2023. április 7. – 11:29
15 millió éve a Börzsöny egy nagy ősvulkán volt, ami több kitörés után beomlott, gigantikus kráterének nyugati pereméből pedig az idők során egy sziklabércekkel teli hegyvonulat maradt. 5-6 ezer éve a vonulat jól védhető csúcsait felfedezték a bronzkori népek, és sáncokkal megerősített várakat, telepeket építettek ki rajta. Ma ezen a gerincen húzódik a hegység kevéssé ismert, ám egyik legszebb, sziklakilátókkal-panorámapontokkal megszórt túraútja. Lépjünk rá!
Ahhoz, hogy a 600-700 méter magasan hullámvasutazó gerinctúrát végigjárjuk, Nagybörzsönyből vagy Kemencéről kell elindulnunk. Nekünk valahogy Nagybörzsöny jobban lábra esik. Ha – a meglehetősen ritka és nehézkes – tömegközlekedéssel érkezünk, akkor a túra simán lehet egyirányú, és Kemencéből hazabuszozhatunk, ha sikerül időben megcsípni a sárga buszt. Ha viszont autóval, akkor jobb körtúrában gondolkodni, a visszaúthoz pedig adja magát a vonulat belső oldalán húzódó két völgy.
A Magyar-hegy (714 m) – Vár-bérc (715 m) – Kövirózsás (696 m) – Jancsi-hegy (571 m) láncolata által alkotott észak-dél irányú vonulat déli csücske Nagybörzsöny település központjából érhető el a P (piros sáv) jelzés nyomában. Parkoló, buszmegálló van, innen startolunk. Tíz perc alatt ki is érünk a falut határoló mezőkre, aztán hamarosan a hegység felől érkező Magyar-völgy szájában állunk. Nem indulunk neki a völgymenetnek, mert arra majd visszafelé ereszkedünk le, hanem a P jeleket követve nekivágunk az erőteljesen emelkedő hegyoldalnak.
Enyhe zihálásunkat elnyomja a madarak csicsergése, a tölgyesben futó erdei ösvény pedig rendszeresen egy-egy gyepes tisztáson fut át, kiváló alkalmat adva a nézelődéssel vegyes pihenésre. Ahogy egyre feljebb érünk, egyre szélesebb a látkép. Az egyik tisztáson fekvő holtfa ágára valaki magyar zászlót applikált, nyilván jelzésként, hogy nemsokára felérünk a 174 méter magas Magyar-hegyre. A tisztásról a hegy belseje felé lehet tekintgetni, jól látjuk a lenti Magyar-völgy túloldalán emelkedő, sziklás tetejű Rustok-hegyet, mellette a Kis- és Nagy-Pogány-hegyet. Mögöttük a távolban a Csóványos és a Nagy-Hideg-hegy integet.
Első csúcsunk a Magyar-hegy nem valami látványos tető, inkább egy bükk erdővel benőtt púp. Kilátás nincs semmi, ha nagyon rákoncentrálunk, a hegy tetején sáncok körvonalait vehetjük ki. A széles gerincen egy sáncvárral védett telepet építettek ki 3500 éve az valószínűleg a szomszéd törzsszövetség ellen védekező népek.
A Börzsöny hegység őskori és középkori várai című könyv szerint több ilyen telep is található a közelben. Eszerint ezek a hegyi telepek nem egyszerű menekülővárak, hanem igazi népvárak voltak, ahol veszély esetén a lenti telepek lakosai is meghúzódhattak. Aztán jött a kora vaskor és a szkíták hódítása, a sáncvárak pedig úgy eltűntek, hogy csak a modern kor régészei találtak rájuk az elmúlt évtizedekben. (A sáncon belül nagy mennyiségben találtak a késő bronzkori Kyjatice-kultúrába tartozó cserepeket.)
A Magyar-hegyről indul a hullámvasút, ereszkedünk a gerincen vagy száz méternyi szintet, majd fel ugyanennyit és már a Vár-bércen is vagyunk. (Közben elhaladunk a vicces nevű, ám tényleg kerek Lófaru nevű csúcs alatt.) Az itteni magasabb régiókban lila és fehér odvas keltikék terítenek szőnyeget a még csak rügyező bükkfák alá. A virágoknak sietniük kell, nem sok idejük van a termésérlelésre, mert hamarosan bezárul felettük a bükkös lombsátra, eltakarva az éltető napfényt. Ilyenkor, április elején még bőszen virágzanak.
Átlépünk egy keresztbe kidőlt bükkfán, amin kevélyen terpeszkednek a taplógombák, és beérünk az egykori, de mára szintén az enyészeté lett Salgóvár területére. Ez az építmény jóval későbbi, mint a Magyar-hegyi telep. Valószínűleg a Hont-Pázmán nemzetségből származó Salgó építette, első említése 1386-ból ismeretes, amikor királyi várként szerepel. Alig 40 éves karrierjének a végét annak köszönhette, hogy akkori ura, Salgai Miklós 1419-ben hamis pénzverésre vetemedett, ezért két másik várát (Ajnácskő és Bene) elkobozták, Salgó várát pedig földig rombolták. A felszínen látható kevéske maradványból ma arra lehet következtetni, hogy a felső várrész az igen meredek, 10-12 méteres szikla tetején állhatott. A Vár-bércről (715 m) viszont szép a kilátás befelé, többi között a Csóványos mellett a Magosfára és a Sátán-bércre is rálátunk.
Innen megint lefelé megyünk a gerincen: a Vár-nyeregig 60 méternyi szintet süllyedünk. Az út kissé kiszélesedik egy darabon, majd felkaptatunk a sárga kövirózsáról elnevezett Kövirózsás (696 m) halmára. Virágot most nem látunk, itt nagy kilátás sincs, ezért meg se állunk: egy újabb gerincnyereg lapos huppanója után a Holló-kő (685 m) sziklabérc előtt állunk.
Kicsit kapaszkodni kell, hogy a sziklaorom tetejére felmásszunk, de azért nem kell hozzá sziklamászótudás. Az oromról tárul elénk sokak szerint az egész Börzsöny egyik legimpozánsabb panorámája: ahogy egy régi szaklap írja, a Magas-Börzsöny kilencszázas csúcsai és előgerincei teljes tömegükben és egyszerre látszanak. Az ösvény a sziklafal aljában halad tovább.
A gerinc tovább süllyed, innen még száz méternyi szintet haladunk lefelé, hogy elérjük az utolsó kitüremkedést, a Jancsi-hegyet (571 m). Itt a leglátványosabbak az egykori kősáncok maradványai, több ponton is szép kilátás nyílik a hegységre a sziklákról. Ahogy a szakirodalom írja, a Jancsi-hegynél a keskeny gerinc megközelítőleg romboid alakú, 60x40 méteres viszonylag egyenes, északnyugat felé enyhén lejtő fennsíkká szélesedik ki. Az egykori lakóterület védelmére az északi oldalon a keskeny gerincet sziklába vájt két árokkal vágták át. Az itteni leletanyag túlnyomó többsége rézkori és késő bronzkori cserepekből áll, de egy kevés XII.-XIII. századi edénytöredék jelzi, hogy az Árpád-korban is volt itt település. (Miklós Zsuzsa, 1986)
Arra vonatkozóan egyszerűen nem találtam semmit, hogy a romot miért hívják Jancsivárnak. A hegyvonulat végét másfél kilométerrel arrébb és 170 méterrel lejjebb érjük el. Itt választhatunk, hogy bebandukolunk a P jelzésen a közeli Kemencére, vagy pedig visszafordulunk, és a P■ jelzés mentén lemerülünk a Csarna-völgybe. Mi a völgyet választjuk, hiszen vissza kell jutnunk Nagybörzsönyben hagyott autónkhoz.
A P■ a völgy aljában fut bele a K (kék sáv) turistajelzésbe, ami nem az Országos Kéktúrát, hanem hegység saját kéktúráját, a Börzsöny Kéket jelzi. (Ezt az utat már ismerik azok az olvasók, akik tavalyi túracikkünkben velünk tartottak.) A túra második része a völgyben fog haladni sokáig szépen felfelé, majd egy hágón átbukva egy másik völgyben ér vissza Nagybörzsöny mellé. Ahogy leérünk, szinte rögtön beleütközünk a Feketevölgy panzióba, itt van a végállomása a Kemencéből érkező kisvasútnak is. Ennek megfelelően hirtelen megugrik az egy négyzetméterre eső turisták száma is.
De nemcsak a kisvasút miatt népszerű a Csarna-völgy, azaz ahogy ezen a szakaszon a magyar nevén nevezik, a Fekete-völgy: innentől valami egészen érdekes dolog kezdődik a Börzsönyi Kéken, amit innen egészen Nagybörzsönyig követni fogunk visszafelé.
Ennek a szakasznak is van egy igazi kuriózuma: a kisvasút egykori pályája, legalábbis amit az 1995-ös csarna-völgyi villámárvíz hagyott belőle. Máig jól látszik a teljesen alámosott vágányrészeken, a megtekert síneken, hogy micsoda erővel rohant le a völgyben a megáradt patak. Az ösvény majdnem 3 kilométeren keresztül halad az önmagából kicsavarodott ipari mementó mentén, amit az elmúlt 25 évben körbenőtt az erdő. A kócos sínek a Hamuház nevű, mára múltba süllyedt állomáson érnek véget.
A Hamuház több más hasonló építményhez, például a bakonyi Hamuházhoz hasonlóan arról kapta a nevét, hogy itt régen a faszénégetők által hátrahagyott hamuból szappant főztek. Később favágók költöztek be, a környéken ugyanis fakitermelés zajlott. A kitermelt fa szállításához kellett az ár által összegyűrt vágányú kisvasút, amit sokáig csak környezetbarát módon, lóval vontattak.
A Hamuházig könnyű a séta, és a környék is lenyűgöző. Onnan viszont elindulunk meredekebben felfelé a széles Német úton, és a Kuruc- majd a Pintér-patak mentén 150 méternyi szintemelkedést küzdünk le. A hegyoldalban ferdén felfelé oldalazó útról egy idő után egész szép látvány nyílik vissza a völgybe. Ha elértük az 550 méteren fekvő hágót, és átbuktunk rajta, fellélegezhetünk. Innentől már csak lefelé kell sétálnunk. Az első állomás a közeli Bányapuszta, aminek rétjén egy kissé megrogyott, de vadromantikusan düledező erdészház áll.
A helynek nem véletlenül ez a neve, egészen az 1800-as évekig nemesércet bányásztak a helyi tárókból. A mostani erdészház helyén bányaépület állt a visszaemlékezések szerint, amiben 12 bányász lakott. A kies rét most leginkább turistapihenő, a rönkpadokat régi pléhkrisztus vigyázza. Bányapusztától kényelmesen süllyedünk a völgyben az Altáró nevű helyig, ahol újabb pihenő, valamint egy forrás vár. A Bánya-patak Börzsönyi-patakként folytatja (belefut a Kovács-patak), és nevet kap a környék: Magyar-völgy. Ismerős? Igen, ennek a völgynek a szájánál mentünk el a túra elején, azaz most hamarosan visszacsatlakozunk a Nagybörzsönybe vezető, már bejárt útba.
Valószínűleg maradt egy-két kérdés a végére, igyekszem megválaszolni. Hogy miért Kis-Kaldera-kör? Mert a Nagy-Kaldera-kör a Magosfát, a Csóványost és a Nagy-Hideg-hegyet is magában foglaló túra, ami lényegében körbejárja az egykor beszakadt vulkáni kráter ma sejthető peremét. Egyelőre csak a terveimben létezik, mert több mint 30 kilométer, sokkal több benne a szint, ezért alaposabban fel kell készülni rá. Igaz, hogy a Kis-Kaldera-kör is több mint 23 kilométer, normális vagyok? Remélem, hogy az, mert fáradékonyabbaknak a következőt ajánlom: a hegyvonulatról leérve aludjanak Kemencén, és másnap túrázzanak vissza a völgyben Nagybörzsönybe. Hosszú hétvége jön, idő lesz rá.
A túraútvonal nagyítható térképe:
További túrák a Börzsönyben: