A fideszes Anonymous lerántja a leplet a kormánysajtóról is

Újszerű jelenségre figyelhettek fel idén azok, akik közelebbről követték a közéleti botrányokat: a szivárogtató szerepében feltűnt egy Anonymous-maszkos figura, aki visszatérően alapanyagot szállít ellenzéki politikusok szempontjából kellemetlen cikkekhez. Legutóbb éppen péntek reggel jelentkezett.

A maszkos alak kilétéről nem tudni semmit, az azonban valószínű, hogy nincs köze az ezen a néven ismert, önszerveződő aktivista-hekkercsapat magyar szárnyához (Anonymous Operation Hungary), ők ugyanis zajkeltésként aposztrofálták az első feltűnését. Eddigi tevékenysége alapján az is fixnek tűnik, hogy kormányoldali ügyekben nem érdekelt. Személye különösebben nem is fontos, az őt kulcsszerephez juttató módszer azonban érdemes a vizsgálatra. A jelek szerint egy új fideszes médiastratégiát látunk működésben, amelyben hatékonyan építenek egymásra a valódi (esetenként necces módszereket, pl. titkos megfigyelést alkalmazó) informátorok, a függetlennek álcázott szivárogtató és a kormánypárti médiaarzenál szereplői.

Ezt a fajta tálalást nemcsak az érintett politikusoknak nehéz kezelni, de kihívások elé állítja a független sajtót is a feldolgozást illetően. A maszkos alak és az eseteket kiemelten futtató média ugyanis látványosan nem az eltitkolt valóság minél gyorsabb, közérthetőbb és pártatlanabb feltárására szakosodott, ahogyan a hagyományos sajtó eljárna hasonló esetekben. Épp ellenkezőleg: a cél az ügyek elnyújtása, ködösítés és a valós elemek összekeverése minél súlyosabb feltételezésekkel.

Cseh Katalinnal indított a titokzatos alak

Az Anonymous-maszkos figura eddig két ügyben bukkant fel. Elsőként a nyáron találkozhattunk vele, amikor az „oknyomozó portálként” brandelt, kormánypárti Bennfentesnek küldött (motoros futárral, ahogyan állítólag a Fidesz-székházból vitték az őszödi beszédet) két felvételt. Ezeken sejtelmesen azt állította, több mint 4,5 milliárd forintnyi európai uniós támogatást és 300 millió forintnyi állami közbeszerzést nyert egy „kétszínű politikus” vállalkozása és hozzá kapcsolódó „haveri cégek”. A Bennfentes ezután arról számolt be, hogy a kapott infók alapján a palyazat.gov.hu adatbázisa segítségével sikerült megtalálniuk a delikvenst: Cseh Katalin momentumos politikus lehet az.

Az Anonymous-maszkos figura ezek után új videót küldött a portálnak, melyben egyrészt megveregette a Bennfentes médiamunkásainak vállát („bingó, nagyon szépen dolgoztok, újságírókáim”), másrészt további részleteket közölt Cseh állítólagos korrupciós ügyéről. A kormánypárti médiagépezet és nyomában a fideszes politikusok innentől rutinszerű mozgásba lendültek: a sztori minden apró fejleménye végigfutott a teljes Fidesz-közeli médián a megyei lapokig bezárólag, Budai Gyula a NAV-nál, Deutsch Tamás pedig az Európai Csalás Elleni Hivatalnál (OLAF) jelentette fel a momentumos EP-képviselőt. Az Origo az újságírószerepen némileg túlterjeszkedve még a GVH-nál is panaszt tett az ügyben.

A maszkos alak és a nyomában járók azért vádolják korrupcióval Cseh Katalint, mert 2018. januárig az apja által alapított Pannónia Nyomda Kft. ügyvezetőjeként dolgozott, ez a cég pedig több körben nyert uniós támogatásokat közel 300 millió forint értékben. Azt is felróják az EP-képviselőnek, hogy a Pannónia Nyomda „haveri cégei” szintén nyertek EU-pénzt, illetve közbeszerzéseket (összesen mintegy 4,7 milliárd forint értékben). A cégháló haveri jellegét azzal igyekeztek alátámasztani, hogy az említett néhány vállalatnak van legalább két közös címen futó (egy váci és egy szécsényi) telephelye Cseh apjának nyomdájával. A kormányközeli sajtó tálalásában egy „uniós pénzek megcsapolására szakosodott céghálóról” van szó, de a cikkek azt nem bontják ki bővebben, hogyan hasznosultak ezek a pénzek, vagy hogyan síbolták el az említett támogatásokat.

Cseh Katalin minderre válaszként közölte: „A propagandamédiában összeadták az ugyanabba az ipari parkba bejegyzett összes cég és vállalkozás által elnyert uniós támogatást, ahol az a nyomda is működik, amit egykor édesapám vezetett. Az pedig egyértelműen kiderül a cégiratokból, hogy én évekkel ezelőtt, jóval az előtt, hogy politikai pályára léptem, lemondtam a cégvezetésről.” Cseh emellett sajtópereket is indított. Ha ezek és az ügyében indított OLAF-, illetve GVH-vizsgálatok lefutnak, tisztábban láthatunk az ügyben.

Utólag aztán kiderült, hogy a Cseh Katalin elleni médiakampánynak a nyomdás téma csak a nyitánya volt. Az elmúlt hetekben már az esküvője költségvonzatával és az ő ott tanúsított viselkedésével volt tele a kormánypárti sajtó. (A rosszindulatú sejtetések itt abban merülnek ki, hogy a rendezvény ormótlanul drága lehetett, a politikus pedig állítólag vállalhatatlanra itta magát, vagy tudatmódosító szer hatása alatt állt. Cseh erre is úgy reagált, hogy a cikkek minden állítása hazugság: az esküvő összköltsége a töredéke volt a propagandacikkekben feltételezettnek, az állítólagos részegséget illusztráló képeken pedig az esküvő egyik vicces feladata látható, a menyasszonyrablás).

A Bennfentesnek az a cikke, amelyben az első két videóban hallható tippek alapján „megfejtik”, kiről is lehet szó az állítólagos korrupciós ügyben, így zárul: „Bízunk abban, hogy Anonymous elégedett az újságírói teljesítménnyel és további infókkal szolgál a magyar politikusokról.” Nem kellett csalatkozniuk, a Cseh-ügy után három hónappal a maszkos figura újra felbukkant. Ezúttal egy kicsit más forgatókönyv szerint került képbe, és jóval fajsúlyosabb ügyet hozott, amely akár bele is rondíthatott volna az ellenzék jövő tavaszi választási esélyeibe – ha az előválasztás úgy alakul, ahogyan arra a Fideszben számítottak, és Karácsony Gergely lesz Orbán Viktor kihívója.

A második színrelépés

Az úgynevezett Városháza-ügyről van szó, amelyben egyre nehezebb tisztán látni, és e tekintetben a szivárogtató sincs túlzottan segítségünkre. Először megnézzük, miként bomlott ki az ügy, bemutatjuk annak lényegét, aztán megvizsgáljuk, milyen szándékokra lehet következtetni a tálalásból.

A Városháza-gate a kormányközeli üzletember kezébe került Indexen megjelent cikkel indult november elején. A személyesen a főszerkesztő által jegyzett írás saját értesülésre hivatkozva tényként állítja, hogy a városvezetés eladná a Városházát. Teszi mindezt úgy, hogy a főpolgármester állítása szerint az ezzel kapcsolatos kérdéseket mindössze húsz perccel az élesedés előtt küldték el, ami egy ilyen horderejű állítás esetében minimum szokatlan. A cikk szerint „a fővárost vezető koalícióhoz közel álló üzleti körök már meg is tették az első lépéseket” az eladás ügyében. A címkék (tagek) között szerepel az „ingatlanmutyi” kifejezés is, ami arról árulkodik, hogy a szerzőnek tudomása van olyan plusz – törvénytelen vagy minimum erkölcstelen – részletekről, amelyek a cikkben nincsenek feltárva.

Karácsony Gergely hevesen tagadta, hogy árulnák az épületet. Egészen pontosan azt írta: „Az ingatlan értékesítéséről semmilyen döntés nem született, arra nem keres vevőt a Fővárosi Önkormányzat.” Másnap aztán az Index új cikkel jelentkezett a témában, amely alapján valószínűsíthetővé vált, hogy az első írás egy a főpolgármester számára állított csapda volt: tagadja csak le az épület eladási szándékát, hogy aztán a második cikkel beleverhessék az orrát a hazugságba. Ismert módszer ez a politikai motivációjú, lépésről lépésre felépített médiakampányoknál, hagyományos újságírói módszerekkel dolgozó szerkesztőségekre viszont nem jellemző, hogy így dolgozzák fel az anyagokat.

A második Index-cikkből egyébként nem az derül ki, hogy Karácsony engedélyével a főváros maga árulná a Városházát, hanem az, hogy egy ingatlaniroda és egy közvetítőcég kötött valamiféle – furcsán nem hivatalosnak látszó – szerződést az ügyletre. Az írás címe ettől függetlenül az lett: „Szerződés bizonyítja, hogy eladnák a Városházát”. A megjelenés után Karácsony közölte, nem adtak ilyen megbízást, és feljelentést tesznek az ügyben. Az Indexen innentől a témát a főszerkesztőtől átvette egy a Mediaworkstől frissen igazolt újságíró (akinek első írása rögtön szó szerint átvett szemlék formájában végigfutott a fél kormánysajtón), de a kezdeményező szerep is elkerült a laptól: színre lépett az Anonymous-maszkos figura, akin keresztül fajsúlyosabb, de nem kevésbé homályos anyagok kezdtek kis adagokban szivárogni a sajtónak.

A Városháza-ügy

A hangfelvételek, szerződésfoszlányok és háttérinformációk alapján összerakható kép elég zavaros, de teszünk egy kísérletet a tényként állítható vagy valószínűsíthető elemek ismertetésére. Karácsony Gergely időközben elismerte, hogy korábban felmerült a Városháza eladási szándéka: tájékoztatása szerint vizsgálták ezt a lehetőséget, de már 2020 őszén elvetették, és a fejlesztés mellett döntöttek. Ehhez képest a főváros vagyonkezelőjének feje, Barts J. Balázs az egyik hangfelvétel tanúsága szerint egy ennél későbbi időpontban még úgy tárgyalt a témáról, mintha az napirenden lenne. Karácsony emiatt magyarázatot kért Bartstól, majd fegyelmiben részesítette. Az Indexen lejött, egy ingatlanos cég és egy közvetítő közötti megállapodás is arról tanúskodott, hogy ha a városvezetés momentán nem is tartja hivatalosan napirenden az eladást, vevői oldalon lehet érdeklődés az ingatlan iránt. Ezt a későbbi hangfelvételek és képek is megerősítették.

Ezeken Bartson túl Gansperger Gyula üzletember (korábban az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. elnök-vezérigazgatója), illetve Bajnai Gordon volt miniszterelnök látható-hallható, amint erről az ügyletről tárgyalnak. Ganspergerről megírtuk: Bajnait még a Wallisnál töltött évekből ismeri, a főváros körüli ügyletekben pedig már hosszú évek óta (tehát különféle vezetéseken átívelően) fel-felbukkan. Politikai kötődése nem egyértelmű. Az utóbbi években inkább a NER-hez köthető ügyekben, pl. a Morando-bizniszben lehetett vele találkozni, a Városháza-sztoriban pedig állítólag a milliárdos Rahimkulov családnak közvetít.

A felvételeken Gansperger által szintén közvetítői szerepben feltüntetett Berki Zsolt egy nagy ingatlanügyek körül legyeskedő vállalkozófamília egyik tagja. Róla azt hallottuk, volt bejárása a Barts vezette fővárosi vagyonkezelőhöz, többször hozott vevőket a fővárosnak értékesítésre kinézett épületekre. Ilyen vevő volt például az utóbbi időben a Rogán–Habony körhöz sorolt Michaeli család még Tarlós István főpolgármestersége alatt. Bajnai pedig úgy került az ügybe, hogy egy frissebb, állítólag az idei nyáron (tehát szintén már az eladás hivatalos elvetése után) készült felvételen Ganspergerrel beszélget arról: jelezheti a fővárosi vezetésnek, hogy továbbra is van érdeklődés a Városháza épületére. Az elképzelés (ami Bajnai szerint a háttérben továbbra is napirenden van, bár ő úgy véli, jelenleg politikailag nem reális) az volna, hogy mivel a fővárosi hivatalok elférnének egy kisebb, modernebb épületben is, a hatalmas ingatlan nagy része hasznosítható lenne egy befektetőnek.

Mellékágon felmerült még az Anonymous-maszkos alak révén egy másik ingatlaneladás is, amivel Berki Zsolt vélt szerepét mutatták be a szivárogtatók. Erről utánajárással kiderült, hogy egy Tarlós István idejében indult, budatétényi telek értékesítéséről van szó. Magánál a tranzakciónál különösebben gyanús elemet nem találni (drágábban kelt el, mint amennyit pl. az elővásárlási joggal rendelkező fideszes önkormányzat hajlandó lett volna fizetni érte). Viszont a felvételen (amelyen állítólag Gansperger Gyula beszél) elhangzanak olyanok, hogy Berki küldözget eladó fővárosi ingatlanokról listákat, illetve hogy végül pénzt is kap a szolgáltatásért. Erre alapszik a felépített narratíva, miszerint Berki közvetítői szerepével valamilyen jutalékos-visszaosztásos rendszer működhet az önkormányzati ingatlanok eladásainál, és így kerülhet majd sor a Városháza értékesítésére is. Ilyesmire utal a maszkos legutóbbi anyaga is, amely szerint Berki Zsolt amolyan kijáróember, aki el tudja intézni, hogy miként szülessen meg egy-egy pályázati kiírás a Városházán.

Összefoglalva tehát: bizonyos, hogy a Városháza eladása komolyan felmerült már Karácsonyék körében, de úgy néz ki, a téma jelen pillanatban nincs a hivatalos napirenden. Vevők viszont ettől még lennének (ezen a vonalon mozgolódnak, lobbiznak a különféle közvetítők, akiknek korábbi ingatlaneladásokban is lehetett tisztázandó szerepe), és talán a későbbiekben az önkormányzat sem zárkózna el a tranzakciótól. Az biztos, hogy az eset kapcsán bőven lenne még mit megmagyaráznia a főváros vezetésének, például hogy milyen szerepet visznek a Gansperger-, illetve Berki-szerű figurák fővárosi ingatlanok eladása körül, vagy hogy miért tárgyalt a vagyonkezelő feje a Városháza eladásáról ennek leszavazása után. De a konkrét sztorit (a Városháza esetleges értékesítését) akkor lehetne jobban megítélni, ha már zajlana bármilyen jóváhagyott folyamat, lehetne tudni, kinek, mennyiért, milyen módon adnák el az ingatlant, milyen lenne az alternatív megoldás. A részletek feltárására mindenesetre most már fővárosi vizsgálóbizottság is alakult, ennek tevékenysége révén talán később oszlik némileg a köd a történet körül.

Az Anonymous-maszkos figura által nyilvánosságra hozott, titkos felvételek kapcsán érdekes az is, hogy ki és milyen módszerekkel készíthette ezeket, hogyan jutott hozzájuk a szivárogtató.

Az érintettek egy része (Bajnai Gordon és Karácsony Gergely) titkosszolgálati szálat sejtenek a háttérben, Bajnai feljelentést is tett a lehallgatás és a „radikálisan megvágott” felvétel miatt. A főpolgármester egyenesen az orosz szolgálatokat emlegette, mert álláspontja szerint a Putyin-közeli Rahimkulov család bizniszeit nem nyomozhatnák le orosz jóváhagyás nélkül. Az eddigi felvételek alapján egyébként úgy néz ki, Gansperger Gyula lehetett a ki tudja, ki által megrendelt és véghez vitt megfigyelés és lehallgatás tárgya, ugyanis minden felvételen őt halljuk, vagy a vele való tárgyaláson elhangzottakat rögzítették.

Maszk mögött a tanulság

Eddig a konkrét esetek, és most nézzük, milyen következtetések vonhatók le mindebből.

1. „Anonymous” minden bizonnyal Fidesz-szimpatizáns

A maszkos figurát a jelek szerint nem foglalkoztatják a kétharmaddal közel 12 éve kormányzó Fidesz–KDNP viselt dolgai. Az eddigi két sztori (a Cseh-ügy és a Városháza-ügy) közös vonása, hogy az ellenzék számára kellemetlen esetekről van szó, vagy legalábbis úgy vannak tálalva a kormányközeli sajtóban, mintha számukra kellemetlenek lennének, és ezáltal valóban kellemetlenek lesznek (függetlenül attól, mi derül ki a végén). A rendelkezésre álló információkból egyelőre egyik esetben sem állíthatunk semmi biztosat. A Városháza-ügy esetében annyit mondhatunk, hogy valamiféle kavarás, puhatolózás, ismeretségi alapú közvetítés történt már a múltban fővárosi ingatlaneladások körül, és most a Városházánál is tapogatóznak érdeklődők a lehetőségekről. Az semmiképpen nem jó, ha átláthatatlan folyamatok révén értékesítenek bármilyen közvagyont, de az eddig ismert eladási sztorik alapján (pl. a budatétényi telek vagy a Michaeli család bevásárlásai) nem látszik, hogy anyagi kár érte volna az önkormányzatot.

Ennek ellenére az ügyek óriási svunggal futnak, és úgy vannak tálalva, mintha már tényszerűen állítható lenne a korrupció, a lopások, támogatáselsíbolások ténye.

Ráadásul a városházás esetben a narratíva úgy épül fel, mintha a Karácsony-féle városvezetés sara lenne a teljes történet, miközben mint láttuk, évtizedeken átívelő gyakorlatok és változatos politikai bekötésű karakterek kapnak szerepet a történetben. A Városháza eladásának bűnösként megjelenített terve pedig önmagában nem feltétlenül tekinthető mutyinak. Korábban is felmerült már, hogy a volt kaszárnya nem a legalkalmasabb hivatali épületnek, és jobb lenne részben magáncélra hasznosítani. Ennyi alapján talán nem túlzás kijelenteni, hogy szivárogtatónk a Fidesz politikai érdekével összhangban tevékenykedik.

2. Fejlődik a technika

A maszkos alak (illetve a mögötte álló, valószínűsíthetően politikai célokkal rendelkező aktor) stratégiája a második bevetési körre megváltozott a Cseh Katalin-os esethez képest, méghozzá úgy, hogy az összhatás jóval profibb képet ad ki. „Anonymous” nem robbantja az ügyet, csak felül egy olyan vonatra, amit már elindított egy hagyományos, múltjából adódóan a mai napig széles körben hitelesnek tartott portál. A szivárogtatott anyagokat nemcsak a Fidesz-közeli sajtó, hanem minden újság megkapja a postaládájába, így nem lehet azt mondani, hogy kizárólag a kormánymédia tálalására lenne bízva az ügy. Maguk a szivárogtatások pedig messze túlmennek egy céginformációs rendszerből vagy közbeszerzési adatbázisból kinyerhető infókon: a maszkos olyan, valóban exkluzív képeket és hangfelvételeket hoz nyilvánosságra, amelyeket titokban rögzített valaki olyan tárgyalásokon, amelyeket biztosan nem a nyilvánosságnak szántak.

3. Ügyes a szimbolika

Annyi biztos, hogy bár a szivárogtató az Anonymous (vagyis tulajdonképpen Guy Fawkes) maszk mögé bújással egyfajta szimbolikát is bevonz, az ilyen típusú anyagok közzétételének nem sok köze van ahhoz, amiről a főként hekkerekből álló aktivistacsoportot ismerjük. A 2010-es évek elején virágkorát élő, lazán szerveződő nemzetközi csapat az Occupy mozgalmakkal volt rokonítható, alapvetően elitellenes akciókat szervezett, Magyarországon többnyire túlterheléses támadások formájában találkozhattunk velük (pl. a Jobbik vagy kormányközeli cégek oldalait célozták). A mocskos ügyek szivárogtatásában való szerepvállalás mégsem teljesen idegen a csoporttól, beálltak ugyanis a Wikileaks-botrányt robbantó Julian Assange mögé, maga Assange is többször mutatkozott a híres maszkban.

Az Anonymous-figura tehát mindenképpen jó húzás attól, aki ezt a tálalást kitalálta, hiszen egyszerre többféle olyan képzettársítást is hordoz, amivel látszólag távolítható az ügy a politikai érdekektől. Szimbolizálja az elittel szemben a köznép oldalán állást, a rejtett, piszkos dolgok feltárását (vagy legalábbis ennek támogatását), a mindenkivel szembeni függetlenséget. Maga a maszkkal járó titokzatoskodás emellett önmagában is fenntart egyfajta állandó érdeklődést (mégis ki lehet ez?), miközben azt is garantálja a módszer, hogy esetleges büntetőjogi következmények esetén (pl. az illegális lehallgatás miatt) nehéz legyen hova kötni az ügyet.

4. Az ellenzék rosszul kezeli

Az új technika olyan szempontból is sikeres, hogy a célpontok rendkívül rosszul reagálnak rá. A Városháza-ügy esetében vannak Karácsony Gergelyék számára valóban kellemetlen, magyarázatra szoruló részletek, de nem iparkodnak, hogy ezek végére pontot tegyenek. Az egész kommunikációjuk már ott szétcsúszott, hogy az első cikknél valószínűleg nem tudták, mi lehet még az Indexnél, illetve hogy belép még a képbe a névtelen szivárogtató. Első körben így elégségesnek látták egyszerűen rövidre zárni a témát: „Nem született döntés a Városháza eladásáról.” Ez tényszerűen lehet igaz, de ettől függetlenül napokkal később kénytelenek voltak beismerni, hogy valóban vizsgálták ezt az opciót, majd pedig kiderült, hogy voltak releváns szereplők, akik a lehetőség elvetése után még mindig tárgyaltak róla.

Az ügy kipattanása óta tehát finoman szólva nem beszélhetünk teljes őszinteségről a főváros részéről, ez pedig ebben a helyzetben kommunikációs katasztrófát eredményezett. A helyzetet utólag csak némileg szépítheti, hogy az ellenzéki többségű fővárosi közgyűlés megszavazta egy vizsgálóbizottság megalakítását az ügyben. Akármi is a valóság, ennél biztosan lehetett volna professzionálisabban kezelni a helyzetet, miközben az is kétségtelen: a titkosszolgálati módszereket idéző infószerzésen alapuló, kis adagokban szivárgó felvételekre nehéz jól felkészülni. Talán ez az a módszer, amivel a legkellemetlenebb helyzetbe lehet hozni a politikai ellenfeleket.

5. A független sajtónak sincs könnyű dolga

Az ilyen esetek a független sajtót is dilemmák elé állítják, mivel a kezdetektől nyilvánvalónak látszik, hogy tisztán politikai motivációjú ügyekről van szó. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy eleve ki volna zárva, hogy valódi disznóságok lepleződnek le: az újságírók számára nem szokatlan jelenség, hogy politikusok ellenfeleikről szivárogtatnak kellemetlen infókat. Ezeket ugyanúgy ellenőrizni kell (bármelyik oldal esetében), mintha egy független informátortól érkezett volna tipp, és amennyiben valós, illetve hírértékű, beszámolni róluk – csakhogy az Anonymous-sztoriknál ez a módszer nem igazán alkalmazható.

Korábban ugyanez játszódott le a Borkai-ügyben, amikor egy névtelen blog („Az ördög ügyvédje”) kezdett el kis adagokban, nyilvánvalóan politikai motivációval részleteket kipakolni a volt győri polgármester elhíresült bulijából. Nagy különbség viszont a kettő között, hogy ott egy aránylag egyszerűen kibogozható, látványos ügyről volt szó: egy családos politikus prostituáltakkal szórakozott egy jachton barátaival és üzletfeleivel.

A mostani sztorik ennél több nagyságrenddel komplikáltabbak, így a tisztánlátást az segítené, ha egy független és profi újságírócsapat egy adagban hozzáférhetne az összes rendelkezésre álló infóhoz, aztán feldolgozhatná a lehető legközérthetőbben. Egy ilyen jól informált szivárogtató minden bizonnyal tudna segíteni az újságíróknak a legalapvetőbb kérdések mielőbbi tisztázásában. El akarnak adni egy vagy több ingatlant? Vagy csak el akartak, de már lekerült a napirendről? Ha el akarják, mi a gond ezzel? Pontosan kik az ügy szereplői, ők milyen viszonyban állnak egymással, kihez köthetők, mi mozgatja őket? Történhetett az ügyben bűncselekmény, netalán csak morálisan kifogásolható manőverekkel állunk szemben?

A jelek szerint azonban a szivárogtató nem a tisztánlátásban érdekelt, hanem kizárólag abban, hogy minél tovább napirenden maradjanak az ügyek. Így a független szerkesztőségeknek sincs más választásuk, mint heteken keresztül pontról pontra megpróbálni követni az egyre zűrzavarosabbá váló történetet. Ezáltal tisztességesen eljárva is részévé válnak a narratívaépítésnek – az pedig csak jóval később fog kiderülni (ha kiderül egyáltalán valaha), valójában mekkora horderejű volt az ügy, ami hetekig a csapból is folyt.

+1. De miért van erre szükség?

Azt már láttuk, hogy az új médiastratégia jól működik, de érdekes kérdés az is, miért van erre a csavaros módszerre szüksége annak a valakinek, aki – a jelek szerint a Fidesz politikai érdekeivel összhangban – bedobja ezeket az ügyeket. Hiszen választhatna ennél hagyományosabb technikát is: ha elég biztos a sztorija hírértékében, eljuttathatná az információit egy az egyben akármilyen újságnak. Vagy ha efelől kétségei vannak, akkor odaadhatná a kormánypárti médiakonglomerátum valamely tagjának (ahol nem szokott gondot okozni, hogy megalapozatlan információk alapján is megírjanak egy-egy cikket).

Hogy mégsem ezt teszik, azt akár egy kudarc beismeréseként is felfoghatjuk: a Fidesz-közeli sajtó „elpropagandásítása” olyan szintet ért el, hogy igen nehéz egy onnan induló sztorinak kitörnie a kormányhű médiaburokból. Míg pl. a régi, fideszes kötődésű, de újságként működő Magyar Nemzetben vagy Heti Válaszban rendszeresen jelentek meg baloldali politikai köröknek kellemetlen és valóban megalapozott, tényfeltáró anyagok, addig mára a KESMA-birodalom sokkal inkább arról híres, hogy lapjai rekordmennyiségű helyreigazítási pert buknak. Ilyen körülmények között nagyon is érthető, ha a kormánynak kedvező, ellenzéknek hátrányos sztorik nagyobb elérése érdekében már eleve nem is azzal próbálkozik senki, hogy ezekből a sajtótermékekből indítsa el az ügyeket.

Beszédes, hogy az Anonymous-maszkos figura második fellépésénél a klasszikusan kormánypropagandához sorolható lapokat olyan szinten kiszorították a főszerepből, hogy még azt a szerepet sem ők vitték, amit egy újságnak szántak: a történet feldolgozása az Indexen kezdődött, amit a Pesti Hírlaphoz hasonlóan mára már a kormányközeli körök érdekeltségébe tartozó, ám nem direktben kormánypropagandát előállító lapok közé sorolhatunk.

A kétségkívül kreatív és a célszemélyeknek sok fejtörést okozó Anonymous-technika felfutása tehát egyben azt is jelenti: hiába tartozik a kormánypárt hatósugarába mintegy 500 sajtótermék, ezek egyike sem tudott elég hiteles maradni ahhoz, hogy élesben jól hasznosítható legyen a közbeszéd tematizálásában. Pedig mint látható, a hitelességet jól lehetne kamatoztatni olyan ügyekben, amelyeknél valóban volna mit bemutatni a nyilvánosságnak.