Palkovics a menesztett OMSZ-vezetőkről: Nem velük kívántam együttműködni

2022. augusztus 26. – 11:05

frissítve

Palkovics a menesztett OMSZ-vezetőkről: Nem velük kívántam együttműködni
Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Mintegy ötven tüntető, valamint tizenöt újságíró és fotós állt a szegedi bölcsészkar bejárata előtt, ahol a Magyar Meteorológiai Társaság vándorgyűlését tartják péntek délelőtt. A technológiai és ipari miniszter tartott az épületben előadást, az eseményre az újságírókat nem engedték be.

A Telex tudósítója két nappal ezelőtt gond nélkül regisztrált az eseményre a Magyar Meteorológiai Társaságánál, ahonnan azt válaszolták: nincs semmi akadálya, hogy részt vegyen a konferencián. Csütörtökön azonban már egy olyan levelet kapott tudósítónk, amely szerint Palkovics előadása „nem lesz sajtónyilvános”.

Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex

Tudósítónkat pénteken ennek ellenére elvileg a szervezők még beengedték volna a miniszter előadására, az egyetem vezetése azonban megtiltotta az újságírók belépését.

Az újságíróknak a helyszínen azt mondták: Palkovics László válaszolni fog a sajtó kérdéseire az ajtó előtt. Hosszú várakozás után kijött az épületből miniszter, akit Bedő Dávid, a Momentum országgyűlési képviselője fogadott. Arról kérdezte a képviselő, hogy felelősségre fogják-e vonni például Nagy Mártont a gazdasági nehézségek miatt, Matolcsy Györgyöt a gyenge euró miatt, vagy Navracsics Tibort, amiért még mindig nem kerültek haza az uniós pénzek. „Túlértékeli az ipari miniszter szerepét a kormányban” – reagált az ipari miniszter a felvetésre.

A Momentum képviselője átadott egy esernyőt Palkovicsnak „az elmúlt évek legnagyobb baklövéseivel”, amit a miniszter követett el. Rajta volt például a Szegedi Tudományegyetem átalakítása vagy az MTA kutatóhálózatának szétverése. „Ez az ön véleménye” – válaszolta Palkovics, aki szerint például az alapítványi fenntartásba szervezett Szegedi Tudományegyetemnél másként értelmezik az átalakítást. Ezek mind bonyolult döntések az ipari miniszter szerint, és a teljes képhez meg kell várni az eredményt.

Azt mondta, az OMSZ tagjaival volt egy hosszú beszélgetés bent. Előadásában Palkovics arról beszélt, „hogyan fogják tudni az egész szakmát továbbfejleszteni”. Állítása szerint megtapsolták a végén, és az OMSZ olyan korábbi vezetői is támogatták az általa elmondott javaslatokat, akik korábban vezették a szervezetet és régebben „leváltásra kerültek”.

Arról Palkovics nyilvánosan nem tett említést, ám az MTI helyszíni tudósításként számolt be, hogy valójában az OMSZ teljes szervezeti átalakítását jelentette be. A miniszter állítólag azt javasolta, hogy az OMSZ-t alakítsák át Országos Meteorológiai és Klímakutató Szolgálattá, növeljék munkatársai számát, alakítsák át az intézményrendszerét, ehhez – mondta – forrást, 2027-ig kétmilliárd forintot biztosítanak.

Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex

Az újságírók megkérdezték, miért menesztette az OMSZ két vezetőjét. Palkovics a munkáltatói jogok gyakorlójaként úgy fogalmazott:

„Nem velük kívántam együttműködni.”

Azt is mondta, Pintér Sándort sem kérdezte meg senki, hogy miért váltott le egyszerre négy rendőrfőkapitányt. Szerinte neki sem kell indokolnia a döntést.Újságírói kérdésre válaszolva arra utalt, hogy a tűzijáték lefújásáért nemcsak az OMSZ, hanem az operatív törzs és annak vezetője, Kovács Zoltán államtitkár is felelős.

„Süss fel nap, fényes nap!” – énekelték az utca túloldalán közben a tüntetők, majd kifújolták a minisztert, amikor beült a szolgálati autójába, és elhajtott.

A konferenciával egy időben a Momentum szegedi szervezete tüntetést szervezett a bölcsészkar épületéhez. Esernyőket raktak a bejárat elé, ezzel tiltakozva az ellen, hogy Palkovics László hétfőn menesztette az Országos Meteorológiai Szolgálat elnökét és elnökhelyettesét.

A közvélemény jelentős része szerint ez amiatt történt, hogy augusztus 20-án az OMSZ 75-80 százalékos valószínűséggel esőt, vihart jelzett előre estére, ezért elmaradt a tűzijáték. Kedden Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: ez csak az utolsó csepp volt a pohárban, az OMSZ vezetőit korábbi hibák és „kompetenciahiány” miatt menesztette az ipari miniszter.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!