A kevert: ez az ital az a csávó, akit mindenki ismer a telepről

Kevés szeszes italnak sikerült annyira kultikus, de mégis megosztó státuszt elérnie Magyarországon, mint a kevert likőrnek, vagy közismertebb nevén csak kevertnek. Egyeseknek életük legszebb korszakát idézi fel, másokat már a nevének hallatán is fejfájás és hányinger kerülget. Hangzatos neve és élénk színe titokzatosságot sugall, pontos összetevőit pedig kevesen ismerik, történelmi háttere is teljes rejtély legtöbb fogyasztója számára. A kevert viszont nagy utat tett meg az évtizedek alatt, ahhoz pedig egy különös együttállás is kellett, hogy a kommunizmus talponállóitól indulva korunk főleg egyetemisták által látogatott kocsmáinak felkapott terméke legyen.

A kevert születésének története egészen a második világháború utáni korra nyúlik vissza. A Magyar Népköztársaság államosított szeszgyárai a termelés maximalizálása és a nagy fogyasztói kereslet kielégítése végett új irányt vettek, és megjelentek az úgynevezett olcsó, hideg úton előállított szeszes italok, amelyeket főzés nélkül, egyszerű alapanyagok összeöntésével hoztak létre. Míg a minőségi gyümölcspárlatok főleg exportra készültek, a boltok polcait ellepték a lakossági kommersz szeszek. Ezek összetevői a cukorrépából és krumpliból előállított finomszesz, víz, és különféle mesterséges aromák voltak. Ilyenek közé sorolhatók a barack-, cseresznye- és különböző gyümölcsaromájú likőrök, de a rum is, ami szintén finomszesz és aroma keverékéből készült, cukornád felhasználása nélkül.

Ezek a fizetőképes kereslet hiányában jól fogyó italok voltak ugyan, az ízük sokaknál mégsem ütötte meg az elvárt szintet, ezért kocsmai szokássá vált, hogy ezeket a kommersz italokat egymással keverve fogyasszák. A leginkább közkedvelt kombinációvá a császárkörtelikőr és a rum összeöntése vált, valószínűsíthetően azért, mert mindkettő nagy népszerűségnek örvendett már a háború előtt is, és karakteres ízük mellett a kettő együtt könnyen fogyasztható, édes itallá alakult.

Hogy a gyárak lépést tarthassanak az igényekkel, hamarosan elkezdték palackozva is árulni ezt a „koktélt”, az eredeti receptúra szerint a rum és császárkörtelikőr azonos arányú keverésével. Ez a termék pár év alatt aztán annyira sikeressé vált, hogy a hatvanas évekre a kevert lett az összes közül a legnépszerűbb likőr.

„Azért ezt a kevertet még nem tudták elrontani, mi?” – hangzik el a főként a hatvanas években játszódó Megáll az idő egyik ikonikus jelenetében.

Az italt már akkor is bizonyos dolgokkal társították, például falusi búcsúkban a másnapos embert keverttel gyógyították, mert a cukortartalma révén nagyon hamar energiát adott a szervezetnek. Emellett tévhit, hogy női ital lenne, épp ellenkezőleg: a többi likőrhöz képest magasabb, 32,5 fokos alkoholtartalma miatt inkább férfiak fogyasztották.

Egészen a nyolcvanas évek végéig elég jelentős volt a kevert forgalma, majd a kilencvenes évektől kezdett el visszaesni az ital népszerűsége. A kevert viszont sok akkori likőrrel ellentétben túlélte a rendszerváltás utáni időszakot, és több üzem, többek között a Győri Likőrgyár kínálatában is a mai napig megtalálható. Barabás Attila, a gyár vezérigazgatója elárulta, hogy mára ugyan a gyártási folyamat és a recept is átalakult, hiszen kimondottan kevertlikőr-aromát használnak fel, és az alkoholtartalom is csökkent, de az ízvilágon ez nem sokat változtatott. Barabás úgy látja, hogy manapság reneszánszát éli az ital, sőt, az eladások alapján az utóbbi években meglepő módon újabb felívelés látszik. Ennek okai pedig szerinte leginkább a fiatal fogyasztók.

Ezt a feltételezést az is alátámasztja, ha megnézzük a budapesti egyetemisták törzshelyeként szolgáló kocsmák kínálatát, legyen szó akár a Zuzmó, a Grafika vagy a ZéHá pubról. Ezeknél a vendéglátóhelyeknél ugyanis egyedülálló módon megtalálhatjuk az itallapon a kevert likőrt is, természetesen a legolcsóbb opciók között, sőt, van, ahol akár „diákmenüben” is adják egy korsó sör kíséretében. A kevert tehát napjainkban egy teljesen új korosztálynak jön be, és nem véletlen, hogy sok egyetemi buli és HÖK-ös rendezvény fontos kellékévé vált.

Így volt ez Mártonnál is, aki a gólyatáborban találkozott először a likőrrel, tanulmányai alatt pedig sok csoporttársával együtt az egyik kedvenc szeszes italává vált. Szerinte az ital sikerének kulcsa több tényezőben rejlik. „A többség mindig az olcsóbb szeszekre ment, mert általában nem dolgoztunk egyetem mellett. Amiatt meg, hogy ilyen édes, és csak húsz százalék körül van az alkoholtartalma, könnyen csúszik, és tök sokat meg lehet belőle inni” – fejti ki Márton, akinek baráti körében még egy saját házikevert-recept is körbejárt, persze kifejezetten csak szintetikus aromák és alkohol felhasználásával.

Az italt persze a további átdolgozások sem kerülték el. Egy különleges újítással megpróbálkozott a főváros talán legemblematikusabb pincekocsmája, a Vittula, ahol egy saját, csípős szószos koktélban alkották újra a hírhedt italt. Bobby, az üzletvezető, úgy tapasztalja, hogy leginkább a harminc alatti korosztály szokta kérni a kevertet, azok közül is a jó megjelenésű, egyetemista társaság.

„Ennek az eladásával nagyon nagy pénzt nem lehet nyerni, de akkora »crowd pleaser« ez az ital, hogy sokan csak azért idejönnek, mert tudják, hogy van itt kevert” – mondja Bobby. Szerinte az ital előnye, hogy nagyon édes, fogkrémíze van, ami leginkább a Turbó rágógumiéra emlékeztet, emiatt kicsit a gyerekkoruk jut róla eszükbe. Emellett a legtöbb röviditalhoz viszonyítva nem erős, szóval egyáltalán nem visel meg a fogyasztása, és ezen felül egészen olcsó is, ami miatt sokak számára szimpatikus választás. Bobby szerint a kevert kultikus státuszát még az is növeli, hogy nem minden üzletben kapható, beszerzése csak néhány éjjel-nappaliban vagy dohányboltban lehetséges.

Úgy látja, hogy ezen felül talán a legfontosabb szempont a proli bája és trash jellege, amit például a Kőbányai sörnek is sokan tulajdonítanak. Ahogy pedig a csúnya tréner dzsekiken keresztül a kurrens divatban is megjelenik a kor iránti nosztalgia, úgy egy kevert elfogyasztásával is átélhető egy pillanatra a szocializmus retró romantikája. A fővárosi értelmiségi közegben pedig különösen izgalmas és egzotikus tud lenni ez a életérzés. És bár nem látunk semmilyen hagyományos hirdetést a kevertről, a híre szájhagyomány útján terjed, így mindig lesz egy újabb generáció, ami felfedezi magának. A Vittula üzletvezetője szerint egyszer mindenkinek meg kell kóstolnia a kevertet. „Ha ízlik, azért, ha nem ízlik, azért. Egyszer valahogy az életedbe belép, aztán kérdés, hogy meddig marad ott. Ez az ital az a csávó, akit mindenki ismer a telepről.”

Émelyítő sziruposságával viszont nem árt vigyázni, hiszen alattomosan elnyomja az alkoholos ízt, ezért a keverttel különösen könnyű az embernek túlinnia magát. Ha ez még nem lenne elég, a sok kalóriabevitel mellett a cukor a dehidratáltságot is felerősíti, ami szörnyű másnaposságot idézhet elő. Többek között ez a tulajdonsága is erősíthette a kevert rossz hírét. De bármennyire megosztó is a megítélése, végső soron egy igazi hungarikumról van szó, hiszen ilyen összetételű italt sehol máshol nem lehet inni a világon.