Eltörölné a kormány a meddőségi kezelések egyik fontos szabályát

2023. június 7. – 14:04

Másolás

Vágólapra másolva

A demográfiai helyzet és a meddőségi ellátás helyzetének javítása a célja a Belügyminisztérium jelenleg társadalmi egyeztetésen lévő előterjesztésének, amellyel, ha 2023. július 1-én hatályba lép, több ponton megváltoztatnák a kezelések szabályait, írja a 24.hu.

Eltörölnék a meddőségi kezelések közti három hónapos várakozási időt, hogy ezzel növeljék az érintett párok gyerekvállalási esélyeit. A beavatkozásokat jelenleg évente akár többször is el lehet végezni térítésmentesen.

A lap emlékeztet, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő az Országos Kórházi Főigazgatóság Humán Reprodukciós Igazgatósága összeállította a humán reprodukciós ágazat (így a meddőségi centrumok) finanszírozásának új szabályait is. E szerint például az érintett szolgáltatók a jövőben az Egészségbiztosítási Alaptól kapnak fix pénzt, például az igazolhatóan a beavatkozásnak köszönhetően született gyerekek számától függően.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára egy rendezvényen arról beszélt, hogy Magyarországon minden hetedik párról elmondható, hogy akár éveken át nem születik gyerekük természetes úton, de hozzátette, hogy meddőségi problémákat okozhat a helytelen életmód, illetve a stressz, ezért szerinte érdemes megfontolni, hogy a mesterséges megtermékenyítés mellett milyen természetes termékenységsegítő módszerek jöhetnek még szóba.

Május elején hosszú interjút adott a Hvg360-nak Vesztergom Dóra nőgyógyász, endokrinológus, meddőségi specialista, a Humán Reprodukciós Igazgatóság vezetője, aki szerint számos változtatásra van szükség a meddőségi kezelések rendszerében. A kormánynak benyújtott javaslatok közt egyebek mellett szerepelt a petesejt-donáció és az embriók genetikai vizsgálatának rendezése is.

Az ellátás ingyenes marad, és nem tervezik leszállítani a kezelések 45 éves korhatárát. A cikkben szó esik egyebek mellett arról is, hogy az igazgatóság létrehozott egy online adatszolgáltató rendszert, amely az EESZT-vel összekötve valós időben tudja gyűjteni az adatokat, és nemcsak a stimulációkról, beültetésekről, élveszülésekről, hanem később a lombikból született gyermekek egészségi állapotáról is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!