A Magyar Nemzet megszerzett emailekre hivatkozva azt írja, nemrég egy olasz érdeklődő is volt a Városházára

2021. december 2. – 18:08

Másolás

Vágólapra másolva

„Olasz befektetői köröknek is felajánlották a Városházát” – írta csütörtöki cikkében a kormányközeli Magyar Nemzet. Azt állítják, sokféle email és Viber-üzenet is a birtokukba került, ezek szerintük arról tanúskodnak, hogy az – egyébként hivatalos pozícióval nem rendelkező, döntési jogkörrel nem bíró – Berki Zsolt több üzleti kör felé is lépéseket tett a Városháza-projekttel és számos más budapesti ingatlannal összefüggésben.

A lap azt írja, Berki Zsolt és a testvére a fővárosi vagyonkezelő egyik munkatársától, F. Ildikó ingatlanhasznosítótól kapott emaileket értékesítés előtt álló ingatlanokról. Hogy ez etikailag vagy törvényileg mennyire aggályos, arra egyelőre nehéz válaszolni a cikk alapján: F. Ildikó ugyanis a fővárosi vagyonkezelő hivatalos ingatlanfelelőse, nyilvánosan elérhető telefonszámmal, a pályázatok végén az ő elérhetősége van megadva. Az a feladata, hogy az értékesítés előtt álló ingatlanokról tájékoztassa az ügyfeleket, érdeklődőket, pályázókat.

A kormánylap egyetlen emailt mutat be konkrétan a cikkében, ebben az említett ingatlanfelelős beszkennelt tulajdoni lapokat küldött Berkinek, az ilyen típusú dokumentumokat egyébként bárki lekérheti a földhivatal nyilvános adatbázisából. Az email tárgya és a csatolt dokumentumok elnevezése alapján valamilyen Etele úti ingatlanról lehetett szó, de a cikk szövegében nincs ilyen nevű utca, ott a Rimaszombati utat emlegetik.

A lap aztán a fő állításnak szánt üzenetet olyan dokumentumokra alapozza, melyeket nem tett nyilvánossá, az olvasó nem láthatja, hogy pontosan miről van szó. Mindenesetre azt írják, egyes fővárosi ingatlanokkal kapcsolatos infók a már említett Berkin keresztül jutottak el egy állítólagos olasz érdeklődőhöz, Riccardo Salvatoréhoz, az egyik ilyen ingatlan maga a Városháza, a másik pedig a XI. kerületi Rimaszombati út 2–4. a lap szerint.

A Magyar Nemzet szerint Riccardo Salvatorét jobban érdekelte a Városháza, amivel kapcsolatban 80 milliárd forintos árat emlegetett, és arról tájékoztatta a bizalmasait (nem tudjuk, hogy ők kik lehetnek, léteznek-e, nem ír neveket a lap), hogy kétmilliárd forint a „jutalék”. Ez a lap szerint az az összeg, amit az ügyletben közreműködő személyek, döntéshozók kapnak. Azt is olvashatjuk, hogy Riccardo Salvatore ragaszkodott ahhoz, hogy az ügyletben részt vevők titoktartási nyilatkozatot írjanak alá. Közölte azt is, hogy ezt melyik ügyvédi irodában kellene aláírni. A Magyar Nemzet megkereste az említett ügyvédet, aki azt mondta, keresték valami ilyesmi ügyben, de nem vállalta a megbízást, és ingatlanközvetítőkön keresztül fordultak hozzá. Leszögezte, nincsenek politikai kapcsolatai, nem ismer senkit a főváros vezetői közül, és Berki Zsoltot sem ismeri.

A Magyar Nemzet szerint az emailek, levelek idén októberi és novemberi keltezésűek, és miután a kormány köreihez tartozó sajtó elindította az ügyet, Riccardo Salvatore azt kérte a vele kapcsolatban lévő személyektől, hogy minden, a Városházával összefüggésben lévő üzenetet, dokumentumot töröljenek ki.

A hetek óta tartó ügy immár két, egymással összefüggő, de kommunikációban mégis különváló szálon zajlik:

  1. el akarták-e adni a Városházát, és
  2. van-e korrupciós-jutalékos rendszer az önkormányzatnál?

Ide kattintva olvashatja bele magát az ügybe. Bajnai Gordon szerepéről ebben a cikkben írtunk, míg Gansperger Gyuláról és Berki Zsoltról itt és itt talál további cikkeket. A Városháza-ügyet és főként annak tálalási módját ebben a cikkünkben mutattuk be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!