A Városházát átszövő „jutalékos” ingatlanértékesítési rendszerről beszélnek egy újabb hanganyagban

Legfontosabb

2021. november 16. – 11:36

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb videót és hanganyagot tett ki az az anonim szivárogtató, aki eddig a Városháza állítólagos eladási szándékát igyekezett bizonyítani. Ebben az új anyagban vélhetően Gansperger Gyula üzletember magyarázza, szerinte miként működnek a dolgok a Városházán.

A legújabb szivárogtatás igen erős állításokat megfogalmazó hanganyagot tartalmaz. Ezen állítólag 2021. október 6-án Gansperger Gyula üzletember beszél, és az elmúlt hetekben már széleskörűen megismert ingatlanosok és városházi vezetők szerepét taglalja. A témában írt cikkeinket itt olvashatja el.

Azt mondja, hogy Berki Zsolt, aki amúgy mindenféle kényszertörölt vagy felszámolt cég egykori képviselője az Opten szerint, frontol (azaz a nevét adja egy háttérben maradó, valódi vállalkozó helyett) az ügyletekben, de Gansperger szerint van a történetben egy Berki József nevű ember is, aki „a testvére vagy az unokatestvére” Zsoltnak. Valójában egyébként a testvére, hiszen megegyezik édesanyjuk neve.

Berki Józsefről azt mondja Gansperger, hogy korábban Kiss Péter szocialista politikus jobbkeze volt, még abban az időben, amikor Budapest jelenlegi főpolgármester-helyettese, Kiss Ambrus volt Kiss Péter titkárságvezetője. Ezen a nyomvonalon hozza őket össze a beszélgetésben Gansperger, aki szerint ők egyfajta rendszert működtetnek a Városházán. „Jutalékos rendszert”, mondja a beszélő a felvételen. Elértük Kiss Ambrust, aki azt mondta a Telexnek, hogy nincsen semmiféle rendszer, ő sosem beszél ingatlanosokkal, sem Berki Zsoltot, sem Berki Józsefet nem ismeri, és feljelentést tesz az ügyben.

Karácsony Gergely főpolgármester és Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács (Főét) alakuló ülésén 2020. február 11-én – Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Karácsony Gergely főpolgármester és Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács (Főét) alakuló ülésén 2020. február 11-én – Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Bajnai is előkerül

A beszélgetés egy pontján Bajnai Gordon volt kormányfő is előkerül, mint aki állítólag két embert javasolt Karácsony Gergelynek, részben Kiss Ambrust, részben Tordai Csabát (ő a főpolgármester jogi főtanácsadója), akinek a kezén a beszélgetés szerint minden szerződés átfut. Róla a hanganyagban sem állítja Gansperger, hogy a „pénzes rendszer” részese lenne.

„Nincs benne a jutalékos rendszerben, nem pénzezik, vele nincsen elszámolnivaló anyagi értelemben”

– hallható.

Tordai Csaba is megerősítette számunkra, hogy nem ismeri a Berki testvéreket. Majd végül egy Bécsi úti telekről beszélnek még a felek, amit osztrákoknak adott el a főváros, ezt Barts Balázs tárgyalta le, mert Zsolt (Berki Zsolt) nem beszél nyelveket, de azóta kicserélte a kocsiját.

Mi ennek a háttere?

Mennyire kell egy olyan hanganyagot komolyan venni, amelyben valaki nem a nyilvánosságnak szánva, valamit határozottan elmagyaráz? Alighanem készpénznek sem szabad elfogadni az elhangzottakat, de teljesen lesöpörni sem lehet, egy vizsgálatot biztosan megérnek az információk.

Magyarország a hivatkozások országa. Úgy szokták ezt nekünk elmesélni, hogy mint régen a vadnyugaton, amikor a kocsmában kirakták a felek az asztalra a fegyvereiket, ma is mindenki elmondja, hogy kit ismer, ki küldte, kihez van bekötve. Mindenki szereti a saját közvetítői szerepét is nélkülözhetetlennek mutatni azzal, hogy elmondja, hogy mennyire átlátja a rendszer működését.

Vagyis pusztán az alapján, hogy valaki egy titokban rögzített hangfelvételen ilyenekről beszél, még nehéz lenne az állításokat készpénzként elfogadni, de mivel a szerepek végre egy értelmes rendszerré kezdenek összeállni, vizsgáljuk meg kicsit jobban is a mondatokat!

Kiss Péter a központban

A 2014-ben elhunyt, celldömölki születésű politikus kiváló szervező és bürokrata hírében állt, sok tisztsége volt.

  • Kiss Péter 2007. július 1. és 2009. április 16-a között volt a Miniszterelnöki Hivatalt (MEH) vezető miniszter.
  • Kiss Ambrus valóban az ő kabinetfőnöke volt.
  • Tordai Csaba pedig ebben az időben a Miniszterelnöki Hivatalban jogi és koordinációs szakállamtitkár volt.

Az állításoknak természetesen nem az a lényegi része, hogy ki kit ajánlott, de erről azt hallottuk, hogy valójában Karácsony Gergely és Tordai Csaba már a kilencvenes évekből, egyetemista koruk óta ismerték egymást, és azt hallottuk, hogy Kiss Ambrust nem Bajnai, hanem Tordai ajánlotta Karácsony figyelmébe.

Berki Zsolt és Berki József szerepével korábban az Infopark-ügyében találkoztam, ott úgy tűnt, hogy a beszélgetésben felvázolt szereposztás annyiban helytálló lehet, inkább József a „főnök”, de Zsolt megy elöl.

A Berki család háttere

Már akkor próbáltuk a Berki testvérek hátterét feltárni, és tény, hogy akkor is mindig Kiss Pétert emlegették Berkiék környezetében. Volt, aki arra utalt, hogy Kiss Péter és Berki József együtt mozognak egy helyi MSZP-pártszervezetben, Berki József valamiképpen a vállalkozói tagozatot képviseli, más arra utalt, hogy személyesen barátok.

Itt most egy pillanatra tegyünk egy kitérőt, a 2007-es, azaz még szocialista kormányzás alatti Infopark-ügy irányába. Szinte lehetetlen a hosszú ügyet összefoglalni, de egy Borsa Gyula nevű állami alkalmazott, az ITIP nevű cég vezérigazgatója három nappal a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) elindítása előtt 2007. december 28-án, a belső szabályokat felrúgva, nagyon furcsa szerződést kötött, átruházott egy értékes földhasználati jogot (ebből később büntetőügy lett) a részben Berki József által birtokolt és Berki Zsolt által képviselt Noveco Invest nevű cégnek.

Amikor Borsa Gyulát számonkérték, ő csak annyit közölt, hogy mindent a tulajdonosi érdekeknek megfelelően tett, majd betegállományba vonult, és nem vette fel a mobiltelefonját. A Noveco Invest természetesen jóhiszeműen elfogadhatta az ajándékot.

Az állami érintettek feljelentették Borsát, vagyis az Infopark-ügyben végül Kiss Péter állami vezetőként szembe ment Berkiékkel.

Vizsgálódás, feljelentés

Úgy tudjuk, hogy a Városháza már most is vizsgálja, mi történhetett, például bekérték azon ingatlanok listáját, amellyel kapcsolatban Berki Zsolt neve felmerülhetett, vagyis amelyeket megtekintett.

A lista egyébként nem rövid. Érdekesség, hogy Berki Zsolt ezen vizsgálódás szerint több vevővel is kapcsolatban állhatott. Mindez nem tűnik életszerűnek, egy, a piacon nem ismert ingatlanos vélhetően akkor kerülhet csak kapcsolatba a fővárosi ingatlanok több vevőjével, ha valamilyen hozzáadott értéke, szerepe, helyismerete van, ezt biztosan érdemes a fővárosnak alaposan kivizsgálni.

Most amúgy egy konkrét ügyről volt szó, egy 53 ezer négyzetméteres, Bécsi úti telek értékesítésről. Erről azt hallottuk, hogy ez egy három éve zajló folyamat, amelyben nyilvános pályázat volt. Érdekes, hogy október 6-i a beszélgetés, de csak november 11-én született róla szerződés, a vonatkozó dokumentumok itt érhetők el, eszerint a vételi ajánlat nettó ötmilliárd forintról szólt.

A vizsgálódáson túl a főváros büntetőfeljelentést tett az ügyben rágalmazásért, Karácsony az erről szóló sajtótájékoztatón többször megismételte, hogy a városvezetés egyetlen tagja sem találkoztot Gansperger Gyulával vagy Berki Zsolttal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!