Pénteken elkezdődött Azahriah egész hétvégén átívelő triplázása a Puskás Arénában. A látványos esemény nem csak a youtuberből lett 22 éves énekes szerint volt történelmi, a bevonódás élményét azonban nem ő, hanem a közönség hátráltatta. Ötvenezer embernél már látni, hogy milyen az, ha minden lépésed figyelik, de csak passzívan követnek ahelyett, hogy valóban rajonganának érted.
„Meccsen sokkal gyorsabban szoktunk bejutni” – mondta valaki egy ponton az Azahriah koncertjére érkezők hosszú, csak araszoló sorában, amikor a bejutás némi zavart okozott a rendszerben. A hátrébb elhelyezkedő bejáratokat ellenkező irányokból megközelítő spicces emberek át is kiabáltak egymásnak, hogy „miért erre jöttök? Nem tudjátok, hogy Azahriah arra van?”. De miután kiderült, hogy több helyről is be lehet jutni az egyes szektorokba, a kialakult káosz (és a pánik, hogy nem jutnak be kezdésre) gyorsan elhárult. A valtonos biztonságiak profin jártak el a beléptetésnél, itt nem vetették be a sokkolót, mint Krúbi koncertjén. A bejutás így közel olyan gördülékenyen folyt, mint a jegyvétel a Broadway-irodában októberben vagy Azahriah Tisza cipővel közös kollaborációjának a megjelenése az Astorián.
Már este hét után látni lehetett, hogy komoly tömegesemény készülődik, a Stefánia út mindkét oldalán libasorban vonult a tömeg. Anyukák, kisgyerekek, Beton.Hofi-pólós huszonévesek, Azahriah x Tisza cipőt viselő Z generációsok, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pólóját viselő apukák, részeg agglegények JBL-hangszóróval a kezükben és komplett családok, akik gyerekestül, feleségestül jöttek ki a nagy népünnepélyre. Már itt érződött, hogy Azahriah abszolút nem csak Z generációs élmény, olyan, mintha mindenkit megfiatalított volna. Vagy legalábbis mintha benne látnák sokan a fiatalodásuk zálogát. Eddig sokan értetlenül hunyorítottak, amikor a kisfiuk egy mémet mutatott nekik a telefonjukon, most végre van apropó, amikor mindenki aktuálisnak és valami részének érezheti magát.
Fotós kollégám szerint a legendás Stadion Sörözőben is Azahriah szólt, épp úgy, mint az elkülönített kapuknál a lelkes rajongók hangszóróiból. A közelben lakó kollégánk szerint a stadionnál már reggel hatkor ott táboroztak a legfanatikusabb rajongók, mint minden valamirevaló Azahriah-eseménynél.
Azahriah május 25-i koncertjére pillanatok alatt elkapkodták a jegyeket 2023 októberében (kevesebb mint tizenkét óra alatt több mint negyvenezer jegy kelt el), ezért meghirdettek egy második alkalmat, május 26-ra, majd egy harmadikat is, május 24-re. Így már ősszel eldőlt, hogy az első igazi magyar szupersztárnak számító Azahriah történelmet fog írni tavasszal, amit aztán különösen aktív időszakkal vezetett fel.
Április 18-án kiadta Skatulya I című, alig félórás, hétszámos lemezét, a hatalmat megszólítva kollaborált a francia L'Entourloop zenei kollektívával, felszólalt a kegyelmi botrány apropóján szervezett influenszertüntetésen, kapott Artisjus-díjat, piacra dobott egy saját cipő- és ruhakollekciót a Tiszával közösen, megjelent a róla szóló film első előzetese és Friderikusz Sándor podcastjában is megfordult.
A Puskás Arénába érve és a helyemet megtalálva hamar feltűnt, hogy idegőrlő kiállni a sort az Azahriah-logós – vissza nem váltható – repohárban érkező italokért. Nem csak a pohár volt brandelt, jó adag merchandise is volt a négy különböző szektor kapuinál elhelyezett bodegáknál. Bár az Azahriah x Tisza kollab árait többen sokallták, itt egy rövid ujjú póló 13, egy hosszú ujjú pedig 15 ezer forintba került, a kapucnis pulcsiért pedig 25 ezret kértek. Egy baseballsapka 12, a Skatulya I bakelit 15 ezer forint volt, ezen felül pedig lehetett venni különféle táskákat is 20 ezerért, a strandtáska pedig 12 ezer volt. Mint a merchandise-termékek árusításért felelős munkatársaktól megtudtuk, „a termékeket vették, mint a cukrot”, továbbra is egyértelmű, hogy a zenekari ruházat az egyik legjobb biznisz nemcsak külföldön, hanem az itthoni piacon is.
Azahriah előtt hű barátja és alkotótársa, a Budapest Parkban tartott első koncertjére készülő Desh melegített, akivel két közös lemezt is kiadtak az elmúlt két évben (A ló túloldalán, tripq). Desh élőben kevésbé proli, mint felvételen, de pont úgy működött, mint minden előfellépő a Budapest Parkban vagy az Akváriumban: kábé sehogy. Minden néző még készülődött és érkezett, képtelenek voltak átélni a langyos warmupot, amit Desh szolgáltatott az Osztriga című dalával és egyéb slágereivel.
Egy ponton feljött mellé gyakori közreműködője, a nála beszédesebb és közvetlenebb Young Fly is. Raggázós énekükkel pont olyanok ők, mint két wannabe rasztafári, akik a magyart angollal keverő hunglishdalokkal mégis óriási sikereket aratnak. A YouTube-on lassan negyvenmillió megtekintést karcoló Kukásautóra aztán mintha felébredt volna a tömeg, Desh műsora mégis lelketlen maradt. „Mindjárt jön a testvérem, szevasztok” – kiáltotta, majd lesétált.
Testvére, Azahriah még vagy húsz percig nem jelent meg, addig a tömeg azzal szórakoztatta magát, hogy nagyokat sikítottak, mikor a kamera őket mutatta a gigantikus LED-falakon. Az italokért vagy negyven perce sorban állva tapintható volt a feszültség, az emberek áhított sörük kapujában, de az egyre erősödő sikolyok visszhangját hallva azt latolgatták, vajon kivárják-e a sorukat, vagy a színpad felé forduljanak, ahol bármelyik pillanatban elkezdődhetett a show.
Pontban kilenc órakor el is sötétült az aréna, és egy zongorás-zenekaros intró után meg is jelent Azahriah, aki viszonylag hirtelen bukkant fel és ért a megnyújtott színpad közepére, bevonulása nem volt olyan nagyívű, mint amire számítottunk. Mégis természetes volt az aurája, ahogy gitárral a kezében állt, az Introvertált dal pedig méltó kezdésnek tűnt, még akkor is, ha a tömeget végig nehéz volt cselekvésre bírni. A dal egy fegyverlövésre emlékeztető petárdahanggal zárult, ekkor pár másodpercre mintha mindenki elgondolkozott volna, hogy vajon tényleg eldördült-e egy pisztoly az óriási térben, ahol egy tömegpánik hatalmas felfordulást okozott volna.
Azahriah-nak nem ez volt az első arénája, 2023. március 10-én már fellépett egyszer a Puskásnál kisebb befogadóképességű Papp Lászlóban, ott is ő volt a legfiatalabb magyar előadó, aki megtöltötte a helyszínt. A Puskás és a közel csurig rakott küzdőtér és lelátó látványa azonban most monumentális élmény volt, szinte meghökkentő volt kilépni a kijelölt szektorom lépcsőjére.
A koncertből ezúttal hiányoztak az olyan kreatív és bátor gegek (Szellő István és Erős Antónia híradós felkonfja és a Bittó Duó szerepeltetése előzenekarként), amik a Papp Lászlóban adott fellépést emlékezetessé tették.
Most mintha mindent a zenére és a látványra tettek volna fel a szellemes attrakciók és betétek helyett.
„Drága kedves egybegyűltek – szólította meg a tömeget higgadtan a halászsapkát és kezdetben arcát takaró fátylat is viselő Azahriah, aki hasonló fekete szettben lépett fel, mint tavaly a Papp Lászlóban. – Sokan azért jöttek, mert szeretik a zenéimet, attól függetlenül, hogy mit hallottak rólam, valakik pedig csak eljöttek megnézni ezt az egész dolgot, ha már ekkora felhajtás volt az elmúlt fél évben. Bármi is történik, emberek, bárki, aki eljött, az egy történelmi eseménynek lesz a részese a mai este folyamán.”
Mióta Azahriah-nak meglett a tripla aréna, bátrabbnak tűnik a közéleti megnyilvánulásai terén is. Így nagy kérdés volt a show előtt, hogy lesz-e helye a koncerten bármilyen politikai megnyilvánulásnak, de hamar világossá vált, hogy úgy ítélte meg, egy ilyen kaliberű, ennyi embert elérő show-nál már nem fér el egy ilyen magánszám.
A koncert elején bombabiztos slágerekkel szerették volna megadni az alaphangot, az Introvertált dalt így a Miafasz és a Casa De Papel, majd az eggyel líraibb Gát követte. Azahriah mindent mindennel ötvöző (és így sokszor katyvaszosnak is ható) életművének egyik legjobb dala, a Szosziazi épp azon számok közé tartozott, amiknek az erejét képtelenség volt átadni élőben. Az énekes ráadásul késve lépett be, azzal viszont szépen korrigált, hogy a hadarós-darálós verzerészleteket hibátlanul, pörgő nyelvvel visszamondta. Hibák ide vagy oda, mégis ki gondolta volna, hogy a magyar TikTokon és YouTube-on hasító Mc Isti, avagy Köröskényi István (aki a Szosziazi intróját mondja fel) hangja egyszer majd a Puskás Arénában szólal fel?
A gyakran self-made, multiinstrumentalista tehetségként is emlegetett Azahriah nem szájbarágósan, de azért felvonultatta, hogy mi mindenhez ért: gitározott, pötyögött egy aprócska midi szintetizátoron, és kongán is játszott a koncert egyes pontjain. Az egyik leglátványosabb színpadi kellék maga a mikrofonállványa volt, amin fás hatású, elburjánzó gyökérzet futott végig, amiből a magasba nyúló kezek álltak ki. A kreálmány olyan volt, mint egy furcsa, okkult hatású pogány szószék.
A szektavezér pedig kiállt, és elegánsan gesztikulálva, énekelve tartott beszédet a híveinek prófétaként, akinek puszta levegővételeit is annyian követik már, hogy azzal lehetetlen nem küszködni.
A színpadi jelenlétéből mégsem tűnt úgy, mintha ötvenezer ember tekintete megroppantaná őt, a fent leírt hatást pedig remekül ellensúlyozta a rövid monológjaival. Azahriah élőben is megkapóan váltogatja a karaktereit. Ott volt a vízióval rendelkező zenész, meg a magát egyszerűen, de őszintén prezentáló random huszonéves is. A közvélemény épp ezt „a palotai srác a szomszédból” képet tartja a sikere kulcsának, amit bár szeretnek pátosszal és túlzással telíteni, tényleg hat az emberre.
Az pedig tényleg lélegzetelállító látványt nyújtott, amikor egy arénányi rajongó bekapcsolta a vakuját. Azahriah teljesen egyszerű és közhelyes reakciója ennél a felemelő pillanatnál is ült, mert teljesen őszintének tűnt, ami kijött belőle: „Mintha az égre néznék, a csillagokra. Egészen elképesztő, emberek.”
A legautentikusabb elem a színpadon Azahriah rendetlen asztalkája volt a látványos mikrofonállvány takarásában, azon voltak elszórva a hangszerei, egy ásványvíz, egy megafon, egy csörgő, illetve a laptopja, amin élőben pötyögött alapokat. Az énekes gyakran emlegetett kézműves, DIY-művészetét (Azahriah önmaga producere, szövegírója, és ő is keveri ki a számait) ez a kép reprezentálta a leghitelesebben.
Összességében lehetetlen lett volna unatkozni a koncerten, ugyanis a stáb folyton bevetett valamit, ami stimulálta az érzékszerveinket. Itt muszáj szót ejteni a vizuálról, ami talán a legjobb és legváltozatosabb, amit valaha magyar koncerten láttam. Voltak 8 bites effektek, mesterséges intelligenciával animált karakterek, jelenetek klipekből, a közönség képét mutató, LED-falra beúszó 3D-animációk és így tovább. Ami furcsa volt, hogy a kezdésnél panelházak ablakait mutatták, ami kísértetiesen hasonlított Pogány Induló MVM Dome-os vizuáljára, ez a kép pedig többször is visszatért.
Volt emelkedő és süllyedő színpadelem, mint Beton.Hofi koncertjén az MVM Dome-ban, jött rúdtáncos is, a Mariana.ároknál pedig egy, a levegőben szálló nagy, felfújt búvárfigurát is beengedtek a térbe, ami a dal klipjéből lehetett ismerős. Itt volt először „miért is nézem ezt?” érzésem, mint egy majálison, ahol sok a légvár és a lufi. Ha hazai példákkal akarunk dobálózni, akkor Krúbit legalább tényleg megreptették az ő arénakoncertjén.
Bár túltolt trendnek számít a mai előadóknál a zenekarozás, Azahriah live bandje pár hiphoposabb dalt leszámítva mégis hozzáadott az élményhez, külön jó volt látni, hogy a zenészek (Gerendás Ruben, Szabolcsi Bence, Ceryák István) milyen jól érzik magukat a színpadon és egymás társaságában. A közönség első, valamirevaló ovációját pont Szabolcsi Slash-szerű gitárszólója váltotta ki a 3korty című dal alatt. A pocsékul hangosított MVM Dome-hoz képest üdítő – ugyanakkor elvárt is – volt a Puskás hangrendszerének korrektsége, a vonós- és dobszekció (külön kongás interlude is volt) pedig szintén képesek voltak pluszt adni ahelyett, hogy trendi tölteléknek tűntek volna.
Szembetűnő volt az is, hogy minden zenész fekete, szénszerű kosszal az arcán jelent meg, mintha egy apokalipszis után jöttek volna fel a romok alól. Ami este tíz után történt, arra a tengerentúlon már habzó szájjal mondanák rá, hogy kultúrakisajátítás: törzsi ritmusokra táncosok jelentek meg különféle testfestésekkel magukon, ez meglepő módon mégsem hatott soknak vagy erőltetettnek, ahogy a pajzsos rohamrendőrök színpadi vonulása sem. Sőt, a produkció talán még több ilyen, hosszabban kifejtett performanszot is elbírt volna.
Negyed 11 körül megjelent Desh a színpadon, akivel megkezdődött a finálé. A közönség- és TikTok-kedvenc Habibi eladta magát a tűzijátékkal és lángcsóvákkal, a Pullupra pedig leguggoltatták a tömeget, akik így a dropra végre valahára megmozdultak. Azahriah büszkén veregette meg Desh vállát, higgadtan uralva a pillanatot, amit egy időre elvesztett, mivel közel negyven percig nem merészkedett előre a zenekarától.
Ami mindezt beárnyékolta, az az energia hiánya volt a közönség részéről. Az arénakoncert persze külön műfaj, ahol az ülőhelyek miatt sokan csak nézői és nem aktív, mozgó élvezői a show-nak. Sokan voltak, akik popcornnal és csipsszel betárazva ültek a lelátón, mintha csak filmet néznének. Ezzel a passzivitásukkal azonban egy falunap szintjére züllesztették a bulit, pedig a produkció sokkal többet tud ennél, és távol áll egy letudós haknitól. Ritka, hogy a közönség teremti meg ezt a hatást, és nem fordítva. Az is felmerült bennem, hogy mivel a pénteki koncertet hirdették meg utoljára, a leglelkesebb rajongók lehet, hogy csak szombaton és vasárnap hozzák majd az igazi hangulatot az arénába.
A már-már muszájból elkezdett visszatapsnál sem zengett a Puskás, Azahriah és társai inkább azért jöttek vissza, mert a forgatókönyv azt diktálta. Ez az abszurd tompaság végig belengte a koncertet, hiába reméltem, hogy több tízezer ember önfeledt éneklését és kántálását fogom hallani egyszerre. A valódi nagybetűs, érzelmes Aréna-pillanat elmaradt.
Azahriah-nak óriási közönsége volt pénteken, a rajongás szemmel látható jeleit mutató rajongója viszont kevesebb. Pedig kár lenne tagadni, hogy az énekes számos szerzeménye alig áll messzebb a mulatóstól, a Puskás lelátójáról mégsem azt láttuk, hogy egyként mozdul a tömeg. A rajongást természetesen mindenki másképp éli meg, számos olyan fan volt, aki tetőtől talpig Azahriah-merchben videózta vagy épp végigsikoltozta a koncertet, a bevonódás ennek ellenére mindkét oldalról hiányzott a kötelező körökön (vaku fel-le kapcsolgatása, leguggolás-felállás) túl.
Felmerült az is, hogy Azahriah talán tartalékolt az előtte álló plusz két napra, ha viszont a közönség azt kívánja, hogy meghalj értük, akkor mindent megteszel. Azahriah pont ilyen figurának tűnik, kár, hogy túl kevesen érezték át mindezt.
Míg a lelátón el lehetett csípni egy-két „Ria, Ria, Azahriah” skandálást, 23:23-kor már csak a „Ria, Ria, Hungária” visszhangzott az énekes miatt rendszeresebben járó kettes metrón. Mintha mi sem történt volna, mind visszatértünk a közös valóságunkhoz.