Megtaláltuk, hol került bele Bajnai Gordon a Városháza-ügybe

Legfontosabb

2021. november 29. – 10:18

Megtaláltuk, hol került bele Bajnai Gordon a Városháza-ügybe
A XIII. kerületi Experidance Udvar – Fotó: Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Bajnai Gordon volt miniszterelnököt tőrbe csalták, vagy teljesen véletlenül egy „legális” lehallgatás anyagai kerültek olyan illetéktelenek kezébe, akik azt politikai akcióhoz próbálták felhasználni? Biztosat nehéz állítani, de még a fellelhető mozaikok is meglepő eredményhez vezetnek. Ismerjék meg a Váci út 152–158., vagyis az egykori Láng Gépgyár világát!

A Városháza-üggyel folyamatosan foglalkozunk, mostani írásunkban Bajnai Gordon volt miniszterelnök büntetőfeljelentése nyomán elsősorban azt vizsgáljuk, hogy hol és miért készülhetett az őt lejáratni hivatott felvétel.

Majd remélhetőleg a büntetőfeljelentés után a rendőrség valóban tisztázza a részleteket, de az logikai úton is kitalálható, hogy

  • vagy egy közös szereplő volt bepoloskázva;
  • vagy valaki maga készített felvételeket;
  • vagy annyira professzionálisnak (szolgálati minőségűnek) kellett lennie a lehallgatásnak, hogy több helyszínt is be kellett technikázni.

Karácsony Gergely az orosz titkosszolgálatot sejti a Városháza-ügyben szivárgó felvételek mögött, a fideszes Anonymous-jelenséget pedig ebben a cikkünkben elemeztük.

A Városháza-ügy különböző, kompromittálónak szánt anyagai, felvételei legalább három időpontban és legkevesebb két, de inkább talán három helyszínen készültek – már ha elfogadjuk azt, amit a szivárogtató állít, és többé-kevésbé Bajnai Gordon, illetve a Városháza is megerősített.

  • 2021. május 5-én a fővárosi vagyonkezelő Attila úti székhelyén Barts Balázs nagy hangon magyaráz, jelen van még a helyettese, Horváth Nándor, Gansperger Gyula üzletember, Berki Zsolt közvetítő és három, vélhetően Ruszlan Rahimkulov köreihez tartozó, a felvételeken szótlan érdeklődő.
  • 2021 nyarának végén – mindezt Bajnai Gordon korábbi Facebook-bejegyzéséből lehet tudni – egy találkozóra került sor egy külföldi befektető cégcsoportjának székhelyén. Itt készült az a fotó, amelyen Gansperger Gyula és Bajnai Gordon kiszállnak abból a BMW-terepjáróból, amelyet amúgy gyakran látni a Hegyvidék Központnál, ahol Gansperger a napjait tölti (ez vélhetően az ő kocsija). Mi szinte biztosra vesszük, hogy a felvétel a XIII. kerületben, a Váci út 152–158.-nál készült, de erről később.
  • Végül, állítólag október 6-án Gansperger Gyula üzletember beszél a városházi jutalékrendszerről egy nagyon furcsa, amolyan „jegyzőkönyvezős”, jegyzetelős szituációban valakinek. A beszélgetés jellegéből adódóan ez aligha történhetett az Attila úton. A másik helyszín, vagyis a Váci út nem zárható ki, de erről nincsen semmilyen információ, Gansperger Gyula eddig nem reagált a sajtómegkeresésekre.

A különböző eddigi anyagokból a semleges nézőnek valami olyasmi jön át, hogy a főváros minden hangzatos és kategorikus tagadása ellenére a fővárosi vagyonkezelő (BFVK Zrt.) vezetői, Barts Balázs vezérigazgató és Tordai Csaba elnök valamiképpen számoltak azzal, hogy a Városháza külső partnerrel közös fejlesztése (nem feltétlenül eladása) napirenden van, vagy nyugodtabb politikai időkben napirendre kerülhet.

A Városháza épülete az V. kerületben – Fotó: Bődey János / Telex
A Városháza épülete az V. kerületben – Fotó: Bődey János / Telex

A jobboldal célkeresztjébe kerülő, politikailag nagyobb halak, vagyis Karácsony Gergely főpolgármester és Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök „berángatása” az eseményekbe pedig láthatóan politikai célja a hangfelvételek szivárogtatójának.

Miért tagadták ennyire?

Az egész eseményfolyamban nem feltétlenül az a kritikus pont, hogy a Városháza eladása/fejlesztése napirenden van. Lehetne ugyanis valid ötlet az, hogy a főváros a „csupa folyosó”, sokat szidott épület hasznosításán gondolkodik. Sokkal problémásabb, hogy

  • Gansperger Gyula valakinek egyfajta jutalékos rendszerről beszél;
  • a főváros vezetése hirtelen indulatból, csípőből és elég bénán előadott kategorikus tagadással húzta magára a „mocsarat”, miközben nehezen magyarázható meg, hogy ha egyszer nincs napirenden a Városháza eladása, akkor a főváros emberei miért beszélnek mégis úgy az értékesítésről, mintha ez opció vagy eldöntött tény lenne.

Viszont kevesebbet tudunk magáról a „kompromitkáról”: ki és miért használ tiltott, szolgálati módszereket, és mi is a célja ezzel. Azt csak vélelmezhetjük, hogy a hangfelvételek tudatosan meg vannak vágva, ugyanis Bajnai Gordon friss Facebook-bejegyzésében nemcsak azt jelzi, hogy büntetőfeljelentést tesz, de arról is ír, hogy számára kedvező lenne, ha a teljes szöveg napvilágot látna. Az ugyanis tisztázná, hogy ő szerinte mennyire korrekt kijelentéseket fogalmazott meg.

A mostani, Anonymous-féle anyagok megítélésében biztosan segítené a tisztánlátást a teljes hanganyagok közreadása, amire persze aligha van remény, hiszen ki fogja elvállalni, hogy nála vannak a felvételek. Az ügyben így úgy tudnánk előbbre jutni, ha azt tudnánk, hogy a beszélgetéseket ki, miért és hogyan rögzítette, de őszintén erre sincs sok esély.

Kik ezek a Rahimkulovék?

Azt már több körből is viszonylag biztosan lehet tudni, hogy Rahimkulov Ruszlan méretes cégbirodalma volt az a külföldi befektető, amely beajánlkozott Barts Balázsnál, és akit Gansperger Gyula valamiképpen képviselt, és amely kör be szeretett volna mutatkozni Gansperger Gyulán keresztül Bajnai Gordonnak. De vajon hol volt ez az elhíresült találkozó, és ott mi történt?

Bajnai Gordon azt írta a Facebook-bejegyzésében, hogy a cégcsoport székhelyén találkozott egy külföldi befektetővel. Rahimkulov Ruszlán és cégtársa, Zentai Péter, aki több forrásunk szerint jól hallható a közreadott „bajnais” felvételen mint kérdező, segíthetne tisztázni, hogy mi hangzott el. Kerestük is őket pár publikus emailcímükön, de nem válaszoltak.

Zentai Péter (nem összekeverendő az azonos nevű, ismert rádiós újságíróval) és Rahimkulov Ruszlan több fővárosi székhelyen sűrítik irodáikat. A legtöbb cégük a Városligeti fasorban van, de még két-három visszatérő cím található, köztük a XIII. kerületi, Váci út 152–158. alatti Experidance Udvar.

Váci 152–158: itt lehetett a beszélgetés

Mint a képeken látszik, a nyár végi találkozó itt, az Experidance Udvarban zajlott: a felső képen az „Anonymous” által közzétett, kompromittálónak szánt korábbi felvétel látható, a másik nemrég készült a parkoló dzsip nélkül a helyszínen.

Az első felvétel a 2021. november 18-án megosztott Anonymous-videóban látható fotó Gansperger Gyuláról és Bajnai Gordonról, a második, pedig a találkozó helyszínét mutatja meg, a XIII. kerületi Experidance Udvart – Fotó: Telex Az első felvétel a 2021. november 18-án megosztott Anonymous-videóban látható fotó Gansperger Gyuláról és Bajnai Gordonról, a második, pedig a találkozó helyszínét mutatja meg, a XIII. kerületi Experidance Udvart – Fotó: Telex
Az első felvétel a 2021. november 18-án megosztott Anonymous-videóban látható fotó Gansperger Gyuláról és Bajnai Gordonról, a második, pedig a találkozó helyszínét mutatja meg, a XIII. kerületi Experidance Udvart – Fotó: Telex

Az itt található cégek, így a SouthBlaze Kft., illetve a Northflame Kft. négy magánszemély tulajdonában állnak.

  • Rahimkulov Ruszlán,
  • Zentai Péter,
  • Marton Péter
  • és Huszár Viktor

a tulajdonosok, előbbiben egyenlő arányban, utóbbiban a Rahimkulov–Zentai kettősnek kétszeres a súlya a Marton–Huszár pároshoz képest. Van még ezen a címen a Huszár–Marton kettősnek egy V152 Property Kft. nevű cége is, illetve itt működik a svájci hátterű Pacont Kft.

A HVG azt írta az egykori Láng Gépgyár 8 hektáros területéről, hogy a befektetők 150 milliárd forintot költenének a kormány által is kiemeltnek minősített beruházásra. Itt a kormányzat segítette a projektet, mert annak a kerületi (balos) önkormányzattal voltak beakadásai. De Rahimkulovék beágyazottságát mutatta az is, ahogyan Adnan Polat török napenergia-befektetőtől, Orbán Viktor focis barátjától napenergia-projekteket vettek. Erről a Napi.hu írt itt.

A műemléki védettségű területen környezetbarát lakó- és irodaházakat, egy négycsillagos hotelt, illetve két hektáron parkot alakítanak ki, kihasználva a Duna Aréna sportközpont közelségét.

A felsoroltak közül Huszár Viktor Dénes személye onnan lehet ismerős, hogy ő az egyik társa a most egyelőre még nehezen körvonalazható digitalizációs, politikainak tűnő akcióba fogó Gattyán Györgynek a teqball elnevezésű asztalifocis projektben.

Hogy ez a kör, elsősorban Rahimkulov Ruszlan és Zentai Péter lehetett-e a hatóságok látókörében, azt természetesen nem tudjuk. Érdekes azonban, hogy a nevükre rákeresve tucatnyi, befektetésekről számot adó cikket találunk: a G7 alaposan bemutatta a család történetét, itt pedig a Népszava gyűjtése olvasható.

A G7 arról is cikksorozatot írt, hogy a befektetőpáros belekeveredett egy komoly NAV-vizsgálatba. Gyakorlatilag furcsa művészeti produkciók után milliárdos taopénzeket szereztek meg az üzletemberek. A Magyar Virtuózok-balhé, illetve a Symbol-ügyként is emlegetett történetről itt és itt olvashat.

Ha a két üzletembert megfigyelték, szorongatták, az esetleg magyarázat lehet a furcsa beszélgetésekre és felvételekre.

Ki miért volt ott?

A legjobb az lenne, ha a nyár végi, a Váci út 152–158.-ban lefolytatott találkozóval kapcsolatban maguk az érintettek mondanák el a motivációikat. Bajnai Gordon közösségi médiás bejegyzései és a különböző hangrészletek alapján mi így rakjuk össze:

  • Gansperger Gyula, a találkozót megszervező üzletember vélhetően büszke kapcsolataira, ő még egy volt kormányfőt is tud prezentálni, az egyéb felvételeken mindig tájékozottnak igyekszik tűnni, aki ismeri a dörgést.
  • Bajnai Gordon óvatos, mintha nem lenne komfortos neki a szituáció. Elvégezte a házi feladatát, készült, tud valamit az ügyek hátteréről, de rögzíti, hogy őt a miniszterelnökség kötelezi, deklarálja, hogy sem az ország, sem az ágazat, sem a konkrét ügy nem terepe. Valóban kiderül, hogy ő beszélt valakivel Barts Balázs kijelölt vagyonkezelő szakember felett. Ez a szint vélhetően Tordai Csaba elnök lehetett, aki a 2010 előtti érában amolyan jogi tótumfaktum volt a kormányzatban, így a Bajnai-kormányban is. Bajnai és Tordai utána is együtt voltak a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítványban.
  • Rahimkulov Ruszlan, aki mint a cégcsoport névadója vélhetően jelen volt, ha már egy volt miniszterelnök látogatott el a céghez, illetve Zentai Péter, aki érdeklődik, részleteket, több információt vár, pedig vélhetően nagy ingatlanvásárlási lendületükben további üzleti lehetőségeket és kapcsolatokat keres.

Gansperger nem baloldali

Gansperger Gyula nem szereti ezt a történetet, és akkor nagyon finoman fejeztük ki magunkat. Vele nem tudtunk beszélni, de ismerői szerint nagyon fáj neki, hogy a jobboldal ennyire elengedte, nemcsak kikezdték a komolyan vehetőségét és a tisztességét, de még le is „baloldalizták”.

Gansperger Gyula 1999-ben, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. elnök-vezérigazgatójaként – Fotó: Soós Lajos / MTI
Gansperger Gyula 1999-ben, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. elnök-vezérigazgatójaként – Fotó: Soós Lajos / MTI

Pedig aki ismeri Gansperger Gyulát, tudja, hogy ő soha nem volt baloldali, sőt, nagyon elkötelezett jobboldali, amolyan masszív jobbos volt. Az üzletembert napközben ma leginkább az Apor Vilmos tér 11–12. (Hegyvidék Központ) környékén lehet látni. A pláza első emeletéről irányítja legismertebb vállalkozását, az amúgy elég sikertelen, gödöllői bejegyzésű Morando kockázati tőkés céget.

Ezt a társaságot például olyan emblematikus jobbosokkal működtette, mint Tombor András, a Matthias Corvinus Collegium alapítója, aki sok kormányközeli üzlet, például Tokaj felvirágoztatása vagy hadiipari befektetések részese, és Herbst Árpád, a néhai Századvég Politikai Főiskola egykori elnöke, aki Stumpf István mellett volt tanácsadó.

Gansperger valaha könyvelő volt, aztán amolyan hatékony problémamegoldó is lett. Intelligens ember volt, a 25 évvel ezelőtti fideszes ügyek megoldásában is segített. Mindig is büszke volt arra, hogy családja (elsősorban korábbi felesége) végezte még a Fidesz topvezetőinek adóbevallását is. Volt az Orbán-kormány alatt ÁPV-vezető, majd a Budapest Airport elnöke. Sok minden kiderülhet még ebben az ügyben, de az aligha fog bebizonyosodni, hogy Gansperger Gyula baloldali lett.

A hanganyag egyetlen biztosan közös szereplője egyelőre Gansperger. Ha a többi embert felsoroljuk, Berki Zsolt nincs ott a bajnais megbeszélésen, Bajnai pedig semmilyen más eseményen nem jelent meg. A vagyonkezelői vezető, vagyis Barts Jenő Balázs is csak az Attila úton szónokol.

Ha Rahimkulov Ruszlan személyesen ott járt volna a Városházán, vélhetően annak is nagyobb híre lett volna. Zentai Péter szerepe lehet még kérdéses, bár ő biztosan csak a Váci úti beszélgetésen volt jelen, de azt, hogy az Attila úton a vagyonkezelőnél ott volt-e, vagy sem, biztosan nem tudhatjuk. Ő tudná, de cikkünk befejezéséig megkeresésünkre nem válaszolt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!