… Európában egyedülálló a projekt, a technológia viszont már kipróbált: az esőerdőkben illegális fakitermelések nyomon követésére használják. “2019-ben megkeresett minket a Rainforest Connection, ami egy San Francisco-i nonprofit szervezet, és bioakusztikát … használ az illegális fakitermelés leleplezésére. … Az őrangyalok által összegyűjtött hangokat mesterséges intelligencia segítségével dolgozzák fel és azonosítják, így a parkőrök valós időben észlelhetik és megállíthatják az illegális orvvadászatot és fakitermelést. …
… Másfél évtizeden keresztül Brazília kiállt az őslakosok földjének védelme érdekében, keményen fellépett az illegális fakitermelés ellen, és jobban nyomon követte az erdőterületek változását. 2009 és 2018 között bőven 10 ezer négyzetkilométer alatt maradt …
… A Kárpátokban – bár papíron nagy része védett – valójában csupán három százalék az olyan erdőterület, ahol egyáltalán nincs fakitermelés. … Ráadásul a Kárpátokban mindenhol nagy ütemben zajlik a kitermelés, Magyarországon pedig Európában egyedülálló módon a védett és a fokozottan védett területeken is profitorientált erdőgazdálkodás, fakitermelés folyik. …
… Lesznek olyan területek, ahol tűzvészek, súlyos konfliktusok lesznek a csoportok között, amik az arany- és fakitermelést biztosító területekért harcolnak. Emellett sok lenne az őslakos áldozat is. …
… Mária Terézia például 1767-ben megtiltotta a parasztoknak a favágásokat, az engedély nélküli fakitermeléseket pedig szigorúan büntette. …
… Egyes vállalatok kizárólag FSC (Forest Stewardship Council) tanúsítvánnyal ellátott faanyagot vásárolnak, ami a fenntartható, illetve felelős fakitermelést jelöli. …
… A Duna összeköt, nem elválaszt Innentől felpörögtek az események: idén januárban mindkét oldalon átadták a munkaterületet a kivitelezőnek, az pedig elkezdte az előkészítő munkálatokat (fakitermelés, bozótirtás, lőszermentesítés). …
… Később favágók költöztek be, a környéken ugyanis fakitermelés zajlott. A kitermelt fa szállításához kellett az ár által összegyűrt vágányú kisvasút, amit sokáig csak környezetbarát módon, lóval vontattak. …
… A két, falu két végében élő család eleinte kedvelte egymást, gyakran voltak egymás vendégei, ám kiderült, hogy a hollandok igényt tarthatnak a falu bizonyos területeiből származó bevételekre, például arra, ami a fakitermelésből származott, és aminek a …
… Augusztus: az augusztus 20-i téves időjárás-jelentés, és ezt követően az OMSZ vezetőinek menesztése; gazdatüntetések meghirdetése országszerte és a gazdák távolmaradása; a fakitermelés szabályainak megváltoztatása és tiltakozások ellene. …