Telex Neked 105: Össze vagyunk zavarodva

2023. március 17. – 05:04

Telex Neked 105: Össze vagyunk zavarodva

Másolás

Vágólapra másolva

Ez itt a Telex heti hírlevele a március 9. és március 15. közötti fontosabb történésekről. Aki már csütörtökönként szeretné megkapni a Telex Neked hétösszegző hírlevelet, netán szívesen tudna meg titkokat a telexesekről az Ezek vagyunk mi interjúsorozatban, az kicsit lejjebb megtalálja a linket, amire kattintva feliratkozhat.

Kedves Olvasó! Kárpáti Márton vagyok, a Telex egyik alapítója és ügyvezetője. Előtte az Index főszerkesztő-helyettese voltam. A Telexnél az egyik legjobb dolog a szabadságunk, ami nagy részben az olvasóink támogatásának köszönhető. Köszönjük is! Ennek a hírlevélnek az írásakor kellett sokadszorra szembesülnöm azzal, amit olvasóként is folyamatosan érzek: rengeteg szuper cikkünk van, és nagyon nehéz kiválasztani közülük néhányat egy ilyen heti hírlevélbe. Megpróbálom a tényleg nagyon fontosakat megmutatni, de olyanokat is ajánlok, amik esetleg nem kaptak túl nagy figyelmet, pedig jelentős, fontos témákról szólnak. Vagy csak simán viccesek vagy szánalmasak.

1. Március 15.

Az idei március 15. egyik legnagyobb meglepetését Orbán Viktor hozta. Nem Budapesten, nem színpadon beszélt, nem volt sorosozás, brüsszelezés, dollárbaloldalozás. A közönség nem is lelkesedett annyira, mint megszoktuk. Orbán rendhagyó beszéde öt pontban. Gyurcsány Ferenc a DK rendezvényén azt mondta: aki azt mondja, hogy Gyurcsány is Orbánt tartja hatalomban, az is Orbánt segíti. A többi ellenzéki és civil megemlékezés az egész napos március 15-i közvetítésünkben itt olvasható. 🇭🇺

2. Durva

A hét legdurvább híre az M1-es autópályán történt tömegkarambol volt. Több mint negyven autó ütközött össze az utat hirtelen beborító, a látást szinte teljesen lehetetlenné tevő porvihartól. Több mint húsz autó kigyulladt, egy ember meghalt, sokan megsérültek.

De miért lehetett a porvihar? És miért gyulladt ki ennyi autó? A linkekre kattintva kiderül.😱

3. Össze vagyunk zavarodva

Orbán Viktor a kormányba lépése után nem sokkal egy sajtótájékoztatón (akkor még rendszeresek voltak ezek, lehetett kérdezni, stb.) azt válaszolta egy újságírónak, hogy nem azt kell figyelni, amit mond, hanem hogy mit tesz. Nézzünk meg akkor így pár hírt.

A magyar parlament fél éve nem hozott döntést arról, hogy támogatjuk-e Svédország és Finnország NATO-csatlakozását. A látszólagos támogatás ellenére valamiért elképesztő időhúzás megy. Ebben a cikkben megnéztük, mennyire ritka az ilyen lassú parlamenti döntés. 🙄

Hogy még zavarosabb legyen minden, miközben az egész ország a legutóbbi nemzeti konzultációra hivatkozva tele van plakátolva azzal, hogy „97% nem a szankciókra”, az összes uniós tagállam, igen, Magyarország is megszavazta az ukrán háború miatt Oroszországra kivetett szankciók meghosszabbítását. Közben Varga Judit igazságügyi miniszter Sepsiszentgyörgyön az Európai Uniót és a szankciókat hibáztatta az orosz–ukrán háború elhúzódásért és a magas energiaárakért, miközben a valódi agresszor, Oroszország nevét ki sem ejtette. 🤷🏼‍♂️

A fideszes sajtóelhárításhoz hasonló stílusban próbálta lerázni a Telex stábját több DK-s politikus, amikor a múlt heti furcsa parlamenti jelenetről kérdeztük őket. De még a saját szimpatizánsaik szerint is van jó pár hasonlóság a Fidesszel. 👏🏼

4. Nemzetstratégiailag fontos

A hét egyik legfontosabb és legtanulságosabb videója: Fábián Tamás összeszedte, hogy a kormányzati politikusok nyilatkozataihoz képest a kormánymédia mennyire nyomja fullba az oroszpárti propagandát. A válasz: nagyon.

És itt az agymosás eredménye. 🤯

5. Ketyeg az óra Ukrajnában

Itt egy olyan téma/hír, amin még nem rugóztunk sokat, pedig az egyik legfontosabb fejlemény lehet az ukrajnai háborúban. Könnyen változhat Amerika katonai támogatása Ukrajnának, ha másfél év múlva republikánus elnök nyeri a választást. Donald Trump is jelezte már, hogy akár ukrán területlemondással is, de véget kell vetni a háborúnak, és most a másik republikánus jelöltjelölt is azt mondta, hogy Ukrajna támogatása „nem létfontosságú amerikai érdek”, és csupán „területi vitának” nevezte Oroszország ukrajnai invázióját. Szóval Zelenszkij és az ukránok akár ott is találhatják magukat két év múlva, ha addig nem ér valahogy véget a háború, hogy legfontosabb szövetségeseik kihátrálnak mögülük, azaz legkésőbb addigra valaminek történnie kell a háború lezárása ügyében. ⏳

6. Már csak ez hiányzott

Az egész világgazdaságot és persze a magyar forintot is megrángatta a 2008-ashoz hasonlító amerikai bankpánik. De talán elkerülhető a teljes összeomlás. 🤞🏻

7. Hungarikumok:

Megkóstoltuk az Orbán-pizzát 🤔

A világ legbunkóbb kapusa is magyar 🙈

A magyar kereskedelmi tévézés leggagyibb, legértelmetlenebb, legsúlytalanabb élő műsora 🤦🏼‍♂️

A budapesti hajójáratokra nincs pénz, így nem indulnak újra, a kétmilliárd forintos állami támogatást kapó Hadik-film pedig 23,5 millió forintot hozott eddig vissza. 😕

8. Büszkeség

Huszti István és Nyilas Gergely nyerte – abszolút megérdemelten – a Magyar Sajtódíjat. Kollégáink eddig közel száz napot töltöttek Ukrajnában, és számtalan cikket készítettek. Ez jelentős részben annak köszönhető, hogy támogatást kapunk az olvasóinktól. Itt lehet támogatni a munkánkat. 🏆

A hét egyik legolvasottabb cikke: Progresszívként bújt elő az Origo, hogy egy nap után visszabújjon, és magára csapja az ajtót

A hét képe

A katasztrófavédelem munkatársai kiégett és sérült gépjárművek között az M1-es autópályán Herceghalomnál 2023. március 11-én éjjel, ahol a viharos szél okozta porfelhő miatt öt kamion és 37 autó ütközött össze és mindkét irányban lezárták az autópályát. A balesetben 19 jármű kiégett és összesen 26 ember sérült meg. Hatan életveszélyesen, heten pedig súlyosan sérültek, egy ember pedig életét vesztette.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A hét videója: Mintha Putyin oldalán állnánk

A hét túrája: Nagyhagymás és Öcsém-tető: külön-külön is elég lenne, de mi megcsináltuk egyben

Ezerhétszáz méter magasan egy teljesen más világ tárul elénk a Nagyhagymás-hegységben. Miközben jeges széllökések közepette próbálunk a túraútvonalon maradni, olyan látvány fogad minket a csúcs közelében, mintha egy másik bolygóra érkeztünk volna. Csak néhány, hóval befödött, jéggé dermedt fa és bokor az élővilág, amiket a szél kedvére alakította át hószobrokká.

Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex
Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex

Ha kíváncsi vagy arra, ezen a héten kit mutattunk be a Telex kollégái közül, vagy csak szeretnél hírlevelet kapni, akkor itt tudsz feliratkozni a Telex Neked hírlevélre!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!