Újabb hungarikum: a világ legbunkóbb kapusa is magyar

2023. március 14. – 06:22

Másolás

Vágólapra másolva

A futball, sőt, úgy általában a sport világában az egyik legszebb dolog a fair play. Az, amikor az eredmény, a siker hajhászását felülírják az emberi gesztusok. Amikor egy kajakos kölcsönadja a lapátját, egy vívó a kardját az ellenfelének, tudván: lehet, hogy később azzal fogják megverni őt. Amikor egy futó megáll, hogy felsegítse az elesett ellenfelét (erre épp a magyar Kozák Luca gesztusa jelentett szép, az olimpia szellemét illusztráló példát). Amikor kihagyunk egy üres kapus helyzetet, ha méltánytalanságot észlelünk.

Persze a jó önmagában nem létezhet, ahogyan a fény sem. A fair play is értelmetlen és unalmas lenne, ha mindenki így játszana. De szerencsére vannak nekünk Senkó Zsomboraink, akik segítenek helyrezökkenteni a világ rendjét.

Ha egészen eddig nem tudta, ki az a Senkó Zsombor, segítek: egy magyar futballista. Ahogy a magyar futballisták nem elhanyagolható hányada, ő is egy ígéretes tehetség, aki tavaly még az ifjúsági Bajnokok Ligájában védte a Juventus kapuját, és aki ebben a szezonban a magyar NB II.-es Diósgyőrben futballozik.

És aki hétfő este óta büszkén viselheti a világ legbunkóbb kapusa címet.

Az történt, hogy az MTK–Diósgyőr másodosztályú rangadó második félidejének kezdőrúgását egy születésnapos kisfiú, Varga Énok végezhette el. Az MTK-mezbe öltözött kissrác nemcsak úgy belepöccintett egyet a labdába, ahogyan azt az éltes úriemberek szokták, hanem meglódult, és végigvezette a diósgyőri térfélen, egészen Senkó kapujáig, majd futtából, a tizenhatoson belülről rálőtte.

Mit tesz ilyenkor egy átlagos kapus? Igen, nyilvánvaló a válasz: árnyékra vetődik, mintha egy jóízű bundameccsen lenne. És mit tett Senkó Zsombor? Lezser, hanyag, már-már unott mozdulattal, lábbal védett.

Varga Énok nem omlott össze, ahogyan azt számos csatár teszi a kihagyott ziccer után, szaladt a labdáért, és újra rálőtte. Senkó ismét védett, majd, hogy az ünnepelt nehogy harmadszor is próbálkozzon, jó messzire el is rúgta a labdát. Varga Énokot a bátyja vitte le a karjában, a kisfiú talán csak annak örülhetett – bár ez aligha jutott az eszébe –, hogy Senkó nem mezőnyjátékos, mert akkor talán már kapura törés közben fel is rúgta volna.

Senkó Zsombor egyébként végül négy gólt kapott, amikor már nem kisgyerekek, hanem az MTK játékosai próbálkoztak, a csapata veszített, és így le is csúszott az első helyről. Énok pedig – ezt már a Sportálon olvastam – azzal vigasztalódhatott, hogy az MTK a meccs után a TikTokjára feltöltött videóval kívánt neki boldog születésnapot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!