Összeomlott a forint: az euró 402 forintnál is járt, a dollár 18 forintot drágult szerdán

2023. március 15. – 14:03

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés: Szerda délután folytatódott a forint reggel óta tartó vesszőfutása a devizapiacokon. Öt órakor az euró ára ismét átlépte a 400 forintot, és 400,5 forint fölött állt meg kis időre a drágulása. Közben a dollár ára 380 forint fölé emelkedett. A gyengülés azonban nem állt meg itt, fél hatkor pillanatokra már 402 forintnál volt az euró és 381,4 forintnál a dollár árfolyama.

Ez azt jelenti, hogy reggel óta az euró több mint 11 forinttal drágult, vele szemben a forint nagyjából 2,7 százalékkal értékelődött le. A dollár ára 18 forinttal, csaknem 5 százalékkal nőtt egyetlen nap alatt.

A jennel szemben még nagyobb a forint esése, csaknem 6 százalékkal értékelődött le a japán pénzzel szemben. A svájci frank 15 forinttal drágult, az árfolyama az előző napi 398 forint alatti záróárról 412 forint fölé emelkedett.

A helyzet kora délután (cikkünk első verziója)

Bár Magyarországon munkaszüneti nap van szerdán március 15. miatt, a világ tőzsdéin és devizapiacain ma is kereskednek. Bár ne tennék – gondolhatja az, aki kora délután ránéz a forint árfolyamára. A negatív befektetői hangulatban ugyanis csúnya összeomlást mutat a pénzünk.

Az euró–forint árfolyama így alakult ma 14 óráig:

Az euró-forint árfolyam alakulása szerdán. Forrás: Google Finance
Az euró-forint árfolyam alakulása szerdán. Forrás: Google Finance

A dollár–forinté pedig így (mindkét grafikont háromnegyed kettőkor rögzítettük):

A dollár-forint árfolyam alakulása szerdán. Forrás: Google Finance
A dollár-forint árfolyam alakulása szerdán. Forrás: Google Finance

A forint mélyrepülése nem szerdán kezdődött, hanem már a hét elején, de miután kedden némileg megnyugodni látszottak a piacok, most ismét mélyrepülésbe váltott.

A szerdai piacnyitás óta, mint látható, a dollár 13 forintot drágult, ami 3,6 százalékos erősödést – vagyis ugyanekkora forintgyengülést – jelent, amivel a dollár ára 3 hónapos csúcsra ugrott. Az euró 8 forinttal lett drágább, vagyis azzal szemben bő 2 százalékos leértékelődésben van a pénzünk az előző napi piaczáráshoz képest. A piaci pánik hatására az angol fonttal szemben több mint 2,6 százalékos a forint értékvesztése, míg a japán jen – bár ez aligha érint tömegeket – reggel óta, mint a fenti ábrán látható, csaknem 4,8 százalékkal drágult.

Mivel a hónap elején még 373 forint körüli árfolyamon járt az euró, elmondhatjuk, hogy márciusban két hét alatt nagyjából 25 forintot drágult, vagyis ebben a hónapban eddig körülbelül 7 százalékot értékelődött le a forintunk. A dollár árfolyama még meredekebben emelkedett: március elején 349 forintba került, azóta 27 forintot, csaknem 8 százalékkal drágult.

Bár a forint gyengülése részben a rossz nemzetközi hangulattal magyarázható, fontos megjegyezni, hogy a térségbeli valuták közül megint a mi pénzünk gyengül a legintenzívebben.

A lengyel złoty a dollárral szemben 1,3 százalékot gyengült, az euróval szemben pedig kissé erősödött is, 14 órakor 0,23 százalékos pluszban volt. Az euróval szemben, ha nagyon csekély mértékben, de a román lej is erősödött ma (0,04 százalékot), és a dollárral szemben is csak 1,5 százalékot gyengült. A cseh korona az euróval szemben 0,7 százalékos, míg a dollárral szemben 2,2 százalékos mínuszban van.

A nemzeti ünnep miatt a Budapesti Értéktőzsdén nincs kereskedés, a keddet minimális, 0,02 százalékos pluszban zárták a pesti részvényindex. A világ tőzsdéi viszont a Portfolio.hu cikke szerint komoly mínuszokban vannak. A lejtmenetet továbbra is a bankpapírok gyengülése okozza, a Credit Suisse árfolyama történelmi mélypontra esett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!