Deutsch: Az OLAF elkezdte Cseh Katalin ügyének kivizsgálását

2021. szeptember 5. – 10:25

Másolás

Vágólapra másolva

Megkezdte az OLAF a vizsgálódást Cseh Katalin ügyében, közölte Deutsch Tamás a Facebook-oldalán.

Deutsch az ügy alatt azt érti, hogy a nyáron több kormányközeli hírportálon is megjelent a feltételezés, miszerint a momentumos Cseh Katalin „haveri cégek” révén több milliárd forint európai uniós támogatást és több százmillió forintnyi közbeszerzést is elnyerhetett.

Eme következtetésre a Bennfentes.hu jutott, miután állításuk szerint két videó is eljutott hozzájuk, ezekben egy Anonymus-álarcos figura arról beszél, hogy egy „kétszínű ellenzéki politikust” leplez le. A kormányhoz közeli média később megnevezte, hogy Cseh Katalinról lehet szó.

Deutsch szerint Cseh ügyében „umbulda, visszaélés, pénzlenyúlás, saját zsebre dolgozás” történt, szerinte fennáll a csalás és szándékos megtévesztés gyanúja, ezért fordult az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF). Friss posztjában arról ír, az OLAF most levélben tájékoztatta, hogy megkezdte az eset vizsgálatának előkészítését, amihez további adatokat és információkat is kért tőle. „Az OLAF nyilvánvalóan illetékes az ügy kivizsgálásában, hiszen uniós intézmény tagja (jelen esetben az Európai Parlament képviselője) érintett az ügyben és a Cseh Katalin által vezetett cég, illetve a megalapozott gyanú szerint a céghez kapcsolódó vállalkozásokból álló céghálózat uniós források elnyerése érdekében játszott össze csalárd módon” – írta a politikus.

A vádak lényege, hogy Cseh 2013 és 2018 között (tehát még azelőtt, hogy EP-képviselő lett 2019-ben) ügyvezetője volt a Pannónia Nyomda Kft.-nek, amit Cseh apja alapított még 2010-ben, és a Fidesz szerint emiatt nyerhetett uniós támogatásokat a cég illetve hozzá kapcsolódó más cégek. A Pannónia Nyomda Kft. ebben az időszakban egy EU-s pályázaton több mint 68 millió forint támogatást nyert egy hologramos technológia kifejlesztésére, majd később ugyanez a cég kb. 217 millió forintot nyert egy holografikus térinformatikai leíró nyelv és digitális holografikus nyomtató kifejlesztésére. Később több céget is említ az ügyet elsőként lehozó Bennfentes: ezek egyebek mellett úgy kerülnek ide, hogy ugyanarra a váci címre vannak bejegyezve, mint a Pannónia Nyomda Kft.

Cseh a vádakról azt írta, semmi sem igaz belőlük, szerinte mindössze az történt, hogy „a fideszes propagandagyárban összedugták a fejüket, és egy lejáratónak nehezen nevezhető írás született. Milliárdokat összeszedő politikusról és állítólagos korrupcióról beszélnek, ami hazugság.” Cseh Deutsch Tamásra korábban azt reagálta, „van abban valami megmosolyogtató, amikor a Fidesz emleget OLAF-vizsgálatot, már csak azért is, mert az elmúlt években pont a Fidesz volt az, aki mindent megtett, hogy ellehetetlenítse az uniós ellenőrzéseket. De legalább most beszélhetnek a fideszesek az OLAF munkatársaival Tiborcz Istvánról, az Elios-ügyről és a többi, kormányközeli visszaélésről.” Írtunk a Momentumnak, kívánnak-e reagálni a friss fejleményekre, amint válaszolnak, közöljük.

A momentumos EP-képviselő ellen időközben Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője feljelentést tett a NAV-nál csalás gyanúja miatt ugyanebben az ügyben. A kormánymédia megírta azt is, hogy Cseh ellen a GVH is vizsgálódik, ám mint kiderült, a „vizsgálat” mindössze annyit jelent, hogy az Origo újságírója panaszt tett a GVH-nál, ezért a hivatal vizsgálja, egyáltalán kell-e vizsgálatot indítaniuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!