Eljött a nap, hogy bepótolják Európa legnagyobb elmaradt tűzijátékát

2022. augusztus 27. – 06:53

frissítve

Eljött a nap, hogy bepótolják Európa legnagyobb elmaradt tűzijátékát
Tűzijáték a Duna és a Parlament felett a magyar nemzeti ünnep alkalmából rendezett ünnepségen Budapesten 2021. augusztus 20-án – Fotó: Isza Ferenc / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Ma este akarják megtartani az augusztus 20-án elmaradt tűzijátékot. A vidékről érkezők kétezer forintos retúrjegyet vehetnek Budapestre, a hétvégén nagy lezárások és forgalomkorlátozások várhatók a belvárosban. Az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken zivatarok kialakulását sem zárta ki, de ezek az akkori állás szerint Budapestet nem érintik. Az a vihar azonban máig nem csitul, ami az egy héttel ezelőtt elmaradt tűzijáték után kirúgott főmeteorológusok miatt tört ki.

Szombaton este kilenckor be akarják pótolni, ami egy hete elmaradt: az augusztus 20-i tűzijátékot. Így lesz belőle idén augusztus 27-i tűzijáték, ami a tervek szerint még mindig Európa legnagyobbja lesz, és harmincöt percig fog tartani a Duna felett.

Mivel az ünnepi műsorok lementek még múlt hétvégén – amiken egyébként 350 forintba került a Borsodi világos sör –, szombatra már nem maradt más hátra, mint a „tűz és fény játéka” elnevezésű program.

A hivatalos leírás szerint az idei tűzijátékon, fényshow-n és drónshow-n „a Duna feletti négy kilométer hosszú szakaszon egy kisgyermek álma elevenedik meg: a kisfiú a Szent Korona szellemével találkozva az államalapítás utáni magyar történelem nagy fejezetein repül végig.”

De azért idáig rögös út vezetett, nem volt ennél forróbb téma a napokban.

Az utolsó csepp

Az államalapításnapi tűzijáték minden évben augusztus 20-án van Magyarországon. Idén az utolsó pillanatig volt esély esőre és viharra, így aztán az operatív törzs Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár vezetésével úgy döntött, hogy a biztonság érdekében lefújják az esti tűzijátékot.

Az eső viszont elmaradt, a kormánymédia pedig rögtön meg is találta a felelőst: az Országos Meteorológiai Szolgálatot. Sorban jelentek meg a „súlyosan tévedett, alaposan elmérte az OMSZ” témájú cikkeik. Az OMSZ maga mindezekre úgy reagált, hogy szombat estére a délelőttig rendelkezésre álló eredmények és forgatókönyvek közül „a legkevésbé valószínű történt meg. Ez a bizonytalansági faktor sajnos benne van a szakmánkban, ezt igyekeztünk kommunikálni is.”

Két nappal később Palkovics László miniszter kirúgta az OMSZ két vezetőjét, amit a munkáltatói jogok gyakorlójaként pénteken úgy magyarázott, hogy „nem velük kívántam együttműködni.” Azt is mondta, Pintér Sándort sem kérdezte meg senki, hogy miért váltott le egyszerre négy rendőrfőkapitányt. Szerinte neki sem kell indokolnia a döntését.

A keddi, váratlanul meghirdetett kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: az elmaradt tűzijáték csak az utolsó csepp volt a pohárban, az OMSZ vezetőit korábbi hibák és „kompetenciahiány” miatt menesztették – bár példákat erre azóta sem mondtak. Az egyik kirúgott főmeteorológus a Telexnek erre akkor úgy reagált, hogy az állítólagos kompetenciahiányáról a kormányinfóból értesült, korábban semmi ilyesmit nem mondtak neki.

Ezután az OMSZ 17 vezetője közös közleményben tiltakozott a kirúgások ellen, szerintük már augusztus 19-étől politikai nyomásgyakorlás érte a szervezetet. Közben már 42 ország 65 meteorológusa fejezte ki szolidaritását a kirúgott meteorológusokkal, és többen vizsgálatot sürgetnek, például az Magyar Tudományos Akadémia vagy épp a Meteorológus Dolgozók Szakszervezete.

Retúrjegyek, ingyenessé tett közterületek

Szóval mindezek után jött el augusztus 27-e, amikor az OMSZ pénteki előrejelzése szerint eső talán nem lesz Budapesten, inkább a Dunántúlon, de azért „alacsonyabb valószínűséggel a középső és déli tájak környezetében is alkalmasak lehetnek a feltételek zivatarok kialakulásához”.

A nemzeti ünnep alkalmából rendezett nyílt napra érkező látogatók állnak sorban esernyőket tartva az Országház előtt 2022. augusztus 20-án – Fotó: Kovács Anikó / MTVA
A nemzeti ünnep alkalmából rendezett nyílt napra érkező látogatók állnak sorban esernyőket tartva az Országház előtt 2022. augusztus 20-án – Fotó: Kovács Anikó / MTVA

Mindenesetre a fővárosba jutáson semmilyen időben nem kell aggódnia a vidékieknek: szombaton ugyanis kétezer forintos retúrjegyet vehetnek Budapestre, hogy megtekintsék a tűzijátékot. Ami miatt természetesen most hétvégén is nagy lezárások és forgalomkorlátozások vannak a belvárosban.

A kormány pedig az elmúlt egy hétben egy veszélyhelyzetre hivatkozó rendeletben mondta ki, hogy a háborús veszélyhelyzet ürügyén nem fizet az augusztus 27-re elhalasztott tűzijáték idejére a közterületekért. Pedig a háborús veszélyhelyzetet közel sem erre hirdették ki, hanem „az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása érdekében”.

Nettó 1,3 milliárdos tűzijáték

A kapuban álló gazdasági válság miatt korábban többen kérték, hogy idén maradjon el az augusztus 20-i tűzijáték Budapesten is, ahogy egyébként több magyar városban is történt. Ezt a kormány semmiképpen nem akarta elfogadni, az esemény költségvetését pedig tíz évre titkosították. Az Átlátszó szerint 2021-ben az ünnepi programok közel 12 milliárd forintba kerültek.

Az államalapítási ünnepeket lebonyolító operatív törzs vezetője, Kovács Zoltán államtitkár augusztus elején még azt is mondta, mivel már tavasszal megkötötték a szerződéseket, lebonyolították a beszerzéseket, ezért ebben a pillanatban drágább lenne nem megtartani a tűzijátékot, mint megtartani.

Annyi azért kiderült, hogy a tűzijáték költsége nettó 1,3 milliárd forint, bár Kovács szerint a költségek a tavalyi évhez képest a tűzijáték és a programsorozat esetében sem változtak. A félórás tűzijáték tervei: összesen 40 ezer pirotechnikai eszközt lőnek fel 230 kilövési pontról, az egészen 50 pirotechnikus és további közel száz ember dolgozik. És ahogy egy hete is, úgy szombat este is lesznek „kedvezményes árú frissítők és finom falatok”.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!