Dobrev: Bármit is lép Polt Péter, nem változtat a tényen, hogy Sulyok Tamás bűncselekményeket követett el

2024. május 23. – 12:34

Dobrev: Bármit is lép Polt Péter, nem változtat a tényen, hogy Sulyok Tamás bűncselekményeket követett el
Dobrev Klára az ügyészség előtt tartott sajtótájékoztatóján – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön 10:30-kor Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője benyújtotta az ügyészségen azokat a dokumentumokat, melyekről még szerdán azt állította, bizonyítják, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök még ügyvédként részt vett abban, hogy 103 hektár magyar termőföldeket játsszanak át külföldieknek. Dobrev néhány percet töltött bent az épületben, ahol írásban vették át tőle a dokumentumokat.

Dobrev még egy szerdai sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy Sulyok a kétezres évek elején ügyvédként közreműködött abban, hogy a csongrádi földmaffia külföldi kézbe játszott át magyar termőföldeket. Állítása szerint Szeged környékén több mint ezer hektárnyi termőföld került strómanokon és zsebszerződéseken keresztül külföldi kézbe. Dobrev azt mondta, az adásvételekben három-négy ügyvéd játszott szerepet pénzért cserébe, az egyik ellenjegyezte az ajándékozást, a másik a kölcsönszerződést, a harmadik pedig a haszonélvezeti jogot intézte. Dobrev szerint egy ilyen szervezetnek volt az egyik tagja Sulyok Tamás, akit egy konkrét termőföld-ügylettel is összefüggésbe hozott. A Sándor-palota még aznap reagált a vádakra, Sulyok Tamás szerintük sosem vett részt törvénybe ütköző szerződés megkötésében.

Miután kijött az ügyészség épületéből, a DK EP-listavezetője rövid sajtótájékoztatót tartott, ahol bejelentette, hogy benyújtotta a dokumentumokat, majd ezeknek a fénymásolatait átadta a jelenlévő újságíróknak is. Mint mondta,

az, hogy Polt Péter mihez kezd a dokumentumokkal, „semmit sem változtat azon a tényen, hogy Sulyok Tamás bűncselekményeket követett el”, emiatt pedig Dobrev többször is követelte a köztársasági elnök lemondását.

Szerinte Novák Katalin volt köztársasági elnök teljesen ellehetetlenült és a magyar állampolgárok szemében erkölcsileg megsemmisült, pedig nem is követett el bűncselekményt – ezért egy olyan ember, aki még bűncselekményt is elkövetett, százszorosan alkalmatlan arra, hogy a nemzet egységét megtestesítse.

A DK szimpatizánsai Dobrev Klára sajtótájékoztatóján – Fotó: Huszti István / Telex
A DK szimpatizánsai Dobrev Klára sajtótájékoztatóján – Fotó: Huszti István / Telex

„Én emlékszem arra, hogy 2014-ben sokan csodálkoztak azon, hogy egy teljesen ismeretlen, noname szegedi ügyvédből hogyan lett hirtelen alkotmánybíró, majd pár hónapra rá meglepetésszerűen az alkotmánybíróság elnökhelyettese, majd újabb pár hónapra rá az alkotmánybíróság elnöke. Egy olyan ügyvédből, aki még életében nem foglalkozott alkotmányjoggal, sem tudása, sem tapasztalata, semmi nem predesztinálhatta, hogy az alkotmánybíróság elnöke legyen.”

Dobrev szerint a magyarázat az, hogy Orbán Viktor zsarolható embereket tesz a számára fontos pozíciókba.

A Telex.hu-nak arra a kérdésére, hogy hogyan jutottak hozzá a dokumentumokhoz, Dobrev azt válaszolta, hogy „nagyon felháborodott” állampolgárok keresték meg őket, olyan Csongrád megyei gazdák, akik „az eseménysorozatnak tanúi voltak”. A tőlük kapott dokumentumokat az elmúlt hetekben átnézték, és elkezdték felfejteni a szálakat, most jutottak el oda, hogy sikerüljön a nyilvánosság elé tárni a részleteket.

A DK péntek délelőtt újabb sajtótájékoztatót tart az ügy büntetőjogi aspektusairól.

A vádakban olyan kifejezések szerepelnek, amik ismeretlenek lehetnek azoknak, akik nem mélyedtek el a rendszerváltás utáni évek földügyi machinációiban. Ebben a cikkben segítünk megérteni, hogy mire gondol Dobrev Klára, amikor zsebszerződésekről, strómanokról, haszonélvezeti jogról és hasonlókról beszél, és hogy miért volt egyáltalán illegális az, hogy külföldieknek magyar ügyvédek magyar földeket segítettek megszerezni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!