A kormány a háborús veszélyhelyzet ürügyén nem fizet az elhalasztott tűzijáték idejére a közterületekért

2022. augusztus 23. – 23:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Emlékeznek még arra, hogy a veszélyhelyzet intézményét azért érte sok kritika először még a koronavírus-járvány elleni kiadása, majd később a háború miatti bevezetése idején, mert az ellenzék és a jogvédők attól tartottak, hogy a rendeleti kormányzással a kormány majd könnyen visszaélhet, és kénye-kedve szerint nyomhat át pillanatok alatt bármilyen új jogszabályt a parlamenten?

Ez most arról jutott eszembe, hogy kedden késő este megjelent a Magyar Közlöny legújabb száma, és benne egy kormányrendelet „az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról”. Mutatom az alig néhány mondatos rendelet lényegi részét:

„Ha a közterület használatára […] hivatalos állami ünnep méltó megtartásával összefüggésben kerül sor, az állami ünnep – az előkészítést és a lebonyolítást is magában foglaló – megtartásával kapcsolatos közfeladat ellátására kijelölt szervezet az állam, illetve a fővárosi vagy a fővárosi kerületi önkormányzat tulajdonában álló […] közterületeket – a 2022. augusztus 26. és a 2022. szeptember 1. napja közötti időszakra is – díjmentesen használhatja.”

Igen, ez a még kivonatolva is kacifántos mondat azt jelenti, hogy a kormány egy veszélyhelyzetre hivatkozó rendeletben mondta ki, hogy az egy héttel elhalasztott, így jelen állás szerint augusztus 27-ére tervezett augusztus 20-i tűzijáték megtartásához ingyen használhatók a közterületek.

Emlékeztetőül, hogy mire hirdették a veszélyhelyzetet: „az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása érdekében”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!