Sorra mondják le az augusztus 20-i tűzijátékot a vidéki városok, fideszes is van köztük

2022. július 20. – 09:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Siófokon, Szentesen, Sümegen, Pécsen, Miskolcon és Törökbálinton is elmarad az idei augusztus 20-i tűzijáték. Sorra jelentik be a települések polgármesterei, hogy nem tartják meg a költséges ünnepi programsorozatukat.

Lengyel Róbert, Siófok polgármestere azt írta Facebook-oldalán:

„Az intézkedéssel a városvezetés szolidaritását szeretné kifejezni a háborúban érintett nemzetek szenvedő polgári lakosságával.”

A polgármester jelképes döntésnek tartja a tűzijáték lefújását, tekintettel a jelenlegi és várható gazdasági folyamatokra. A tűzijáték közel kétmillió forintba került volna a városnak, így a megspórolt pénzt az óvodai étkeztetés kiegészítésére fordítja a városvezetés.

Szabó Zoltán Ferenc, Szentes polgármestere úgy fogalmazott:

„A világ az elmúlt néhány hónapban és hétben igencsak megváltozott, ezért kértem Igazgató urat, hogy mellőzzük az ünnepség végére tervezett tűzijáték megtartását”.

Elek Sándor, Törökbálint polgármestere szerint a háború okozta energiaválság elérte a törökbálinti családokat is, nehéz idők várnak rájuk, így jobb takarékoskodni.

Kedden Salgótarján polgármestere is lemondta az idei ünnepi tűzijátékot. Azt írta: helyette adótanácsadó és mérlegképes könyvelő szakemberekkel konzultációs foglalkozásokat szerveznek azoknak, akik a kata változása miatt bajba kerültek. Valamint tanácsadó konzultációs foglalkozásokat szerveznek azoknak, akiket az áram- és gázdíjak emelkedése várhatóan súlyosan érint.

Sümegen sem lesz idén tűzijáték, erről Végh László számolt be Facebook-bejegyzésében. A fideszes polgármester a rezsicsökkentés megváltoztatásával indokolja a döntését. Végh szerint az elmúlt években nagyon sokan szólaltak fel a tűzijáték káros hatásai miatt, de a városvezetés véleménye mindig az volt, hogy „kapják meg a sümegi emberek az augusztus 20-i ünnepnek ezt a megszokott, és kedvelt színfoltját.” Most viszont különleges helyzet állt elő, a háztartások nagy részénél jelentősen emelkedik majd a rezsi. „Mindenki, egész Európa, köztük Magyarország is aggódva várja az őszt és a telet. ” Azzal, hogy nem lesz idén tűzijáték, 500 ezer forintot spórol a sümegi önkormányzat, amit a rászorulók között fognak szétosztani, ennek módjáról szeptember végén döntenek. A bejegyzés végén Végh László hangsúlyozza, hogy a döntés nem a kormány lépése ellen irányul, nem befolyásolja, hogy Budapesten mekkora tűzijáték lesz.

Elmarad a tűzijáték Pécsen is. „Költséges parádé helyett az önkormányzat inkább a pécsiekre és a klímavédelemre fordítja forrásait” -írta Facebook-oldalán Péterffy Attila polgármester. Ezután felsorolja, milyen beruházások folynak a városban a klímavédelem érdekében. „Biztosak vagyunk benne, hogy élhető és fenntartható környezetre a pécsieknek nagyobb szüksége van, mint tűzijátékra” – zárta posztját.

Miskolc is követi az előbb felsorolt városok példáját. Veres Pál polgármester szerint a „mai kiszámíthatatlan helyzetben” tűzijátékra költeni védhetetlen és felelőtlen pazarlás lenne. Az erre szánt pénzt olyan célokra költik, amelyek valóban a miskolciakat és a miskolciak érdekeit szolgálják.

Mint arról korábban beszámoltunk, Budapesten Európa legnagyobb tűzijátékával és négynapos programmal készül a kormány az államalapítás ünnepére, augusztus 20-ára.

A Párbeszéd június végén közérdekű adatigényléssel próbált meg információt szerezni a tűzijáték és a négynapos programsorozat előzetes költségbecsléséről. A hét elején meg is érkezett a válasz, ám a számokat nem ismerhettük meg. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényre hivatkozva ugyanis azt írta:

„A döntés megalapozását szolgáló adat a keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvános.”

Annyit azért lehet tudni, hogy csak a rakéták 1,6 milliárd forintba kerültek idén. Ezt az MTÜ kiküldött sajtóközleményben közölte, de a járulékos elemekről, a programsorozat további költségeiről nem árultak el információt.

Az Átlátszó cikke szerint 2021-ben közel 12 milliárd forintba kerültek az augusztus 20-i programok.

Miközben a szervezés zajlik, a Szabad a Hang oldalán petíció indult a tűzijáték ellen, amit már több mint 140 ezren aláírtak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!