Bajnai Gordon büntetőfeljelentést tesz a lehallgatás és a nyomában megjelenő cikkek miatt

2021. november 26. – 09:36

Másolás

Vágólapra másolva

A teljes, manipuláció nélküli felvételből a volt kormányfő szerint éppen az derülne ki, „ami a rágalomterjesztőknek nem érdeke”.

„Az elmúlt egy hétben felém zúduló szennyáradat még engem is meghökkentett, pedig már átéltem néhány rágalomhadjáratot. Ezért ültem le még egyszer bejegyzést írni az »ügy«️-ről” – kezdi friss Facebook-bejegyzését Bajnai Gordon.

A volt miniszterelnök szerint

„a kormánypárti sajtóból és kormánypárti politikusoktól eredő, becsületembe gázoló számtalan kijelentés alapja egy illegálisan készített és célzatosan, radikálisan megvágott, átszerkesztett, több darabból álló hangfelvétel-sorozat”.

Emiatt Bajnai büntetőfeljelentést tesz, mert úgy látja, néhány percnyi töredékmondatra vágták szét a közel egyórás beszélgetést azzal a céllal, hogy ezáltal „a fehéret feketének állítsák be, mondataim célját és értelmét kiforgassák, jelentésüket az ellenkező irányba módosítsák”.

„Ez viszont ma Magyarországon bűncselekménynek számít, 1-5 évig terjedő börtönnel sújtható”

– írta, hozzátéve, pénteken büntetőfeljelentést tesz ismeretlen („Anonymus”) tettes és persze a mögötte álló felbujtók ellen is.

A teljes, manipuláció nélküli felvételből Bajnai szerint éppen az derülne ki, „ami a rágalomterjesztőknek nem érdeke”:

  1. A lehallgatott beszélgetésben többször világossá tette, nincs személyes érdeke, befolyása vagy szándéka a szóban forgó üggyel kapcsolatban.
  2. Az ingatlan fejlesztését nem látja reálisnak a jelen politikai háborús helyzetben, ne iparkodjanak.
  3. Egy egyébként indokolt, értelmes és tisztességes fejlesztési koncepciót is csak széles politikai egyetértés mellett lehetne elfogadtatni, szerinte nem valószínű, hogy ez valaha létrejön, de ha van türelmük, akkor ilyen koncepción dolgozzanak tovább.
  4. Arra a provokatív kérdésre, hogy érdemes-e a náluk bejelentkező „közvetítőkkel” üzletelni, azt válaszolta, hogy ilyen „cápák”, minden párt környékén mindig felbukkannak, de csak kárt és bajt okoznak, ezért kerüljék el őket.
  5. Világossá tette azt is, hogy a főpolgármestert és a Bajnai által ismert közvetlen munkatársait megvesztegethetetlennek tartja

– sorolta. Bajnai Gordon egyébként már a múlt héten is reagált arra, hogy ő is belekeveredett a Városháza-ügybe. A volt miniszterelnök szerint titkosszolgálati módszerekkel figyelték meg, amikor nyáron találkozott Gansperger Gyula vállalkozóval, az ügy másik érintettjével.

A Városháza állítólagos eladásával kapcsolatban kiszivárogtatott egy hangfelvétel is. Ezen állítólag 2021. október 6-án Gansperger Gyula üzletember beszélt, és az elmúlt hetekben már széleskörűen megismert ingatlanosok és városházi vezetők szerepét taglalja. Azt mondja, hogy Berki Zsolt, aki amúgy mindenféle kényszertörölt vagy felszámolt cég egykori képviselője az Opten szerint, frontol (azaz a nevét adja egy háttérben maradó, valódi vállalkozó helyett) az ügyletekben, de Gansperger szerint van a történetben egy Berki József nevű ember is, aki „a testvére vagy az unokatestvére” Zsoltnak.

A beszélgetés egy pontján Bajnai Gordon volt kormányfő is előkerül, mint aki állítólag két embert javasolt Karácsony Gergelynek, részben Kiss Ambrust, részben Tordai Csabát (ő a főpolgármester jogi főtanácsadója), akinek a kezén a beszélgetés szerint minden szerződés átfut.

A szövevényes Városháza-ügy fejleményeit ebben a cikkben foglaltuk össze. A témában írt cikkeinket itt olvashatja el, elemzésünket pedig ezen a linken. Ez utóbbi arra jutott, hogy úgy tűnik, hogy Gansperger Gyula és Berki Zsolt a Városházával kapcsolatos felvételek alapján összerakható sztori főszereplői. Utóbbi régóta tűnik fel budapesti bizniszek körül, Gansperger pedig a jelek szerint mostanában egy gazdag befektetőcsaládot segítve próbált tájékozódni, vajon meg lehet-e venni a Városháza épületét, így kerülhetett kapcsolatba Berkivel, Bajnaival és Bartscsal is.

Eközben megszavazta keddi ülésén a Fővárosi Közgyűlés, hogy vizsgálóbizottság álljon fel az úgynevezett Városháza-ügyben. A héttagú vizsgálóbizottság elnöke Kovács Péter fideszes polgármester, és rajta kívül még két fideszes tag van: Láng Zsolt és Bagdy Gábor. A városvezető koalíciót Soproni Tamás (Momentum) képviseli alelnökként, Horváth Csaba (MSZP), Szaniszló Sándor (DK) és V. Naszályi Márta (Párbeszéd) pedig tagként.

A főpolgármester azt nyilatkozta, ez a bizottság Bajnai Gordont is meghallgathatja.

Az, hogy a 150 éves, eredetileg kaszárnyának épült és nem is teljes egészében megvalósult épülettel valamit kezdene a főváros, már a 2000-es években is felmerült. 2008-ban egy nemzetközi pályázatot is kiírtak, amelynek győztese Erick van Egeraat építészirodája lett. A korábbi átalakítási tervekről itt olvashatja cikkünket.