fontossága után egy éles váltással már választási hadjáratról beszélt Orbán, és perceken keresztül olyan szavakkal tüzelte a táborát, mint egy fociedző a játékosait az öltözőben a kupadöntő félidejében.

Felidézte, hogy 2006 ősze óta minden választást megnyert a Fidesz. A valaha volt legnagyobb győzelmet aratták a legutóbbi parlamenti választáson, míg az összefogott ellenzék minden korábbinál nagyobb vereséget szenvedett.

„Mekkora volt az arcuk. Úgy bömböltek, mint egy oroszlán. Aztán kiderült, papírmaséból vannak a karmaik. Egy papírtigris, akit eláztat az első tavaszi zápor”

– fogalmazott Orbán, aki az elmúlt hónapokban nem beszélt sokat hazai ellenfeleiről.

A miniszterelnök szerint annyian vettek részt a Békemeneten, hogy ha csak ráfújtak volna az ellenzékre, egyenesen Brüsszelig repültek volna. De Orbánék ehelyett inkább Deutsch Tamás vezetésével kiküldik a Fidesz-KDNP jelöltjeit, hogy foglalják el Brüsszelt, és kössenek útilaput a brüsszeli bürokraták talpára.

Orbán szerint ismét egy hatalmas győzelem kapujában állnak, de az utolsó hét napban még van bőven munka, most jön csak az igazi kampány.

„Még egy hét legendás fideszes hajrá, és letoljuk az ellenfelet a pályáról. Óriási gólhelyzetben vagyunk, már csak be kell passzolni a labdát.”

A Fidesz mellett szól szerinte az erő, a lelemény, a kitartás, és a jó ügy, amit szolgálnak, de mellettünk szól ellenfeleik állapota és képessége is. „Nálunk rendezettség és erő, az ellenfeleinknél erőszakoskodás, választási dulakodás, lökdösődő vircsaft. Ők nem a háborút, hanem egymást akarják legyőzni. Nincs velük dolgunk, hadd csépeljék egymást, ott minden pofon jó helyre megy” – mondta.

Orbán azt is igyekezett elkerülni, hogy a fideszesek hátradőljenek, és a biztosra ígért győzelem tudatában ne menjenek el szavazni jövő vasárnap. Ha nem összpontosítanak, a végén még elhibázhatják, figyelmeztetett mindenkit. „A kormányzati munkában a rutin előny. A tapasztalt kéz biztosabban fogja a kormányt. A kampányban a rutin méreg, a rutin öl. A megszokott győzelem elkényelmesít, a kényelmes ember a kanapéról akar szurkolni, és nem feszül meg a pályán a győzelemért.”

A sikeres kampányhoz szerinte szív, a győztes választáshoz pedig szenvedély kell. „Szenvedély és győzelem vagy rutin és vereség”. Úgy fogalmazott: a szenvedély a jobboldal üzemanyaga, és a Békemenetre azért gyűltek össze, hogy a kampányhajrára feltankoljanak.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Ezután méltatta a Fideszt: „A mi táborunk a legnagyobb, a mi egységünk a legszilárdabb egész Európában. Mi tudunk a legjobban kampányolni, a miénk a legnagyobb választási hadsereg.”

Orbán szerint az ország minden terén, a sugárutakon és mellékutcákon, a falvakban, de még a magtárakban is ott vannak. A győzelemhez azonban az utolsó napokban több millió ajtón kell még bekopogtatni, és több millió magyarral kell beszélni. „Mi vagyunk a Fidesz-KDNP szövetség, és a jövő héten felállítjuk a mozgósítás világrekordját.”

Szerinte nem meggyőzni, hanem legyőzni kell a „megőrült háborúpárti masinisztákat”

A feladat olyan nagy, amekkorát még soha nem láttunk – tért át a jövő vasárnapi meccs tétjére Orbán edző. Meg kell akadályozni, hogy Európa újabb háborúba és a saját vesztébe rohanjon.

„A háborúpárti vonaton nincsen fék, és megőrült a masiniszta”

– jelentette ki a miniszterelnök, aki szerint az EP-választáson meg kell állítani ezt a szerelvényt. Szerinte magyar kormánynak már rutinja van abban, hogy végzetes dolgokból kimaradjanak. Példaként azt említette, hogy időben lekapcsolták a magyarok vagonját a migrációpárti vonatról, és megmentették a gyerekeket a genderpárti aktivistáktól.

A migráció és a gender megállítása után most a háborút kell megakadályozni szerinte. „Csak akkor maradhatunk ki a háborúból, ha a magyar választók megerősítik a kormányt, ha miénk lesz Európa legnagyobb választási győzelme”. Más politikai erő ezt nem tudja megcsinálni, és minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat szó szerint életet menthet – bizonygatta a miniszterelnök.

Ha a baloldal győz, Orbán szerint csak idő kérdése, és „a háború utolér bennünket”. A háborúpártiak ugyanis megrészegültek, és Oroszországot akarják legyőzni, ahogy az első és második világháborúban is megpróbálkoztak ezzel. „A háborús mámor olyan, mint a drog. Akik a rabjai, semmiért sem tartják felelősnek magukat, nem hallgatnak meg senkit. Nem meggyőzni, hanem legyőzni kell őket.”

Arról is beszélt, hogy az Európai Unió alapítóatyáinak igaza volt: Európa nem bír el még egy háborút. Az első világháború előtt Európa volt a világ ura, a második világháború után idegen birodalmak szállták meg a kontinenst, és mára csak másodhegedűsek vagyunk. „Egy újabb háború után Európa ott sem lesz a világ ritmusát adó zenekarban, ha lesz egyáltalán zenekar”.

„A háborúban semmit nem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk”

– folytatta Orbán, majd arról beszélt, hogy a két világháborúban 1,5 millió magyar életet vesztett el Magyarország, és velük együtt a leendő gyermekeiket és unokáikat. Most megint azt várják tőlünk a kormányfő szerint, hogy részt vegyünk egy újabb háborúban, ahol magyar embereket ölnek meg, nőket erőszakolnak meg, gyerekek maradnak árván. A háború tehet szerinte arról is, hogy ma nincs elég európai gyerek, és emiatt akarnak Brüsszelben migránsokat behozni az unióba.

A háború hosszas bemutatása után azzal nyugtatta meg a híveit Orbán, hogy Magyarország nem fog hadba lépni. „Nem megyünk újra az orosz frontra. Voltunk már ott, nincs ott semmi keresnivalónk.” A miniszterelnök szerint a háborúnak nincs megoldása a harcmezőn. Tűzszünetre és tárgyalásokra van szükség, de ehhez először meg kell nyerni az EP-választást. Eljött az „ördögűzés” ideje szerinte, mert a másik opció a világháború. Abban bízik, hogy egy hét múlva erősítést kap az általa békepártinak nevezett magyar kormány Európa minden országából, és békepárti koalíció jön létre az Európai Parlamentben, majd novemberben Donald Trump amerikai győzelme után „többségbe kerül az egész világon a békepártiak tábora”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!