G7: Az OMSZ még várt volna a döntéssel a tűzijátékról, de az operatív törzs nem várta be a friss adatokat

Legfontosabb

2022. augusztus 23. – 16:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) azt javasolta, hogy múlt szombaton később hozzanak döntést a tűzijáték megtartásáról, de az operatív törzs ezt nem fogadta meg, így nem a legfrissebb adatok alapján hozták meg a döntést – állítja a G7 az OMSZ-hez közel álló és korábban vagy jelenleg is ott dolgozó forrásai alapján.

Augusztus 20-án az operatív törzs az OMSZ előrejelzéseit figyelembe véve a tűzijáték elhalasztásáról döntött, majd miután nem volt 20-án este vihar, először a teljes kormánymédia támadta a meteorológiai szolgálatot, hogy hibás előrejelzésük miatt kellett elhalasztani a tűzijátékot, majd Palkovics László technológiai és ipari miniszter kirúgta a szervezet két vezetőjét is.

A G7 információi szerint az OMSZ félóránként küldte a frissített előrejelzéseket, de a hektikus időjárási viszonyokból adódó nagy bizonytalanság miatt már pénteken azt javasolták az operatív törzsnek, hogy ne az előre bejelentett szombat déli időpontban hozzanak döntést a tűzijátékról, hanem néhány órával később, délután háromkor.

A későbbi döntést egyrészt az indokolta volna, hogy eleve nagyon nehéz pontos előrejelzést adni ilyen körülmények között ennyivel későbbre (9 órával a szombat 21 órára tervezett tűzijáték előtt). Másrészt épp a tűzijáték miatt az OMSZ a szokásos napi kettő mellett egy harmadik szondát is felbocsátott Budapesten és Szegeden, hogy pontosabb előrejelzést tudjanak adni, ennek a szondának az adatai azonban az operatív törzs ülésére – amelyet végül mégis az eredetileg tervezett, korai időpontban tartottak meg – még nem álltak rendelkezésre.

Magyarul nem várták meg a frissebb adatokat, hanem a régebbiek alapján döntöttek.

A további legfontosabb állítások a G7 cikkéből:

  • Már egy nappal a lefújt tűzijáték előtt, augusztus 19-én kirúgással fenyegették az OMSZ vezetőit, „ha nem adnak szinte percre pontos vihar-előrejelzést”.
  • Az OMSZ pontosan jelezte előre, hogy a Mándoky-koncertet elkapja a zivatar, ezért az operatív törzs le is aratta a babérokat, mielőtt a másnapi vihar elmaradásáért már az OMSZ-t hibáztatták.
  • Tízből nyolc meteorológiai modell azt jelezte, hogy augusztus 20-án jelentős csapadék várható.

Semmi nem utalt az elégedetlenségre

Az OMSZ 16 vezetője közös közleményben tiltakozott a kirúgások ellen, szerintük már augusztus 19-étől politikai nyomásgyakorlás érte a szervezetet, „ami nagy mértékben rátelepedett előrejelzéseink kiadására, kommunikációjára, és teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a meteorológiai előrejelzésekben rejlő, tudományosan is elfogadott bizonytalanságot”. Arról, hogy miért volt szakmai szempontból különösen bizonytalan és nehezen előrejelezhető a szombati időjárási helyzet, itt írtunk részletesen.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a keddi kormányinfón azt mondta, az OMSZ vezetőit nem a tűzijáték miatt rúgták ki, az csak az utolsó utáni csepp volt a pohárban, miután a korábbi előrejelzéseik is hagytak kívánnivalót maguk után, bár erről semmilyen konkrétumot nem mondott.

Pedig semmi nem utalt arra, hogy a kormány már korábban is elégedetlen lett volna az OMSZ munkájával. Erről a Telexnek adott interjújában is beszélt a kirúgott Horváth Gyula, aki egyébként tavaly kapott Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést Áder János akkori köztársasági elnöktől. A G7-nek Bartholy Judit meteorológus egyetemi tanár, az MTA doktora is azt mondta, hogy „az OMSZ vezetése és szakmai munkája kifejezetten magas szintű, a legjobb modellekből, nagy szaktudással dolgoznak, és a rendelkezésre álló adatokból a lehető legpontosabb előrejelzéseket adják ki”. Mások is arról beszéltek a lapnak, hogy az OMSZ minden jel szerint a protokollnak és a szakmai sztenderdeknek megfelelően járt el, hiszen hangsúlyozottan különféle forgatókönyvekről és az azokhoz társított valószínűségekről beszélt.

Arról, hogy az előrejelzés valószínűségekkel dolgozott, ezért értelmetlen bűnbakot keresni, Mérő László matematikus írt a Telexen. Kemenesi Gábor virológus pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy káros precedenst teremt a politika, ha a közvetlen haszonszerzés miatt a tudomány ellen hangol, miközben épp azt kellene megértetnie az emberekkel, hogyan kell értelmezni a valószínűségeket – ahogy azt a koronavírus elleni vakcinák hatékonyságával kapcsolatban is tennie kellett volna.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!