2025. február 8. – 09:31
frissítve
„Hogy engem is csak égve dobtak el”
– énekelte Karády Katalin 1942-ben, sikerei csúcsán. Akkor még csak nem is sejthette, hogy ebben a sorban a saját sorsa is benne van, mert két év múlva, ereje és vonzereje teljében, 34 évesen lényegében véget ért a pályafutása.
A leghíresebb magyar színésznőt, akinek a lábai előtt hevert az ország, 1944. április 18-án tartóztatta le kémkedés vádjával a Gestapo. Három hónapot töltött a németek őrizetében, akik egy hónappal korábban megszállták az országot. Karádyt megkínozták, a hajánál fogva cibálták, a fogait kiverték, ezt utóbb ő maga mondta el. A színésznő akkori szerelme Horthy Miklós kormányzó egyik közeli bizalmasa, Ujszászy István volt, akit az SS fogott el, mert náciellenesség és nyugatbarátság jellemezte. Ujszászyt tartották a háborúból való kiugrás egyik kulcsfigurájának.
Karády lelkét a fogságban nem tudták megtörni – rábizonyítani sem tudtak semmit –, szabadulása után gyerekeket mentett meg a halál elől, a megmaradt ékszereit a nyilasoknak adva. Lepke utcai villáját kifosztották és feldúlták, mire szabadon engedték. 1945-ben kapta a hírt, hogy szerelme a szovjetek fogságában meghalt, ami után ideg-összeroppanást kapott, kilenc hónapon át kezelték. (Ujszászy valójában csak 1948-ban halt meg.) A kommunisták a negyvenes évek végén eldobták, végül 1951. februárban elhagyta az országot. Egyetlen egyszer sem tért haza, bár tervezte a hazautazását.
35 éve, 1990. február 8-án, helyi idő szerint este nyolc órakor rákbetegségben meghalt New Yorkban. Január közepe óta kezelték a Saint Vincent Kórházban, ereje egyre fogyott, 79 évesen adta fel a küzdelmet.
Koporsója még februárban hazatért, és tízezrek rótták le előtte a kegyeletüket. Haláláról a hazai újságok nem számoltak be a címlapokon, a Népszabadság kilencedik oldalán Karády címmel jelent meg egy írás, Molnár Gál Péter az utolsó mondatában utalt arra, hogy meghalt a negyvenes évek ünnepelt sztárja. A Magyar Nemzet a halálhírét legalább címbe tette, de csak a belső oldalakon közölték.
A Kanczler néven 1910-ben született Karády egy szegény kőbányai család hetedik gyereke volt. A Százados utcában nevelkedett, de gyerekkorának egy részét Svájcban és Hollandiában töltötte az első világháború után megszokott akció keretében. Cipészmester apját utálta, önéletrajzi könyvében despotának nevezte, mert szíjjal is megverte. 1930-ban férjhez ment egy vámtisztviselőhöz, akitől három év múlva a férfi kérésére elvált. Akkor még nagyon távol állt tőle az éneklés és a színészet is, bár a hangját képezte.
1936-ban egy budai mulatóban fedezte fel őt Egyed Zoltán, ő adta neki a Karády művésznevet is. Egyed nemcsak kritikus volt, hanem laptulajdonos is, kezdetben ő segítette a pályáján, és reménytelenül szerelmes is volt belé.
1939. február 4-én Az asszony és az ördög című színpadi darabban mutatkozott be a közönség előtt, aminek a bemutatóját felfokozott várakozás kísérte. „A gyémánt megvolna, már csak rajta múlik, hogy briliáns lehessen belőle” – írta kritikájában a Pesti Napló, de sokaknak nem nyerte el a tetszését az alakítása.
Maga az érintett 1947-ben így tekintett vissza az első fellépéseire: „A színpad valahogy rosszul kezdődött számomra. Kezdetben túlságosan nehéz szerepeket kaptam, nem volt hozzájuk elég rutinom és tapasztalatom. Ezt a színpadon kellett volna megszereznem türelmes vezetéssel.
A film közelebb áll hozzám. A filmben sohasem csalódtam és a film sem csalódott bennem.”
Első filmjével, a Halálos tavasszal azonnal berobbant 1939 decemberében. Zilahy Lajos 1922-ben megjelent regényét Kalmár László rendezte, és pár nappal karácsony előtt vetítették először. A film hatalmas visszhangot kapott, Szlovákiában betiltották, Párizsban ünnepelték, Olaszországban is nagy érdeklődést váltott ki. A magyar parlamentben is téma volt. A filmben a korszak másik nagy színésze, Jávor Pál játszotta a férfi főszerepet, és az ő megrázó öngyilkosságával kezdődik. A szeretője, Ralben Edit, vagyis Karády Katalin miatt dobta el magától az életet. Emlékezetes jelenet, amikor Jávor zongorázik, Karády pedig azt énekli, miközben megszabadul ruhadarabjaitól: „az lett a vesztünk, mind a kettőnk veszte.”
Az erotika mellett az öngyilkosság is tabunak számított akkoriban a filmvásznon, és mivel ebben az alkotásban mindkettő együtt volt jelen, csak fokozta a sikerességet, egyúttal felkorbácsolta az ellenérzéseket is.
Karády a végzet asszonya lett, a további szerepeiben is elsősorban csábítóként tűnik fel. Az 1941-es Egy tál lencse volt kivétel, ennek a filmnek is volt egy betétdala, a Gyűlölöm a vadvirágos rétet, ami példátlanul nagy siker futott be évekkel, de évtizedekkel később is. Ebben is Jávorral együtt szerepelnek, együtt is énekelnek, ekkor készült emblematikus fotójuk a zongoránál. (1980-ban Szabó István Bizalom című filmjében is ez szól a rádióból, miközben Bánsági Ildikó és Bezerédi Zoltán egymáshoz simulnak.)
Karády népszerűsége évről évre nőtt, megjelenését hisztérikus lelkesedés követte, megrohanták az emberek a pénztárakat, ha moziba vagy színházba ment, olykor a rendőrségnek kellett közbelépnie a rend védelmében. Miután autót vásárolt, a rajongói letörték a tükröt róla, mert szerettek volna valamilyen tárgyi emléket, ezért a művésznő csak taxival tudott járni. Országszerte rajongói klubok alakultak, 136 városban működött a Karády Katalint Kedvelők Klubja. Csak Kolozsváron hatezer tagja volt. Karády egy dívához méltón folyamatosan küldte szét az autogramokkal ellátott fényképeket a szimpatizánsainak. Nemcsak a férfiak, a nők körében is hódított frizurájával, öltözködésével.
A színészi teljesítménye állandó vita tárgya volt legnagyobb sikerei idején is, Egyed kérte, hogy képezze tovább magát, de a be nem teljesült vágyai miatt Egyed a lejáratásában is részt vett. Az nem igaz, hogy nem hallgatott a szakemberekre, mert volt olyan szerep, amikor vívómester segítségét kérte, hogy megfelelően tudja forgatni a tőrt. Ők egyébként elismerően szóltak a mozgásáról, mert gyorsan tudta utánozni a mozdulatokat. Németh László író tárgyilagosan és kritikusan így jellemezte 1941-ben:
„Adottságai olyanok, hogy amit csinál, sem jónak, sem rossznak nem mondható. Egy nagy színésznő minden biológiai kelléke: sötét drámai test, indulatban föllobogó szemek, érzéki mosoly.
A színészi öntudat s az önálló alakító erő azonban hiányzik. Mosolyog, villog – s mégsem játszik. Inkább színészi médium, mint színész. Egy nagy rendező jó szerszámmá idomíthatja, magára hagyva összeomlik.”
Ha voltak is hiányosságai, a legsikeresebb éve az 1942-es volt, amikor hét film (Szíriusz, Halálos csók, Csalódás, Alkalom, Külvárosi őrszoba, Egy szív megáll, Ópiumkeringő) főszerepét játszotta el egymás után, és mind sikeres volt a mozikban. 1943-ban is volt négy nagy filmje, eközben külföldi ajánlatokkal ostromolták, sok pénzt kereshetett volna, de nemet mondott.
1944-ben a Gazdátlan asszonyt a letartóztatása miatt már nem fejezhette be. A háború után megpróbált szovjet dalokat énekelni, csekély sikerrel, és a sztárkultusz egyébként is nehezen volt összeegyeztethető a kommunista életszemlélettel. A Forró mezőkben már nem démoni hatásával tűnt ki, hanem egy folyamatosan bántalmazott nő szerepében. Ekkor játszott utoljára. (Ez a film nem váltott ki különösebb hatást, bár 1956-ban, a forradalom után újra előszedték.) A filmjeit egy év múlva betiltották, egyik utolsó hazai fellépésén, a kecskeméti kultúrházban sörösüveget vágtak hozzá.
Karády 1951-ben, Szombathelyen vendégeskedett, a Savaria Hotelben szállt meg, onnan a határ menti Nadrára ment, és a helyiek segítettek neki átmenni Ausztriába február 18-án. Nagymamájától a következő sorokkal búcsúzott, ezt az Emmy-díjas színésznő, Gera Marina kutatta fel: „Maga látott utoljára, Nagymamám, és talán örökre búcsút mondtam Hazámnak! Fáj, amikor ezekre visszaemlékezem, nagyon fáj! Szitált a hó – s amikor a vonat elindult – és én néztem a tájakat, megállás nélkül SÍRTAM! […] Isten vele, Nagymamám! Írjon csak – amikor eszébe jutok – Katalin.”
Graz, Salzburg, Svájc következett, ahol gyerekkora egy részét is töltötte. Innen továbbment Brüsszelbe, de Belgiumban sem volt maradása. 1952 márciusában Brazíliába, São Paolóba költözött. 1968-ban kapta meg az amerikai vízumot, és egy elegáns kalapszalont nyitott New Yorkban, Gábor Zsazsáékkal szemben. Szenvedélyesen kísérte a Metropolitan magyar fellépőit, Marton Évát, Tokody Ilonát. Vörös Tibor visszaemlékezése szerint az egyik balettművésznek átölelte a lábát az öltözőben, annyira a hatása alá került.
1973. augusztus 8-án kapta meg az amerikai állampolgárságot. Talán ekkor fotózhatták utoljára közelről. Az Amerikai Magyar Világ így idézte a szavait az ünnepélyes eskütétel után:
„Nem tudom szavakkal kifejezni mennyire boldog vagyok, hogy ennek az áldott országnak a polgára lehetek. Büszke vagyok új állampolgárságomra, és ezt tekintem életem legnagyobb sikerének. Szülőhazám iránti szeretetem és ragaszkodásom azonban változatlan, hiszen a magyar nyelvvel és a magyar dallal örökre eljegyeztem magam. Ezt az érzést megőrzöm fogadott hazám, Amerika iránti hűségemmel és szeretetemmel együtt.
Amíg élek, angol nyelvterületen is missziónak fogom tekinteni a magyar nyelv és dal ápolását. Titkos vágyam, hogy egyszer még életemben sikereim színhelyén, szülővárosomban Budapesten is felléphessek.”
Erre sajnos már nem került sor. Sándor Pál filmrendező meglátogatta New Yorkban 1979-ben, ekkor már nem hagyta, hogy a kamera közelről örökítse meg az arcát, mert azt szerette volna, ha a rajongói olyannak őrzik meg képzeletükben, amilyen a negyvenes évek elején volt a filmvásznon. A rá jellemző búgó hangon és kedvességgel adott interjút. Ez később az RTL-en is megjelent. Énekelni már nem szeretett volna.
Azt, hogy milyen Karády-nosztalgia volt ekkoriban Magyarországon, jól jelzi, hogy 90 ezren látták a felújított Halálos tavaszt, és 400 ezer bakelitlemezt adtak el, amin énekel. Ennek bevételét a színészotthonnak ajánlotta fel. 1980-ban, hetvenedik születésnapján szerették volna hazahívni, de egy kalapot küldött önmaga helyett. Távolmaradásában az is közrejátszott, hogy tartott a repüléstől, és attól is, milyen hatást váltana ki itthon.
Eközben magyarságát őrizte, fenyőfáját magyar szaloncukorral díszítette, amit egy fiatal nyíregyházi rajongójától kapott, akit lenyűgöztek az alakításai. 1989-ben megjelent róla Király Jenő könyve, azt örömmel olvasta. Elsősorban azért, mert szeretettel volt átitatva. Vitray Tamás a névnapjához közel hívta fel New York-i lakásában, a Teleferében nyilatkozott utoljára, az MTV emblematikus műsorvezetőjének szerenádot is adott. Karády ekkor is megemlítette a hazatérését, de erre az útra nem került sor, csak a teste tért vissza szülőföldjére. A Bazilikában ravatalozták fel, itt tízezrek vettek tőle búcsút, majd a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. A Jad Vasem Intézet a vészkorszak alatt tanúsított hősies, humanitárius tetteiért 2004-ben a Világ Igaza kitüntetést adományozta neki.
