Orbán az ellenzéknek a bicskei igazgatóról: Önök kinevezték, 20 évig otthagyták, majd a 2010-es kormányváltás után mi börtönbe zártuk

2024. február 26. – 14:21

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor arról beszélt, akik most a kormánykoalíciót támadják a kegyelmi ügyben, azoknak felhívná a figyelmét arra, hogy „a pedofil bűnelkövetőt mi zártuk börtönbe. Azért kellett nekünk őt börtönbe zárni, mert önök nem zárták őt be”. A miniszterelnök szerint a bicskei gyerekotthon pedofil igazgatójával, V. Jánossal szemben már 2011-ben megindították az első rendőrségi eljárást, aminek nem lett sikere, de ebbe „mi nem törődtünk bele”, és elindult a második eljárás is. Orbán szerint V. Jánost „önök kinevezték, 20 évig otthagyták, majd a 2010-es kormányváltás után mi börtönbe zártuk”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!