Gyurcsány: Merjetek megküzdeni a szabadságotokért, különben a nemzet szégyenévé váltok

2023. március 15. – 15:46

Gyurcsány: Merjetek megküzdeni a szabadságotokért, különben a nemzet szégyenévé váltok
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A budapesti Egyetem téren tartotta március 15-i megemlékezését a Demokratikus Koalíció. Gyurcsány Ferenc pártelnök néhány száz egybegyűlt előtt lépett a színpadra bemelegítésként, mielőtt Szücs Balázs, frissen DK-ssá vált VII. kerületi alpolgármester, majd felesége, Dobrev Klára, a DK árnyékkormányának miniszterelnöke vette át a szót.

A volt miniszterelnök azzal kezdte, nemzeti ünnepeknél felmerül, hogy valójában mi is ez az ünnep. Szerintük két kérdés és az azokra adott őszinte válasz.
Az első, hogy tiszteljük-e a '48-as értékeket, mint a nemzeti tisztesség, szabadság, hősiesség. Nagy dilemmával itt nem találkozunk, egyértelműen igen. A valódi kérdés azonban az, és az egyetlen igazi dilemma: mit csinálsz az ünnep eszméjéért, céljáért, csak beszélsz-e, vagy cselekszel, küzdesz? – mondta.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Az ünnep Gyurcsány értelmezésében „nem beszéd, hanem szembesülés: teszed-e, amit az ünnepeltek tennének a te helyedben?”. Bajban van az az ország, ahol hősiesnek kell lennie annak, aki szabadságot akar, de a DK elnöke szerint ma ez ilyen ország.

Gyurcsány Ferenc azt tanácsolta ellenzéki hallgatóságának, merjenek megküzdeni a szabadságukért, „különben jogfosztottak lesztek, és a nemzet szégyenévé váltok”. Orbánt zsarnoknak nevezte, akivel megküzdeni és nem tárgyalni kell, „a talpnyalóknak, kollaboránsoknak” pedig azt üzente: aki a zsarnoknál kegyet keres, az végül szolgaságot talál.

A volt miniszterelnök egy idő után átkanyarodott az aktuálpolitikai kérdésekre. A kormány EU-val folytatott jogállami vitájának lényege szerinte, hogy „a polgár szabad, vagy a kormány”.

„Mi azt mondjuk, hogy a polgár igen, és a kormány nem, ők pedig azt, hogy a kormány szabad, és a polgár nem. Mi pedig erre azt mondjuk, hogy akkor menjetek a pokolba!” – mondta.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Gyurcsány itt közbevetette, hogy új hobbijának élve ezt el tudta volna mondani versben is, de Petőfi és Ady után rájött, hogy ők jobbak ebben, és ez elvette a kedvét. A kormány vs. Brüsszel ellentétben szerinte Orbánék letérdeltek a brüsszeli bankszámlák előtt, „hunyászkodásban van a dölyfös úr”. Ettől függetlenül azt jósolta, a kormány nem fogja tudni teljesíteni a feltételeket, mert az a rendszere bukását jelentené. „Ezért az a valószínű, hogy idén nem lesz pénz”, sőt, szerinte utána sem, a pénz hazahozásában egy Dobrev-kormány tudna segíteni.

Gyurcsány azoknak is üzent, akik azt mondják, hogy „a DK és a Fidesz ugyanaz”. Megfejtése szerint ők a Fideszt segítik, és a demokratikus, európai Magyarországgal szemben állnak. „Aki azt mondja, hogy Gyurcsány is Orbánt tartja hatalomban, az is Orbánt segíti” – zárta rövidre. A DK-nak lehetnek hibái, a Fidesznek ezzel szemben politikai és történelmi bűnei vannak. A Fideszt aktívan támogatni több mint bűn, szégyen, és aki nincs a Fidesz ellene, az vele van – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!