A szabadság új értelmet nyert, írta első posztjában a börtönből szabadult Herczeg Zoltán

2023. május 5. – 10:37

Másolás

Vágólapra másolva

„A szabadság új értelmet nyert az elmúlt fél évem alatt. Szívből köszönöm családomnak, barátaimnak, támogatóimnak, vásárlóimnak a kiállást, kitartást, bizalmat, törődést, szeretetet. És azoknak is köszönöm, akik támadtak, bántottak, elfordultak. Mindkettőből sokat tanultam” – így kezdte bejegyzését Herczeg Zoltán divattervező a Facebookon, aki először posztolt a közösségi oldalra azóta, hogy 2022 októberében őrizetbe vették, majd letartóztatták.

A divattervezőt október 21-én fogták el a rendőrök drogkereskedelem gyanúja miatt. Felmerült, hogy Herczeget egy barátja csalhatta tőrbe. Herczeg Zoltán 2022. október végétől április végéig volt börtönben, azután a bíróság megszüntette a letartóztatását, házi őrizetbe került, nyomkövetőt is kell viselnie. Nemcsak Herczeg, hanem az ügyben letartóztatott másik férfi számára is házi őrizetet rendeltek el, ám, hogy ne tudjanak összebeszélni, a két gyanúsított csak külön engedéllyel hagyhatja el az otthonát, és csak hetente egyszer, két különböző időpontban, hogy biztosítsák a mindennapi életükhöz szükséges feltételeket.

„Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője a lapnak azt mondta, hogy az ügyben eljáró nyomozási bíró megszüntette a gyanúsítottak letartóztatását, és augusztus 20-ig nyomkövetős bűnügyi felügyeletbe helyezte őket.”

Keviczki István, Herczeg ügyvédje korábban arról beszélt a Telexnek, hogy ügyfelénél bruttó 145,58 gramm tömegű marihuánát és 18,63 gramm tömegű kokaint találtak. Ennek a mennyiségnek a hatóanyag-tartalma meg se közelíti a jelentős mennyiség alsó határát. (Ezért a büntetési tétel sem lehet nagyobb 2–8 évnél.)

Magyarországon szorosan hozzátapadt Herczeg Zoltán nevéhez a divattervező szó, még ha a divatiparban ellentmondásos volt is a megítélése, és az utóbbi időben ő maga is kivonulni készült a szakmából. Herczeg mostanában már sokkal inkább volt médiaszemélyiség, politikai megmondóember, civil aktivista, a fenntarthatóság szószólója, mint divattervező. A divattervező karrierjéről, munkásságáról, élettörténetéről szóló cikkünket itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!