Lukács László György: Ahhoz, hogy a svédek csatlakozhassanak a NATO-hoz, mi veszünk tőlük repülőgépeket
2024. február 26. – 13:48
Lukács László György a Jobbiktól arról beszélt, abban mindannyian egyetértenek, hogy Novák Katalinnak le kellett mondania. Megígérte, hogy ahogy eddig, úgy ezután is támogatni fogják a gyerekvédelmi törvényjavaslatokat.
A képviselő ezután azt mondta Orbán Viktornak, hogy a kegyelmi ügy megmutatta, hogy „az a hatalmi berendezkedés, amit maga körül kialakított”, az fenntarthatatlan. Közvetlen államfőválasztásra van tehát szükség.
A svédek NATO-csatlakozását is érintette: „Ahhoz, hogy a svédek csatlakozhassanak, mi veszünk tőlük repülőgépeket”, mondta Lukács. Szerinte egyébként már régóta jöttek a svédeknek azzal, hogy megszavazzák a csatlakozásukat.
Végül a „migránsmunkásokról” beszélt, akik szerinte jönnek keletről, és elveszik a magyarok elől a munkahelyeket, valamint a „mérgező akkumulátorgyárakról”.