… A jelenlegi kabinetben két fontos Győr-Moson-Sopron megyei politikus is helyet kapott: a győri külügyminiszter, Szijjártó Péter, valamint a mosonmagyaróvári agrárminiszter, Nagy István. … Egy Borkai Zsoltot támogató, szintén exfideszes képviselő, Hajtó Péter azzal vádolta meg Dézsi egyik alpolgármesterét (nem nevesítve a személyt), hogy annak folyamatban lévő büntetőügye lehet erőszakos bűncselekmény miatt. … A jelenlegi városvezetésnek egyszerre kell megoldania, hogy a szakadárokat minél messzebbre tolja magától, illetve Borkairól és Hajtó Péterről lehámozza a kormánypárti választói csoportokat. Eközben utódlási problémákkal is szembekerültek. … Dézsi ugyanakkor nagyon jó a fiatal és agilis helyi politikusok toborzásában (Szijjártó Pétert is ő hozta a pártba), így várhatóan több kerületben fiatalítást terveznek. … Jelölt lehet az a Boncsarovszky Péter is, aki diákönkormányzati képviselőként vált ismertté. Az ellenzéki oldal egyelőre továbbra is az összevont EP- és önkormányzati választás köré font ördöglakat kulcsát keresi, és az együtt vagy külön? …
… Egy hete egy tűzcsapon pörög a győri politika, miután az egykori polgármester, Borkai Zsolt szövetségese, Hajtó Péter exfideszes önkormányzati képviselő kidöntötte a nevezett műtárgyat. … A tűzcsapsztori Hajtó Péter videójával kezdődött, amelyet mostanra csaknem 150 ezren megnéztek a TikTokon, illetve a Facebookon. … Kitalálhatják: ez Hajtó Péter önkormányzati képviselő körzete. … Hajtó Péter nevét országos szinten nem sokan ismerték egészen tavaly februárig, amikor az akkor még a helyi Fidesz-frakcióban ülő képviselő díszpolgárnak jelölte Borkai Zsoltot. Borkaiból nem lett díszpolgár, Hajtóból viszont kegyvesztett igen. … Ha kérdéseinkre, amelyek Hajtó Péter több állítására is vonatkoznak, válaszolnak a későbbiekben, cikkünket frissítjük. …
… Olyan háború kezdődött, amelynek most sem látszódik a vége – az orosz állam előtt fejet hajtó békepártiság béke helyett pusztítást hozott Ukrajnába, több tízezer civil és mindkét oldalon összesen akár 500 ezer katona halálát vagy súlyos sérülését –, emellett … (Kuleba hosszú idő után először hétfőn találkozik a magyar külügyminiszterrel, Szijjártó Péterrel Ungváron , ami fontos lépés lehet az Ukrajna fegyverszállítmányokkal való támogatását ellenző, pénzügyi megsegítését lassító magyar kormány és az ukrán vezetés …
… „Ismeretlen tettes ellen tettem feljelentést” – mondta Hajtó Péter a Telexnek, miután egy mostani videója felszántotta a TikTokot. … Eddig ezzel nem is volt gond, ám a Dézsi Csaba András győri polgármesterrel most már nyílt harcot vívó Hajtó Péter önkormányzati képviselő egy friss posztban újabb „okos” megoldásra hívta fel a figyelmet. … Holott, teszi hozzá Hajtó, a Pannon-Víz Zrt. feladata az évenkénti ellenőrzés. Ezt azért tudja, mert a novemberi győri közgyűlésen a katasztrófavédelem éves beszámolójánál erre gyanútlanul rákérdezett. … Hajtó akcióját joggal tekinthetjük a győri önkormányzati választási kampány részének. A győri Fidesz-frakcióból kizárt, tavaly nyáron részegen szónokló Hajtó nem titkoltan támogatja a szintén exfideszes Borkai Zsolt újraindulását a városban. … Hajtó Péter nemrég azt firtatta: vajon zsarolhatóvá vált-e Dézsi Csaba András győri városvezető egyik alpolgármestere. Ugyan a híresztelések nem igazolódtak, de Radnóti Ákos győri fideszes alpolgármester karaktergyilkosságot emlegetve lemondott . …
… A Redditen az évek során szinte mindenki megfordult, alkalmanként lehet ott kérdezni Barack Obamától és Bill Gatestől, vagy magyar viszonylatban említhetnénk Márki-Zay Pétert, aki mögött erős reddites közösség kovácsolódott össze a 2021-es ellenzéki előválasztás … Félresikerült hajtóvadászat A cégnek sehogy sem sikerült profitot termelnie, a szabályozatlan tartalom pedig már nemcsak a hirdetőket, de a befektetőket is kezdte elriasztani a Reddittől. … Ennek egyik legjobb példája a 2013-as bostoni merénylet utáni hajtóvadászat lett. Áprilisban, a bostoni maraton alatt két bomba is robbant a városban. … A három életet követelő terrorakció után a Reddit egy csoportjának önjelölt detektívjei hajtóvadászatot indítottak – csak éppen nem a valódi tettest találták meg. …
… Van benne igazság, hiszen a főszereplő Radnóti Ákos fideszes (ex)alpolgármester, megszólalt az ügyben a fideszes polgármester is, a másik oldalon pedig az exfideszes Hajtó Péter áll, aki nem titkoltan támogatja az exfideszes Borkait az újraindulásában …
… Ezzel zárul Szijjártó Péter külügyminiszter Facebook-posztja , amiben arra a hírre reagált, hogy Colorado állam elnökségre alkalmatlannak minősítette Donald Trumpot. … A külügyminiszter nem először próbálja úgy beállítani a Trump ellen folyó bírósági vagy rendőrségi eljárásokat, hogy valójában hajtóvadászat zajlik a volt elnök ellen , akinek csupán annyi a bűne, hogy bátran képviseli a nemzeti érdekeket a liberálisokkal …
… Dézsi Csaba András polgármester szerint e mögött a Fidesz frakcióból nyáron menesztett Hajtó Péter áll … De még itt sem nevesítette sem ő, sem más magát az „ügyet”, amelyet Hajtó Péter, a győri Fidesz-frakcióból a nyáron menesztett képviselő nemrég a Facebookon közzétett nyílt levelében „erőszakos bűncselekménynek” titulált. … A lemondott alpolgármester, majd Dézsi Csaba András fideszes polgármester is Hajtó Péterhez fordult, aki nyárig a Fidesz-KDNP frakció tagja volt, azóta viszont függetlenként dolgozik a közgyűlésben. … Reklám „Hajtó Péter tanúk előtt jelentette ki, hogy sértettsége okán karaktergyilkosságot követ el Radnóti Ákos és ellenem is” – mondta Dézsi Csaba András. … De ezek szerint Hajtó Péter semmit nem tanult a 2019-es Borkai-botrányból, ott folytatják, ahol abbahagyták. A szünet után kinevezték alpolgármesternek Laczkovits-Takács Tímeát, aki esküjét letette. … A vihar előtti csendet Hajtó Péter törte meg szombaton, amikor nyílt levelet írt a polgármesternek azzal a kérdéssel, hogy zsarolhatóvá vált-e az egyik alpolgármestere. …
… A Fidesz-frakcióból nyáron kizárt Hajtó Péter szombaton dobta le a bombát: az egyik alpolgármesterrel kapcsolatban kérdezett rá Dézsi Csaba András győri fideszes polgármesternél arra, hogy a helyettes zsarolhatóvá vált-e, ezt a városvezető vizsgálja … Hajtó nem nevezte meg az alpolgármestert, de mert hónapok óta terjed a megerősítést nem nyert, de nem is cáfolt szóbeszéd a városban, ezért helyben lehetett tudni, kiről lehet szó. … Reklám A közlemény kitér érintőlegesen arra a híresztelésre, amelyet Hajtó Péter a Facebook-posztjában „erőszakos bűncselekményként” nevesít. … Ez utóbbi azért beszédes mondat, mert Hajtó Péter – igaz, már független képviselőként – Gyárváros és Likócs önkormányzati képviselője a győri közgyűlésben. …
… A győri Fidesz-frakcióból kizárt, nyáron részegen szónokló Hajtó Péter, független képviselő szombaton nyílt levelet írt Dézsi Csaba András fideszes győri polgármesternek. … Reklám „Arra kérem, hogy a lehető legrövidebb időn belül vizsgálja ki, hogy a városban régóta és széles körben terjedő állításoknak milyen valóságalapja van” – írja Dézsinek Hajtó Péter. …