Egyszer már nekifutottak a Városháza fejlesztésének, de 810 millió elköltése után visszakoztak

2021. november 10. – 15:13

Egyszer már nekifutottak a Városháza fejlesztésének, de 810 millió elköltése után visszakoztak
Az Egeraat-féle terv a Városháza Fórumra – Forrás: Egeraat Tervező Iroda

Másolás

Vágólapra másolva

Nem most van először szó a budapesti Városháza fejlesztéséről és átalakításáról. Már húsz éve kitalálták hozzá a pénzügyi konstrukciót, tíz éve pedig már építési engedélyeztetésnél tartott a 2009-ben nemzetközi tervpályázaton győztes változat. Csakhogy nem volt rá pénz, ráadásul jött a főpolgármester-váltás: az addig 810 millió forintba kerülő tervek mentek az asztalfiókba.

Húsz éve, 2001 szeptemberében tárgyalta a főváros vezetése azt a konstrukciót, ami lefektette a budapesti Városháza-tömb fejlesztésének-átépítésének részleteit. Akkor 22 milliárd forintba került volna az építkezés, 2011-re ez az összeg 42 milliárdra emelkedett, ma pedig már ennek is a duplája volna. De húsz éve sem volt, és most sincs rá igazán pénz.

A 2001-es tervek szerint a Városháza udvarának felszíne alatt mélygarázst és üzleteket, a Károly körút felőli oldalon pedig – az akkor még ott pompázó bazársor helyén – parkot alakítottak volna ki, amelyben láthatóvá lett volna a középkori pesti városfal egy helyreállított szakasza is. Az átépítés tervén ekkor már öt éve dolgoztak.

A hasznosítási koncepció két alapelvből indult ki: a Városháza ingatlanát az önkormányzat még részben sem adhatja el, az átépítés költségeit pedig a kereskedelmi célú hasznosítás bevételéből kell fedezni, állt a korabeli lapokban. A koncepció kidolgozásával megbízott szakértői iroda a Városháza egyes, már meglevő, valamint felépítendő szárnyainak, részeinek hosszú távú (99 évre történő) bérbeadásával látja megvalósíthatónak a tervet.

Az első tervek azonban az MSZP és SZDSZ közötti koalíciós vitákban kaptak léket: 2002 májusában, belátva a politikai konszenzus hiányát, „elaltatták” a beruházást egy időre. 2005-ben egy kicsit megpezsdült az élet a Károly körúton, de végül csak annyi történt, hogy teljesen elbontották a ronda bazársort, és egy ideiglenesnek szánt, de máig létező parkrészt alakítottak ki: a Városháza parkot.

2008-ban lendületbe jöttek az események: a főváros építészeti tervpályázatot hirdetett a Városháza Fórum-projektre. A magánbefektetők által felépíteni tervezett Károly körúti épületszárnyba egy 500 férőhelyes konferencia-központot és rendezvényhelyszínt terveztek. Az új szárny tervezésére csaknem negyvenezer négyzetméter alapterület állt rendelkezésre. A tervpályázaton Erick van Egeraat holland építész irodája nyert egy szakmailag elismert, látványos tervvel.

Csakhogy aztán az iroda csődbe ment a 2009-es válságban, majd Budapesten nyitott irodát, egyetlen megbízással: a Városház Fórum tervezésével. Ehhez 416 millió forintos szerződést kötött a fővárossal. A tervek elkészültek, az épület építési engedélyeztetését elkezdte a főváros. A finanszírozást a városvezetés egyfajta PPP-konstrukcióban tervezte: a befektető felépítette volna a tömböt, cserébe megkapta volna 99 éves használatba. A szerződést azonban továbbra is akadályozta az MSZP–SZDSZ koalíciós vita, a szóba jöhető befektetők végül elpárologtak.

Az előkészítésnek végül 2011-ben az akkor már egy éve főpolgármester Tarlós István vetett véget. Mint nyilatkozta: „Ha rajtam múlik, nem épül meg a Városháza Fórum. Nem kell mindig, mindent beépíteni.” Addigra már összesen 811 millió forintot költött a főváros a beruházás előkészítésére, ami a legutolsó tervek szerint üzleteket, kávéházakat és éttermeket befogadó földszintet, városházi irodákat, dizájnhotelt és egy multifunkcionális színházat hordozó emeletet tartalmazott volna egy 65 méteres kilátótoronnyal kombinálva.

Megkerestük Atkári Jánost, aki a Demszky-érában pénzügyi főpolgármester, a Tarlós-időszak első éveiben pedig gazdasági tanácsnok volt, hogy mi is történt. Mint elmondta, a beruházás mind pénzügyileg, mind politikailag túl nagy falatnak bizonyult. Ha ma próbálnák megvalósítani, most sem hiszi, hogy hamar megtérülő vállalkozás lenne, mert a bekerülési költség legalább a legutolsó összeg mintegy duplája, 84 milliárd forint lenne.

A Városháza épületének fejlesztése az elmúlt napokban került elő egyes hangfelvételek kapcsán. Az ügy összefoglalóját ebben a cikkünkben olvashatják.

Cikkünk az Arcanum Digitális Tudománytárban feldolgozott és kereshető források felhasználásával készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!