Orbán Viktor az ellenzéknek: Ha valakik pedofilokat rejtegettek, azok önök voltak

2024. február 26. – 13:02

frissítve

Orbán Viktor az ellenzéknek: Ha valakik pedofilokat rejtegettek, azok önök voltak
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva
  • Maratoni napot tartott az Országgyűlés hétfőn.
  • Délután elfogadták Novák Katalin lemondó nyilatkozatát, és megszavazták Svédország NATO-csatlakozását is.
  • Megválasztották az új köztársasági elnököt, Sulyok Tamást, a kormánypárti frakciók mellett ekkor csak a Mi Hazánk és az LMP volt bent az ülésteremben.
  • A napot Orbán Viktor nyitotta meg, a felszólalásában azt mondta, „a távozó elnök asszony munkáját tisztelettel megköszöni”, és aki nevelőként nem a gyerek pártját fogja, annak nincs mentsége és nem számíthat kegyelemre Magyarországon.
  • Az ellenzék „pedofideszt” emlegetett és a bocsánatkérés hiányát kérte számon az áldozatoktól. Gyurcsány Ferenc Magyarország első pedofilbarát miniszterelnökének nevezte Orbánt.
  • Az azonnali kérdések órájában szintén a kegyelmi ügy volt a kiemelt téma.
  • A Fidesz-KDNP és a Mi Hazánk képviselői ülve maradtak, amikor az ellenzéki képviselők Alekszej Navalnij orosz ellenzéki haláláról emlékeztek meg. Orbán ezt azzal magyarázta, egy sovinisztának nem jár tisztelet.

Színjátékot folytat a kormány a svéd NATO-csatlakozás ügyében Novák Előd szerint, miközben mindenben együttműködik a globalistákkal. „Egyedül a Mi Hazánk szorgalmazza a vétót a harmadik világháborúhoz vezető úton” – jelentette ki a párt képviselője.

Novák Előd arra számít, hogy a svédek után hamarosan Ukrajnát is felveszik a NATO-ba, sőt, már Ukrajna uniós tagsága is napirenden van. Orbán Viktor is megszavazta az Ukrajnának járó újabb uniós támogatásokat, már kávézni sem ment ki a szavazás alatt Novák szerint.

„Ukrajna korrupt vezetése örülhet az újabb ellopható milliárdoknak”

– jegyezte meg.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Nemzetárulásnak is lehet nevezni ezeket az eseteket Novák Előd szerint. „Ha számít valamit az adott szó, vétózzuk meg Svédország NATO-csatlakozását!” – fogalmazott a képviselő. Orbán ugyanis azt ígérte, hogy nem Magyarország lesz az utolsó tagállam, amely megszavazza a svédek NATO-csatlakozását. Ha nem szavazza meg ma a parlament fideszes többsége, akkor betarthatják a miniszterelnök szavait.

A kormány részéről Dömötör Csaba államtitkár reagált Mellár Tamásnak. Azt mondta, az elmúlt időszak komoly kihívások elé állította az országot, de az inflációt mégis lecsökkentették, és még mindig van 13. havi nyugdíj. Közben pedig Bibó István kommunista rendszerről írt írásait is ajánlaná Mellárnak.

Dömötör nagyobb óvatosággal járna el, mennyire hasonlítja Rákosi-korszakhoz a mostanit: akkor szerinte terror volt, „az olyan családok, mint az enyém, örülhettek, hogy csak a vagyonukat vették el”. Közéleti-erkölcsi ügyekben semmiféle útmutatást nem fogad el addig, amíg Varju László benne van a közéletben.

Ha feltámadna Bibó István, elcsodálkozna azon, hogy mi is van ma Magyarországon, jelentette ki Mellár Tamás, a Párbeszéd-Zöldek képviselője a napirend előtti felszólalásában.

Olyan szellemi és erkölcsi züllés ment végbe szerinte az elmúlt másfél évtizedben, ami a Tanácsköztársasághoz, a nyilasokhoz vagy Rákosi-korszakhoz mérhető. Elkeserítőnek nevezte, hogy félanalfabéta emberek kapnak Kossuth-díjat, és egyházi méltóságok állnak ki a pedofília mellett.

„Igaza van annak, aki szerint szörnyek járnak közöttünk. A NER szörnyei.”

Orbán Viktor arról beszélt pár éve Mellár Tamás szerint, hogy a Biblia tizenegyedik parancsolata, hogy „ne mondj rosszat fideszes társadról”. Ilyen vagy ehhez hasonló parancsolat azonban nincs a Bibliában, emlékeztetett mindenkit a párbeszédes képviselő. „A maffia alaptörvénye a hallgatás”.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A miniszterelnök szerinte a női szoknyák mögé bújt a felelősség elől, és elhallgatta, hogy az ő kormánya volt, amely ellenjegyezte az elnöki kegyelmet K. Endre ügyében. Arról is beszélt Mellár Tamás, hogy szerinte rossz irányba megy az ország, és rosszak a kitűzött célok is.

Koncz Zsófia energiaügyi miniszterhelyettes úgy reagált Kanász-Nagy Máténak, hogy a zöld energia és annak tárolása kulcskérdés, a napenergia-kapacitások pedig „elképesztően bővültek” az országban, az elektromos autók száma pedig „megsokszorozódott, megötszöröződött”: több mint 80 ezer van belőlük az országban.

Kezdődnek a napirend előtti felszólalások. Kanász-Nagy Máté, az LMP képviselője szerint a miniszterelnök beszédében egy picit összecsúsztak a dolgok. Felidézte, hogy Orbán évértékelő beszéde is nehezen volt követhető, amelyben zöld átállásról beszélt.

„Vadregényes miniszterelnök úr kapcsolata a zöldpolitikával, nehéz követni, mi a kormány álláspontja”

– fogalmazott Kanász-Nagy, hozzátéve: időnként meghirdeti a zöldpolitikát a kormány, majd később ellenségként tekint a zöld ügyekre.

Arról kérdezte a kormányt, hogy valóban komolyan gondolják-e azt, hogy a zöld energiáé a jövő, miközben továbbra is ragaszkodnak a Paks 2-es beruházáshoz. Kanász-Nagy szerint az atomenergia drága, megbízhatatlan és nagyon veszélyes, az atomenergia ráadásul nem szolgálja az ország energiafüggetlenségét sem.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Ugyancsak a zöld átállás ellen mutat az is Kanász-Nagy szerint, hogy a kormány rendkívül energiaigényes akkumulátorgyárakat építene az országban.

Orbán Viktor arról beszélt, akik most a kormánykoalíciót támadják a kegyelmi ügyben, azoknak felhívná a figyelmét arra, hogy „a pedofil bűnelkövetőt mi zártuk börtönbe. Azért kellett nekünk őt börtönbe zárni, mert önök nem zárták őt be”. A miniszterelnök szerint a bicskei gyerekotthon pedofil igazgatójával, V. Jánossal szemben már 2011-ben megindították az első rendőrségi eljárást, aminek nem lett sikere, de ebbe „mi nem törődtünk bele”, és elindult a második eljárás is. Orbán szerint V. Jánost „önök kinevezték, 20 évig otthagyták, majd a 2010-es kormányváltás után mi börtönbe zártuk”.

Kövér László várt egy kis időt Gyurcsány felszólalása után, mire szavai szerint a házhoz illő méltósággal tudott szót adni Kocsis Máténak. Annyit azért megjegyeztt Kövér, hogy a volt miniszterelnökről „ebben a házban minden bűn ellenére, amit egymásra halmozott, senki ilyen tónusban nem beszélt” még.

A következőként felszólaló, Kocsis Máté nem vállalt garanciát arra, hogy ez most is sikerül majd. A Fidesz frakcióvezetője arról beszélt, hogy míg az ellenzék megemlékezett egy orosz állampolgárról a parlamentben, egy demokráciáért kiálló magyar állampolgárról nem akartak. Nagy Lászlóról beszélt, akinek 2006-ban „Gyurcsány kilövette a szemét”. A demokráciáért kiálló ember elvesztette a munkáját, tönkrement az élete, és 2023-ban meghalt. „Az ő emlékére nem álltak fel egy percre, és ezt én szégyellem” – jelentette ki Kocsis.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

„Önöknek van bőr az arcukon. A serpenyőgyártó cégek könyörögnek a technológiáért, az biztos” – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője. Hosszasan beszélt arról, hogy az ellenzéki képviselők nem támogatták az elmúlt években a kormány egyetlen gyermekvédelmi törvényjavaslatát sem, és a gyermekvédelminek nevezett 2022-es népszavazás ellen hergelték a választókat.

Arról is beszélt Kocsis, hogy a fővárosi fenntartású bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját még Demszky Gábor főpolgármester nevezte ki 1990-ben, és ő hosszabbította meg négyszer a kinevezést.

„Az önök embere volt húsz évig”

– mondta a Fidesz frakcióvezetője, hozzátéve: Tarlós István kezdeményezte annak a kitüntetésnek a visszavonását, amit egyébként Karácsony is megszavazott.

Novák Katalin és Varga Judit vállalta a következményeket a tetteikért, míg a DK-s Varju László és a momentumos Fekete-Győr András nem, folytatta Kocsis.

„Ön egy bűnöző, Varju elvtárs”

– mondta a kormánypárti frakcióvezető a DK múlt héten elítélt képviselőjének, és azt ígérte: nem fogják megkímélni Varjút, hogy folyamatosan szembesítsék az MTVA-székházban elkövetett bűncselekményével és a választási csalással. Ugyanez vár Fekete-Győr Andrásra is, akit hivatalos személy elleni erőszak miatt ítéltek el két hete. „Az önök vezére vezette be a baloldalon, hogy a tetteknek nincs következménye”.

Orbán Viktor reagálhatott a felszólalásokra. A miniszterelnök megköszönte a kormánypárti képviselőknek, hogy nem álltak fel Tordai Bence kezdeményezésére, hogy egy perc néma csenddel emlékezzenek meg Alekszej Navalnijról, és „hogy Navalnij-ügyben megőrizték a hidegvérüket. Sovinisztáknak nem jár tisztelet. És aki patkányoknak nevezte a grúzokat a grúz-orosz háborúban, annak a tiszteletére nem állunk fel. Egyébként pedig nyugodjon békében”.

„Vannak dolgok, amiktől undorodunk: van, aki a póktól, van, aki a békától. De vannak dolgok, amiktől minden egészséges ember undorodik. Például ha egy felnőtt férfi egy ártatlan kisgyerek bugyijában nyúlkál. És azoktól is, akik ezt az ocsmány pedofíliát mentegetik, elnézik” – mondta Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, majd Orbán Viktorról azt mondta: „Itt ül velünk szemben Magyarország első pedofilbarát miniszterelnöke”, mert „tudta, mert mégis csendben maradt”. És „akire emberként undorodva néznek, annak vége”.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Majd arról beszélt, hogy a kormánypártok „közszemlére teszik hitüket, mint sarki lányok a testüket”, de „önök hallottak bűnbánatot? Én nem”. Gyurcsány szerint a kormány nem kért bocsánatot az áldozatoktól, ahogy azért sem, mert „egy olyan rendszert építettek, amiben Istenre való hivatkozás a bűn leplezését jelenti”.

Végül a Bűn és bűnhődés könyvet hozta fel Dosztojevszkijtől, aminek főszereplőjét, Raszkolnyikovot a lassú bűnhődés sújtja, és szerinte a kormányra is ez vár.

A KDNP frakcióvezetője megköszönte, hogy a miniszterelnök őszintén elmondta az ország problémáit is az eredmények mellett, és egyúttal számonkérte ellenzéki képviselőtársait, akik tiszteletlenül reagáltak Orbán beszédére.

„Bedő képviselő úr például egy szál pólóban jött be az ülésterembe, és nem adja meg a tiszteletet a háznak” – mondta Simicskó István. A KDNP frakcióvezetője szerint a Momentum új frakcióvezetője önmagát minősíti azzal, hogy milyen stílust enged meg magának a parlamentben.

Simicskó István szerint eddig is sokat tett a kormány a gyermekvédelemért, de most még szigorúbb szabályokat készítenek elő. Nagyon kíváncsi, hogy az ellenzéki képviselők hogy szavaznak majd.

Arról is beszélt, hogy a KDNP frakciója támogatja Sulyok Tamás köztársasági elnöki jelölését. Simicskó egy komoly embernek tartja az Alkotmánybíróság elnökét, komoly szakmai életút áll mögötte, és feddhetetlensége miatt minden esély megvan arra szerinte, hogy megteremtse a nemzet egységét.

Azt elismerte, hogy Svédország NATO-csatlakozásáról voltak viták, mert sok alaptalan támadás érte az elmúlt években Magyarországot. A KDNP ugyanakkor üdvözölte azt a lépést, hogy a svéd miniszterelnök Törökország után eljött Magyarországra is Orbán Viktorral tárgyalni. Arról is beszélt Simicskó, hogy a kormány segíti az Ukrajnából menekült gyerekeket, de senki nem mondhatja meg a magyaroknak kívülről, hogy mit tegyünk.

Felszólalása végén pedig visszautasította a keresztény közösség képviselőjeként, hogy Gyurcsány Ferenc sértő megjegyzéseket tett a keresztény Magyarországra a szombati évértékelő beszédében.

Tóth Bertalan az MSZP-től arról beszélt, Orbán és a kormánya gazdasági válságba sodorta Magyarországot: csökkent a foglalkoztatottság, növekedett a munkanélküliség, visszaesett a fogyasztás, az egészségügy pedig romokban. „Aztán itt van a bizalmi válság, amit nemzetközi porondon sikerült elérnie, szégyenkezünk is önök miatt”, mellette pedig az elmúlt hetekben „morális válságba is sodorták Magyarországot”. Mindezek miatt Tóth szerint nem méltó a kormány arra, hogy Magyarországot képviseljék.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

„Nem véletlenül mondják most önökre, hogy »pedofidesz«”, mondta az ellenzéki képviselő, aki szerint a kegyelmi ügy nem hiba volt, ahogy Orbán nevezte. Majd ő is arról beszélt, nincs olyan ember az országban, aki elhiszi, hogy a miniszterelnök nem tudott erről az ügyről, hiszen „mindent a Karmelitából irányítanak”. Majd azt kérdezte Orbántól, ő adott-e utasítást Varga Juditnak arra, hogy aláírja a kegyelmet, vagy ha nem ő, akkor ki?

Végül azt üzente a leendő köztársasági elnöknek, Sulyok Tamásnak, hogy a gyerekvédelmi rendszer működésével alapvető problémák vannak.

Toroczkai László arról beszélt a felszólalásában, hogy az Orbán-kormány ugyanolyan képmutató, mint a 2010 előtti balliberális kormányok voltak, ugyanúgy mást csinálnak, mint amit mondanak.

A Mi Hazánk Mozgalom frakcióvezetője szerint több mint háromszor annyi pénzzel támogatta a globális nagyvállalatokat a Fidesz-KDNP, mint 2010 előtti balliberális kormány. Ennek eredménye szerinte, hogy míg 2005-ben csak a csehek voltak előttünk a mediánbérekben, 2022-ben már szinte mindeni előttünk vannak Európában.

Toroczkai arról is beszélt, hogy Magyarországon agyon adóztatják az üzemanyagot, és ezért történhet meg az, hogy itthon 6-700 forint egy liter üzemanyag, míg Spanyolországban 470 forint körül van. A Mol gigantikus nyereségét pedig többek között az Orbán Balázs vezette MCC-be viszik aztán.

A Mi Hazánk nem akar népességcserét, ezért nem nyitná meg a határt a vendégmunkások előtt, mondta Toroczaki. Szerinte a kormány ezt tette, és hosszasan sorolta a példákat, hogy melyik cégekben cserélték vendégmunkásokra a magyar dolgozókat.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Mindenkit átvertek a szokásos színjátékkal a svédek NATO-csatlakozással, miközben lehetett tudni, hogy a bábjáték végén meg fogják szavazni a javaslatot, mondta a Mi Hazánk elnöke. Arról beszélt, a négy Grippent nem kapjuk Svédországtól, hanem vásároljuk. Arra kérte a miniszterelnököt, hogy mondja meg, Magyarország mennyit fizet a vadászgépekért.

Lukács László György a Jobbiktól arról beszélt, abban mindannyian egyetértenek, hogy Novák Katalinnak le kellett mondania. Megígérte, hogy ahogy eddig, úgy ezután is támogatni fogják a gyerekvédelmi törvényjavaslatokat.

A képviselő ezután azt mondta Orbán Viktornak, hogy a kegyelmi ügy megmutatta, hogy „az a hatalmi berendezkedés, amit maga körül kialakított”, az fenntarthatatlan. Közvetlen államfőválasztásra van tehát szükség.

A svédek NATO-csatlakozását is érintette: „Ahhoz, hogy a svédek csatlakozhassanak, mi veszünk tőlük repülőgépeket”, mondta Lukács. Szerinte egyébként már régóta jöttek a svédeknek azzal, hogy megszavazzák a csatlakozásukat.

Végül a „migránsmunkásokról” beszélt, akik szerinte jönnek keletről, és elveszik a magyarok elől a munkahelyeket, valamint a „mérgező akkumulátorgyárakról”.

282 ezer forintot keres öt év gyakorlattal egy gyermekvédelmi dolgozó ma Magyarországon – kezdte felszólalását Ungár Péter, az LMP társelnöke, frakcióvezetője. A gyermekvédelmi rendszer a csőd szélén áll szerinte, az intézmények nem találnak új dolgozókat az alacsony bér miatt. Ungár szerint csak akkor lehet komolyan venni az új gyermekvédelmi törvénycsomagot, ha érdemi béremelés szerepel benne.

Amit önök zöld átállás nevén működtetnek, az ország kiszolgálását jelenti a kínai és német tőkének, folytatta az LMP társelnöke, aki szerint a kormány akkumulátorgyarmatot akar csinálni az országból.

Ungár szerint a magyar emberek többsége nem ért egyet azzal, hogy a termőföldet és az ivóvizet kiszolgáltassák a külföldi tőkének. Színtiszta hazugságnak nevezte, amit Orbán az évértékelőjében mondott a zöld átállásról. Ha az összes tervezett akkumulátorgyár megépül, 15 százalékkal nő az ország ivóvízhasználata. Arra kérte Orbánt, hogy hívja fel régi barátját, Áder Jánost, a volt köztársasági elnök ugyanis podcastjaiban sokat beszél a természetes vízkészlet értékéről.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Az ország köszönettel tartozik Ungár szerint azoknak a szavazóknak, akik 2022-ben a Fideszre szavaztak, mert ők buktatták meg egy telefonos közvélemény-kutatással a köztársasági elnököt és a volt igazságügyi minisztert, nem az ellenzék vagy Gyurcsány Ferenc. Az LMP társelnöke szerint a kormánypárti szavazók nem dőltek be az Origo propagandájának, mert „a magyar emberek mindig képesek az önálló gondolatalkotásra.”

A momentumos Bedő Dávid szerint a miniszterelnök mindenről beszélt, csak a lényegről nem: nem adtak még magyarázatot arra, miért kapott kegyelmet K. Endre. „Maga azt gondolta, hogy el van intézve annyival az ügy, hogy belökte a busz alá Novák Katalint és Varga Juditot? Nekik kell bukniuk azért, hogy ön ne bukjon meg? Ön tényleg azt állítja, hogy nem tudott semmiről? Ez az, amit senki nem hisz el.”

Bedő szerint a „bocsánat” szó nem hangzott még el Orbán szájából, a gyerekvédelem pedig csak üres frázis a kormánypártoknál. Bár tudja, hogy „ma sem fog felelősséget vállalni. De legalább annyit tegyen meg, hogy bocsánatot kér az áldozatoktól”.

Következnek az ellenzéki reakciók Orbán felszólalására.

„Orbán Viktort hallhattuk 13 percen keresztül magyarázkodni, terelni és időnként vaskosan hazudni” – kezdte az első hozzászólást Tordai Bence, a Párbeszéd-Zöldek frakcióvezetője.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Felszólalásában megemlékezett a hetekben elhunyt Alekszej Navalnijról, és arra kérte a képviselőket, hogy egyperces néma felállással emlékezzenek az orosz ellenzéki vezetőre. Nagyon sajnálom, hogy a szuverén Fidesz-KDNP Putyin zsoldjában nem állt fel, ez „szégyen” – mondta Tordai, miután a kormánypárti képviselők nem álltak fel.

A Párbeszéd frakcióvezetője szerint Orbán a 13 perces felszólalásában nem beszélt a pedofilügy áldozatairól sem. „A mai napig hiába várjuk, hogy valaki bocsánatot kérjen a bicskei gyermekotthon áldozataitól” – tette hozzá. Ha a kormány nem is tette ezt meg az elmúlt hetekben, az Országgyűlés nevében Tordai megkövette, és elnézést kért az áldozatoktól.

A miniszterelnök arról sem beszélt Tordai szerint, hogyan lesz az országban működőképes gyermekvédelmi rendszer. Érdemi, a gyermekvédelem, a szociális ellátórendszer helyzetét javító intézkedésekre van szükség.

„Nem látjuk a felelősségvállalást” – folytatta Tordai. Miután Novák Katalin kegyelmet adott K. Endrének, a volt igazságügyi miniszter, Varga Judit ellenjegyezte a döntést. A Párbeszéd-Zöldek képviselője szerint nehezen hihető, hogy Orbán nem tudott volna a kegyelmi döntésről, amikor még a felcsúti focicsapat kezdőcsapatáról is ő dönt.

A párbeszédes Tordai Bence azt kérte, az Országgyűlés egy perc néma csenddel emlékezzen meg Alekszej Navalnij orosz ellenzéki haláláról, de sem a Fidesz-KDNP képviselői, sem a Mi Hazánk képviselői nem álltak fel.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Orbán ezután arról beszélt, hogy az utolsó plenáris ülés óta sok minden történt, sokat tett a kormány, de most eltekintene attól, hogy ezeket felsorolja, mert hosszú nap lesz úgyis.

Orbán szerint Magyarország védelmi képességeit azért is kell megerősíteni, mert a szomszédban „borzalmas háború” zajlik, két éve támadta meg Oroszország Ukrajnát. „Magyarország gyászolja a háború áldozatait, együtt érez az özveggyé és árvává tett százezrekkel”, mondta. A miniszterelnök ezután arról beszélt, a magyarok kezdettől tudják, hogy ennek a konfliktusnak nincs katonai megoldása. „A háború évfordulóján újra azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmaz”, mondta.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Az Alkotmánybíróság döntései a legfontosabb kérdésekben világos utat mutattak az elmúlt években Orbán szerint, és ezek a döntések a jogászok és emberek egyetértésével is találkoztak. „Magyarországnak most ilyen elnökre van szüksége” – fogalmazott Orbán, és arra kérte a képviselőket, hogy támogassák Sulyok Tamás megválasztását.

A kormány a képviselők elé terjesztette a svédek NATO-csatlakozását, folytatta felszólalását. Arról beszélt: a NATO egy védelmi szövetség, és arra szövetkeznek a tagállamok, hogy külső támadás esetén kölcsönösen megvédjék egymást. Éppen ezért fontos Orbán szerint, hogy mielőtt beengedünk valakit ebbe a szövetségbe, rendezzük a kapcsolatot. Hosszú és színes vitája van Magyarországnak a skandináv országokkal.

A vita rendezésébe Orbán szerint többen is megpróbáltak kívülről beavatkozni, ez azonban nem segítette, hanem hátráltatta az ügyet.

„Magyarország szuverén ország, nem hagyja, hogy mások diktáljanak neki.”

A svéd miniszterelnök pénteki budapesti látogatása hozzájárult szerinte a két ország közti „fair és tiszteletteljes viszonyhoz”. Ettől függetlenül maradnak véleménykülönbségek Orbán szerint a két ország között.

Azt mondta, a két ország számára kölcsönösen előnyös megállapodásokat hoztak a tető alá, amelyek erősítik mindkét ország biztonságát. Magyarország légvédelmi és légi támadóképességét svéd gyártmányú vadászgépek biztosítják. A vadászgépekről szóló korábbi szerződést meghosszabbították, és négy új gépet vásárol Magyarország. Ezzel a magyar légierő az ország határain kívül is képes lesz légvédelmi feladatokat ellátni Orbán szerint. A szerződést továbbá kiterjesztették a logisztikára és kiképzésre is, valamint megkezdődik az együttműködés a kutatás-fejlesztés területén.

Svédország NATO-csatlakozása erősíti Magyarország biztonságát, ezért arra kérte a képviselőket, hogy szavazzák meg a svéd NATO-csatlakozást.

A Momentum képviselői „Ki a felelős?” feliratú pólókban érkeztek a hétfői ülésre, a laptopjaikra pedig azt a szöveget ragasztották, hogy „stop, pedofidesz”.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Orbán szerint Magyarország erős és stabil ország, egy államfőválasztást úgy kell megoldani, hogy még átmeneti zavar se keletkezzen, „elvégre ezért választottak meg az emberek minket”. Ennek pedig szerinte úgy tudnak eleget tenni, ha rögtön megválasztják az új államfőt. Sulyok Tamásban szerinte vitathatatlan tekintély és nagy tapasztalat van.

„Sűrű nap áll előttünk” – kezdte napirend előtti felszólalását Orbán Viktor, és sorolta a nap főbb feladatait.

„A távozó elnök asszony munkáját tisztelettel megköszönöm. Az elnök asszony lemondásának oka egy olyan kegyelmi döntés volt, amelyben csak egyféleképpen lehetett volna dönteni. El kellett volna utasítani. Nem ez történt, ezért a lemondás helyes volt” – mondta a miniszterelnök.

Arról beszélt Orbán, hogy Magyarországon a gyermekvédelem ügyében zéró tolerancia van, a gyerek abszolút, teljes körű védelmet élvez. „Az elkövetőt meg kell büntetni, a büntetést pedig le kell tölteni. Nincs kibúvó, nincs kedvezmény, nincs feltételes szabadság, nincs kegyelem.”

Aki nevelőként nem a gyermek pártját fogja, annak nincs mentsége és nem számíthat kegyelemre Magyarországon. Úgy tűnik azonban, az emberi ítélőképesség nem elegendő, ezért át kell tekinteni a hatályos jogszabályokat, hogy még egyszer ne fordulhasson elő ilyen még egyszer, folytatta.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Az is fontos szerinte, hogy pedofil ügyben elítélt bűnözőt ne lehessen szabadon engedni semmilyen indokkal. Arra kérte a képviselőket, hogy kezdjenek hozzá a jogszabályok áttekintéséhez. A bíróságoktól pedig azt kérte, hogy a folyamatban lévő ügyekben erre tekintettel hozzák meg a döntéseket.

Orbán szerint a bicskei gyerekotthonban történt bűncselekmények súlyos aggályokat vetnek fel: miért csak második kísérletre sikerült elítélni a pedofil vezetőt? Ezért elrendelte, hogy átvilágítsanak minden intézményvezetőt.

Kövér László az ülés elején bejelentette, hogy Bedő Dávid lett a Momentum új frakcióvezetője. Gelencsér Ferencet váltja, aki korábban a Momentum elnöke is volt. Január végén választották meg Donáth Annát a párt új elnökének.

Szokás szerint parlamenti áhítattal indították az ülésszakot a Fidesz és KDNP képviselői. A Fidesz korábban erről azt mondta, ebben nincs semmi rendkívüli, már legalább húsz éve ezt csinálják.

Maratoni ülésnappal nyitják meg a parlament tavaszi szezonját: 13 órától Orbán Viktor szólal fel napirend előtt, majd a beszédre egyenként reagálhat mind a kilenc frakció, és a végén ismét szót kap a miniszterelnök.

A napirend előtti felszólalások után az Országgyűlés elfogadja Novák Katalin lemondó nyilatkozatát, döntenek Svédország NATO-csatlakozásáról és Gurmai Zita mentelmi jogáról, majd várhatóan 16:40-től megválasztják az új köztársasági elnököt, Sulyok Tamást.

Az interpellációk után, nagyjából 20 órakor az azonnali kérdések órája következik, ahol Orbánt is kérdezhetik a képviselők. Este 21 óra után pedig az eutanáziáról vitatkoznak. A hétfői ülésnap programjáról itt írtunk részletesebben.

„A Magyarország előtt álló kihívásokról és feladatokról” címmel jelentkezett napirend előtti felszólalásra a miniszterelnök. A tavaszi és őszi ülésszak első napja hagyományosan Orbán beszédével indul.

A február 17-i évértékelőn már elmondta az álláspontját a kegyelmi ügyről, valamint Novák Katalin és Varga Judit lemondásáról. Kérdés, hogy ezzel lezártnak tekinti-e Orbán az ügyet, vagy parlamenti beszédében még egyszer kitér az elmúlt hetek eseményeire.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!