Propaganda a földrajzkönyvben, 2. rész: a délszláv háborúért a NATO és az Egyesült Államok felelős

Nemcsak az Ukrajnáról szóló, nemzetközi vihart kavart rész aggályos a 8. osztályosok által idén használható két hivatalos, állami földrajztankönyv egyikében – hogy pontosan hogyan is néz ki az állami tankönyvrendszer, arra később visszatérünk –, de legalább ilyen súlyos problémák vannak a hazánk déli szomszédjairól szóló fejezetben is. Erre földrajztanárok hívták fel figyelmünket azután, hogy megírtuk: a Nemzeti Köznevelési Portálon található „okostankönyv” Ukrajnáról szóló része meg sem említi a 2014-es kelet-ukrajnai eseményeket és erősen elkeni a Krím félszigetről szóló részt azzal, hogy ennyit ír róla: „az ország keleti részén jelentős az oroszok aránya, a Krím-félszigeten pedig ők alkotják a többséget (...) a két népcsoport gyakran szemben áll egymással. Ellentétük fegyveres konfliktust is kirobbantott a Krím-félszigetért”.

Mindent a szemnek, semmit az észnek

Cikkünk után többen jelezték, hogy a tankönyv Jugoszlávia szétesésével és a kilencvenes évek délszláv háborúival foglalkozó része hasonlóan elkenős és – ismert mondással élve – nem bontja ki az igazság minden részletét. Vagy ahogy egyik földrajztanár olvasónk írta: „az indoktrináció más tematikában is zajlik”.

A délszláv háború, mint tudjuk, 1991-ben tört ki a jugoszláv tagállamok függetlenedési törekvései nyomán, és három jól elkülöníthető szakaszban nagyjából tíz évig tartott. A háború két fő kiváltó oka a különböző etnikumok közötti, korábban mesterségesen elnyomott ellentét felerősödése, valamint az agresszív szerb terjeszkedő politika, a Jugoszlávián belül szerb hegemóniatörekvés erősödése volt (a nacionalizmus Szerbia mellett a horvátok, a bosnyákok és az albánok körében erősödött fel). A délszláv háború az etnikai tisztogatások – például a több mint nyolcezer bosnyák halálával járt, háborús bűncselekménynek nyilvánított srebrenicai mészárlás – miatt rengeteg civil áldozattal járt, és a legvéresebb fegyveres konfliktus volt a kontinensen a második világháború óta, Koszovóban pedig máig megoldatlan az albán–szerb konfliktus.

És hogy mit adnak át ebből a 14-15 éveseknek a tankönyv készítői? Elsősorban is ezt a képet – hiszen egy kép, mint tudjuk, többet mond ezer szónál –, ami persze „csak” egy karikatúra, amit az „okostankönyvben” olvasható feladat szerint a gyerekeknek értelmezniük kell (a feladat szó szerint „2.9. Értelmezzétek a karikatúrát! Adjatok neki címet!”):

Nos, hogyan máshogyan lehet ezt a karikatúrát értelmezni, mint úgy, hogy Jugoszlávia szétesését az Egyesült Államok által irányított NATO katonai beavatkozása okozta? És hát milyen más típusú címet lehet adni neki, mint valami olyasmit, hogy „Az imperialisták új háborút készítenek”, vagyis a fenébe, ezt ne, ezt már elsütötték 1949-ben a Szabad Népben, vagy azt, hogy „Jugoszlávia az angol–amerikai imperialisták hatalmában”, ehh, ezt meg '50-ben.

Kiderül ebből a karikatúrából bármi a nacionalista politikusokról, Miloševićről, Tudjmanról, Bosznia-Hercegovina felosztásának tervéről? Koszovóról, Vukovár bombázásáról, a barcsi incidensről, a Krajinai Szerb Köztársaságról? Túl nyilvánvaló a válasz, le se írom. És oké, lehet, hogy az itt felsoroltakból mindenről nem is lehetett volna írni a tankönyvben, de nézzük tételes felsorolásban, miről mit sikerült:

• Horvátország: „1991-ben Szlovénia után Horvátország is ki akart lépni a szövetségből, amit Szerbia katonai erővel akadályozott. Az 1991–1995 közötti délszláv háborúként ismert fegyveres konfliktusban több százezren haltak meg vagy váltak menekültté. A háború során a szerbek megszállták Horvátország északkeleti részét, ahonnan mintegy 150 ezer szerb menekült el.”
• Szerbia: „Jugoszlávia felbomlását és a délszláv válságot Szerbia Horvátországnál is jobban megsínylette, és a kilábalás sem ment olyan gyorsan és sikeresen.”
• Bosznia-Hercegovina: „A bosznia-hercegovinai Mostar hídja is áldozatául esett a délszláv háborúnak” (képaláírás egy turisztikai stockfotóhoz, amin ép a híd) „A nemzetiségek keveredése sok problémát okozott a térségben, például az 1990-es évek elején a délszláv háború kirobbanásának is az egyik fontos tényezője volt.”
• Etnikai kérdések: „A háború hatására mindkét országban [Horvátország és Szerbia] homogénebb lett a népesség összetétele, mert főként a kisebbségekhez tartozók kényszerültek menekülni.” (Etnikai tisztogatásokról, civilek legyilkolásáról semmi.)
• Slobodan Milošević: Semmi.
• Srebrenica: Semmi.
• Koszovó: „Menekülő koszovói albánok” (képaláírás bármiféle kontextus nélkül – a fotóra rákeresve kiderül, hogy a 2015-ös menekülthullám idején készült sajtófotó, az eredeti képaláírás ez volt: „Február elején óránként százak érkeztek Ásotthalomra, ma már csak pár tucatnyian”, bár a szöveg körülötte tényleg a koszovói albán menekültekről szólt).

Arról, hogy hogyan születhetett meg egy ilyen fejezet – vagyis több fejezet, a tankönyv más-más részében tárgyalják Szlovéniát (Ausztriával együtt), Szerbiát és Horvátországot (közösen), valamint a többi volt jugoszláv tagállamot – megkérdeztük az Oktatási Hivatalt. A hivataltól választ kértünk arra, hogy ezeket a részeket szakmailag ki lektorálta és hagyta jóvá, ahogyan arra is választ várunk az OH-tól, hogy a korábban említett Ukrajna-fejezet hogyan készülhetett el, és lehet egy tankönyv része). Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ egyetlen kérdésre sem.

Búcsú a két csúfságtól

Ami egyelőre biztosan látszik: a mostani nyolcadikosok az utolsók, akik ebből az Eszterházy Károly Főiskola és a – mostanra már az Oktatási Hivatalba betagozódott – Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által készített, 2018-ban engedélyt kapott nyolcadikos földrajzkönyvből tanulnak. Tény egyébként, hogy jelenleg is forgalomban van egy másik nyolcadikos földrajztankönyv is – bár ezt a köznevelési portálon nem találtuk –, ami korábban az Apáczai Kiadó könyve volt. Abban még korrektebben és részletesebben írnak például a 2014-es kelet-ukrajnai eseményekről, mint arról beszámoltunk. Igaz, az 1990 utáni délszláv eseményekről ez a tankönyv is szűkszavúan, az okok vagy általában is az etnikai kérdés említése nélkül számol be, de legalább megemlíti Koszovót, és nem a NATO-t vagy az USA-t okolja bármiért is.

Ezek a tankönyvek azonban idén kimennek a forgalomból. A jövő tanév nyolcadikosai már most megkapták azt az összevont 7–8. osztályos, a NAT 2020-nak megfelelő földrajztankönyvet, amelyből jövőre is tanulni fognak. Mostantól is két tankönyv van (és lesz) forgalomban, egy A és egy B változat, ezek fejlesztéséért azonban a mostani, botrányos tankönyv egy-egy szerzője (Szőllőssy László és F. Kusztor Adél) felelt, miközben a korábbi apáczais könyv szerzője teljesen eltűnt az új tankönyvek szerzőinek listájáról.

És mit tanulnak jövőre?

Az új könyvekben már egyik enyhén szólva is aggályos karikatúrát sem találtuk, viszont a szöveges részben a helyzet nem lett jobb. Ukrajnánál az A változatban a népességről ennyi maradt: „lakosságának többsége ukrán nemzetiségű, az ország déli és keleti részén azonban jelentős az oroszok aránya, a Krím-félszigeten pedig ők alkotják a többséget. A két keleti szláv nyelv közel áll egymáshoz, sokan kevert ukrán-orosz nyelven beszélnek”, tehát már sem a krími, sem a kelet-ukrajnai nem is említik.

A B verzióban ennyi szerepel: „A többség ukránnak vallja magát. Az orosz nemzetiségűek a népesség mintegy egyötödét teszik ki, és főleg az ország keleti részén élnek. A Krím félszigeten az oroszok adják a lakosság többségét”, és szintén eltűnt belőle minden utalás a 2014-es konfliktusra.

A volt Jugoszláviával kapcsolatos részekben látszik előrelépés, például eltűnt a NATO-t hibáztató karikatúra, és így változott a szöveg: „A délszláv államban a szerbek igyekeztek vezető szerepet betölteni, emiatt az eltérő kultúrájú népcsoportokat és különböző fejlettségű területeket tömörítő országban egyre nőttek a feszültségek. 1991-ben Szlovénia és Horvátország is kikiáltotta a függetlenségét. Az államalakulat szétesését Szerbia katonai erővel próbálta megakadályozni. Az 1991–1995 közötti, délszláv háborúként ismert fegyveres konfliktusban több százezren haltak meg, illetve váltak menekültté. Mivel elsősorban a kisebbségekhez tartozók kényszerültek menekülni, arányuk Szerbiában és Horvátországban is jelentősen csökkent.”

Bosznia-Hercegovinát és a koszovói kérdést nem is említi, illetve előbbi kapcsán ennyit jegyez meg: „nincs még egy olyan területe Európának, ahol olyan nagymértékű a különböző nemzetiségek keveredése, mint a Balkán-félszigeten. Bosznia-Hercegovina a legösszetettebb ebből a szempontból: bosnyákok, horvátok és szerbek is élnek a területén.”

Az új tankönyv B változata – amely egyedülálló abban, hogy egy leckében kezeli a volt Jugoszláviát – egy hosszabb keretes szövegben intézi el a függetlenedés és a délszláv háború kérdését, ezzel: „Az egykori Jugoszlávia felbomlása nem volt zökkenőmentes”, majd így folytatja: „A tagállamok függetlenedése kapcsán kirobbant délszláv háború 1991 és 1995 között zajlott. A harcokban sokan meghaltak, és rengeteg embernek kellett elmenekülnie az otthonából. A népességmozgások következtében az országok nemzetiségi összetétele egységesebbé vált. Az érintett országok a háborús károkat hosszú évekig nem tudták kiheverni. Utolsóként Koszovó kiáltotta ki a függetlenségét, de önállósága nemzetközi szinten a mai napig vitatott.”