Az orosz titkosszolgálatot sejti a Városháza-ügyben szivárgó felvételek mögött Karácsony Gergely

2021. november 19. – 20:29

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb Facebook-bejegyzésben reagált Karácsony Gergely a Városháza-ügy néven futó zavaros történetre (amelyről legfrissebb, az eset szereplőinek hátterét feltáró cikkünket itt olvashatja).

A főpolgármester péntek esti posztjában fideszes lejáratókampánynak nevezi a hangfelvételek fokozatos szivárogtatásán alapuló ügyet, és azt állítja: a Fideszen felül Putyin-barát oligarcháknak is közük lehet hozzá.

A kérdéses anyagok Bajnai Gordon és Karácsony szerint is titkosszolgálati módszerekkel készültek, és „részben manipulált, részben hazug hangfelvételekről” van szó, melyek állandó szereplője Gansperger Gyula. Őt Karácsony „a Fidesz volt könyvelőjének, a Fidesz székházbotrányának egyik kulcsfigurájának, az első Orbán-kormány főprivatizőrének, Habony Árpád hitelezőjének üzlettársának” nevezi. A sokfelé üzletelő Gansperger hátterének mi is utánajártunk ebben a cikkben.

A főpolgármester azt állítja, az újdonság az ügyben az orosz szál jelenléte, amit egyrészt azzal támaszt alá, hogy „az egész történet erősen idézi a klasszikus, megtervezett, a zavarkeltést célzó orosz dezinformációs kampányok technikáját”, másrészt azzal, hogy szerinte „nehezen képzelhető el, hogy a Magyarországon élő leggazdagabb család, a Fidesz jóvoltából kiemelt beruházást megvalósító, az orosz államhoz sok szálon kötődő Rahimkulovok irodájában folytatott beszélgetésről úgy készülhetett titokban hangfelvétel, hogy az az orosz titkosszolgálat és így a Putyin-rendszer tudta nélkül vagy akarata ellenére történt”.

Karácsony azzal zárja, hogy az utóbbi időben rendszeresek az orosz beavatkozási kísérletek a szabad világ választásaiba a korrupt helyi politikai szereplők érdekében, most is ezzel állhatunk szemben, és ez vár ránk a következő pár hónap választási küzdelmei alatt.

A Városháza-ügy dióhéjban:

  • November 4-én furcsa szerződésből szivárgott ki két oldal az Index portálon. Egy ingatlaniroda és egy, ma már kényszertörlési eljárás alatt álló cég a Városháza épületéről kötött valamilyen megállapodást, írtuk.
  • Karácsony Gergely főpolgármester hamar reagált a cikkre, amelynek tényállítása szerinte mindössze annyi, hogy a Városháza eladása érdekében „a fővárost vezető koalícióhoz közel álló üzleti körök” megtették az első lépéseket, ebből következtet arra, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak van értékesítési szándéka. A főpolgármester hozzátette, nem tudják, kik azok az üzleti körök, és milyen lépéseket tettek, az ingatlan értékesítéséről semmilyen döntés nem született, arra nem keres vevőt a Fővárosi Önkormányzat.
  • Másnap Karácsony feljelentést tett az ügyben. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes közölte, szerinte is nonszensz, hogy lett volna eladási szándék.
  • November 9-én újabb hangfelvétel szivárgott ki, amely alapján úgy tűnik, mégis volt olyan időszak, amikor a Főváros a Városháza épülete eladásának lehetőségét vizsgálta. Ezt a főváros is elismerte azzal, hogy az ötletet végül már tavaly elvetették.
  • Felmerült, hogy a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezetője, Barts J. Balázs eljárt egy ilyen verzió ismertetésének ügyében, de már az ötlet napirendről lekerülése után. Karácsony magyarázatot kért Bartstól, majd fegyelmiben részesítette.
  • Friss fejlemény, hogy Bajnai Gordon egy – állítása szerint idén nyáron készült – felvételen beszél arról: van ingatlanfejlesztői érdeklődés a Városháza iránt, és a Fővárosi Önkormányzatban is megvan még a szándék, hogy egy esetleges ingatlanfejlesztés után egy kisebb és modernebb épületbe költözzenek.

A városháza 150 éve épült, eredetileg kaszárnyának, és már a 2000-es években felmerült, hogy nem igazán praktikus, akár másként is lehetne hasznosítani. 2008-ban egy nemzetközi pályázatot is kiírtak, amelynek győztese Erick van Egeraat építészirodája lett. A korábbi átalakítási tervekről itt olvashatja cikkünket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!