Orbán: Magyarország szuverén ország, nem hagyja, hogy mások diktáljanak neki

2024. február 26. – 13:26

Másolás

Vágólapra másolva

Az Alkotmánybíróság döntései a legfontosabb kérdésekben világos utat mutattak az elmúlt években Orbán szerint, és ezek a döntések a jogászok és emberek egyetértésével is találkoztak. „Magyarországnak most ilyen elnökre van szüksége” – fogalmazott Orbán, és arra kérte a képviselőket, hogy támogassák Sulyok Tamás megválasztását.

A kormány a képviselők elé terjesztette a svédek NATO-csatlakozását, folytatta felszólalását. Arról beszélt: a NATO egy védelmi szövetség, és arra szövetkeznek a tagállamok, hogy külső támadás esetén kölcsönösen megvédjék egymást. Éppen ezért fontos Orbán szerint, hogy mielőtt beengedünk valakit ebbe a szövetségbe, rendezzük a kapcsolatot. Hosszú és színes vitája van Magyarországnak a skandináv országokkal.

A vita rendezésébe Orbán szerint többen is megpróbáltak kívülről beavatkozni, ez azonban nem segítette, hanem hátráltatta az ügyet.

„Magyarország szuverén ország, nem hagyja, hogy mások diktáljanak neki.”

A svéd miniszterelnök pénteki budapesti látogatása hozzájárult szerinte a két ország közti „fair és tiszteletteljes viszonyhoz”. Ettől függetlenül maradnak véleménykülönbségek Orbán szerint a két ország között.

Azt mondta, a két ország számára kölcsönösen előnyös megállapodásokat hoztak a tető alá, amelyek erősítik mindkét ország biztonságát. Magyarország légvédelmi és légi támadóképességét svéd gyártmányú vadászgépek biztosítják. A vadászgépekről szóló korábbi szerződést meghosszabbították, és négy új gépet vásárol Magyarország. Ezzel a magyar légierő az ország határain kívül is képes lesz légvédelmi feladatokat ellátni Orbán szerint. A szerződést továbbá kiterjesztették a logisztikára és kiképzésre is, valamint megkezdődik az együttműködés a kutatás-fejlesztés területén.

Svédország NATO-csatlakozása erősíti Magyarország biztonságát, ezért arra kérte a képviselőket, hogy szavazzák meg a svéd NATO-csatlakozást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!