Archívum
Nagy siker, hogy Európa nem veszett még jobban össze gázügyben
Az Európai Unió közös gázbeszerzéssel és ársapkával védekezne az árak elszállása ellen, de a nézeteltérések miatt a tagállamok a csütörtök-pénteki EU-csúcson sem állapodtak meg semmi konkrétról....
Kivezették a Kínai Kommunista Párt kongresszusáról az ország előző elnökét
A Hszi Csin-ping mellett ülő Hu Csin-taót a záróülés kellős közepén állították fel a helyéről. Azt egyelőre nem tudni, hogy miért.
Garaczi László: Tuchel (boomer jeremiád)
„A szüleid elveszettnek érezték magukat a közelükben, meg sem próbálták kiismerni magukat a tuchel dugók kibontakozó forradalmában, és te megmosolyogtad őket, ahogy a fiatalok most téged mosolyognak...
Túra a Mecsek szerköveinél: nagyon Babás!
És akkor a Titanic-hajóorra emlékeztető Zsongorkő-kilátóról még nem is beszéltünk. A Dél-dunántúli Kéktúra ékkövei.
Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre vezetésével készül újabb baloldali fordulatra az MSZP
Karakteres baloldali politikát és új arcokat ígér az új vezetés, amelynek öt százalékról kell visszatornáznia a pártot.
101 órán át futottak a világ egyik legkegyetlenebb versenyén, megható végkifejlettel
A feladat: fuss minden órában 6706 métert. Két belga ultrás több mint négy napon át futott öt-tíz perces alvásokkal. A Backyard Ultra célja ott van, ameddig az utolsó állva maradt futó el tud jutni,...
Boris Johnson nyaralását megszakítva hazarepült Londonba, indulhat a miniszterelnöki posztért
A BBC úgy tudja, hogy Johnson fő ellenlábasa, Rishi Sunak volt pénzügyminiszter is indul a posztért.
Egyelőre nem hozza nyilvánosságra a tavaly augusztus 20-i ünnepségek szerződéseit a Visit Hungary
A céget a Fővárosi Ítélőtábla kötelezte adatszolgáltatásra, de a Kúriához fordulnak.
A Momentum gyújtóst csinál a nemzeti konzultációra kiküldött papírokból
Brikettet készítenek belőlük és a rászorulóknak adják.
Gulyás: Minket nem érdekel, hogy mi áll Oroszország érdekében és mi nem
Magyarországot a magyar érdekek érdeklik, nem az oroszok, mindegy, hogy nekik jó-e a finn vagy svéd NATO-csatlakozás. Napelem, kkv-k megsegítése, kamatstop is napirendre került a szombati...









