Eddig hímes tojásként kezelte Azahriah-t a kormánymédia, de a tüntetés miatt elővették a toi toios szexét

Legfontosabb

2024. február 21. – 16:53

Eddig hímes tojásként kezelte Azahriah-t a kormánymédia, de a tüntetés miatt elővették a toi toios szexét
Azahriah videón jelentkezett be a tartalomgyártók által meghirdetett demonstráción – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Olyanok jönnek most közerkölcs meg morál kapcsán, mint az Azahriah nevű nagy tartalomgyártó, énekes, influenszer, aki maga mondta el, hogy hogyan alázott meg egy lányt egy koncert után, hogyan vitte el a toi toi wc mögé, mit csinált vele meg még más lányokkal. Ilyen emberek próbálják meg oktatni a magyar közeget erkölcsről. És ezt tálalja a balos média fantasztikus politikai innovációként” – így tette helyre Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója, mit is kell gondolni most Azahriah-ról azok után, hogy ő is videóüzenetben jelentkezett be a pénteki influenszertüntetésen. Szánthó Miklós mindezt Orbán Viktor évértékelő beszéde előtt mondta el a Hír TV-ben.

A Puskás Arénát háromszor megtöltő előadó tehát már nem tiltott terület a kormánypropaganda számára, ez látszik abból is, hogy Szánthó külön Facebook-posztot is szentelt a 2022 nyarát uraló toi toios sztori felelevenítésének, belinkelve a korábbi bulvárbotrány cikkeit (egyébként Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ és a Fidesz összefonódásáról ezt a videónkat ajánljuk). Akkor az egész magyar sajtót bejárta Azahriah esete, akit valaki levideózott, ahogy egy koncertje után, a backstage-ben, egy lánnyal szexel egy toi toi mögött.

De abból is látszik az irányváltás, hogy a Facebookon szénné hirdetett Megafonhoz tartozó Trombitás Kristóf is az amerikai nagykövet, David Pressman bábjaként ábrázolta a zenészt.

Jól jelzi, hogy kormánykritikus kiszólásai ellenére korábban mennyire finoman bántak Azahriah-val, hogy a Pesti Srácokon 2023 októberében például pont Trombitás Kristóf szentelt annak külön véleménycikket, hogy semmi baj azzal, ha Azahriah kormánykritikus.

„Az is lehet jó, akivel nem feltétlenül értünk egyet mindenben. Sőt, olyan is, akivel talán semmiben sem. Mert ha olyan friss, már nem is annyira új, de mindenesetre sokakat megszólítani képes előadókat nézünk, mint Azahriah – vagy éppen és főleg Krúbi –, hát nem igazán lehet felfedezni a kormány feltétlen támogatását. És amíg ez Krúbi minőségének az utóbbi időben már nem is tesz feltétlenül jót – sőt, nagyon nem tesz jót –, ettől még a tehetség mint adottság eltagadhatatlan tőle és tőlük is” – olvasható Trombitás írásában.

A Megafon influenszere a cikkben azt is felhozta, hogy Azahriah még fiatal, így még bőven kinőheti ezt az odamondogatást. „Az megvan, hogy a fiatalok szeretnek lázadni? Sőt, hülyeségeket is mondanak, netalántán még tesznek is? […] És akkor mi van? Mindannyian túl fogjuk ezt élni” – írta Trombitás akkor, miközben más fiatal előadókkal, például a Carson Comával vagy Krúbival aligha volt ilyen megértő korábban a kormánybarát médiagépezet.

Azért is érdekes, hogy a toi toiozás csak Azahriah tüntetéses szerepvállalásának bejelentése után indult be, mert az előadó eddig sem igazán riadt vissza a nyílt politikai kiszólásoktól, és már korábban is lett volna alkalom arra, hogy a propaganda kipécézze magának.

Azahriah egyik száma, a Four Moods 2 például egy Orbán Balázs-idézettel kezdődött („Aki uralja egy adott ország médiáját, az eldönti, hogy ki uralja az adott ország gondolkodását, és ezen keresztül, hogy ki uralja az adott országot”), amire akkor a politikus még az egészet elviccelve, barátságosan reagált. „Nyilvánvaló, hogy a művész úr mindig is jobb volt szövegírásban, mint szövegértésben, de ettől függetlenül sok sikert kívánok neki a továbbiakban is!” – mondta akkor a miniszterelnök politikai igazgatója.

Azahriah emlegetett már disznófejű pedofil politikusokat is Béke című számában, és a Telex Afternek is beszélt korábban a politikával kapcsolatos viszonyáról, amikor is azt mondta, végtelenül zavarja a propaganda, és nagyon tisztán látja, mi az, ami mérgezi az embereket.

Szánthó megnyilvánulásai alapján a kormánykritikus számok helyett mégis inkább a 2022 nyarán a bulvársajtót uraló, a szolnoki palacsintafesztivál backstage-ében felvett szexvideó és annak utóélete adott támadási felületet az előadón. Ráadásul azt is sugallja ebben az influenszerekről közölt írásában az Alapjogokért Központ, hogy Azahriah kiskorú lánnyal szexelt a palacsintafesztiválon:

„Ugye nem akarjuk, hogy Azahriah ismeretlen korú lányokkal elkövetett toi-toi kalandjai váljanak »társadalmi célú tükröződéssé«?”

– zárul a Mandineren megjelent, Szivárványhívők álköntösben című cikk.

A szélesebb magyar nyilvánosság a szolnoki botrány után ismerte meg jobban Azahriah nevét, azonban amióta az előadó népszerűsége itthon nagyjából Szoboszlaiéval került egy szintre, a propaganda is látványosan tartózkodott Azahriah sarazásától – sőt, a Fidesz-tábor fiatalítását célzó miniszterelnöki TikTok-csatornán is ment a poénkodás Azahriah telt házas koncertjeivel még 2023 őszén. Utóbbi helyről aztán hónapokkal ezelőtt végül lekerült az Azahriah és Desh közös, Rampapapam című számával aláfestett videó.

Ez még messze van a karaktergyilkosságtól

Azonban az is feltűnő a tüntetés óta, hogy mindez még mindig nem egész pályás letámadás Azahriah ellen, a Megafon influenszerei és a propagandasajtó is egyértelműen Pottyondy Edinát, Osváth Zsoltot és Gulyás Mártont pécézte ki magának a demonstráció szervezői, felszólalói közül, és Azahriah közel sem lett hozzájuk hasonló ellenség.

A tüntetés és a miniszterelnöki évértékelője után felvett Bayer Show-ban egyenesen az hangzott el, hogy a felszólalók között két nő is értelmesen beszélt a gyerekvédelem témájában. (A nevük azért nem hangzott el, de Bayer vélhetően a Nemakarokbeleszólni csatorna két tartalomgyártójára, Tapasztó Orsira és Fancsikai Eszterre gondolhatott.)

Bayer Zsolt is csak akkor vette a szájára a műsorban a popzenészt, amikor „Azahriah–Pottyondy–VV Zsolt-árnyékkormánnyal” riogatta az előtte óvodákban fellépő drag queenekkel már alaposan megijesztett közönségét.

A narratíva a jobboldali megmondóemberek eddigi megnyilvánulásaiban egyértelműen az, hogy Azahriah-t valaki a háttérből koordinálja. A Pesti Srácok a tüntetésről írt beszámolójában például azt emelte ki, hogy Azahriah azért bakizott bele a felolvasásba, mert „feltehetően nem a saját gondolatait kellett előadnia”. Ezt a narratívát erősíti Trombitás posztja is, amivel azt sugallja, hogy David Pressman igazította el a tüntetést szervező influenszereket.

Emellett a jobboldali sajtó valahogy azt sulykolta, hogy nem lesz Azahriah-koncert a tüntetésen, miközben a tüntetés leírásában végig ott szerepelt, hogy az előadó csak videóüzenetben jelentkezik be. Ráadásul az is egyértelmű volt, hogy Azahriah felszólaló lesz, így aztán egészen szürreális fordulatnak hatott, amikor a tüntetés után azzal jött az Origo, hogy csalódottak voltak néhányan az elmaradt Azahriah-koncert miatt.

Egyelőre az látszik, hogy a 2022-es eseten kívül Azahriah korábbi nyilatkozataival, tüntetésen elmondott beszédével vagy számaival nem nagyon kezdenek semmit a kormánybarát lapok, influenszerek. Holott korábban a szintén népszerű, számai tartalmában, megnyilvánulásaiban szintén kormánykritikus Carson Coma esetében például a Mandiner a kontextusából szándékosan kiragadott mondatokra alapozott, lejárató cikket jelentetett meg a zenekar frontemberéről, Fekete Giorgióról azzal a címmel, hogy „Tudatosan politizál és stróman akar lenni a Carson Coma énekese”.

Ez a lejáratókampány új fokozatra kapcsolt, amikor a Carson Coma a Böiler frontemberével, Riger Jánossal lépett fel közösen. Akkor odáig fajult a helyzet, hogy a Mi Hazánk képviselője, Dócs Dávid pedig Csák János kultúráért és innovációért felelős minisztert vonta kérdőre levélben, amiért a Rigerrel fellépő Carson Coma állami támogatásban részesült. Bayer Zsolt sem finomkodott később, és saját blogján szardarabnak és fasznak titulálta Fekete Giorgiót, amikor az énekes a Szigeten A homofóbok buzik feliratú pólóban lépett fel.

Hasonló hangnemű sajtója van Krúbinak is a kormánymédiában, főleg azóta, hogy többször is hír lett abból, hogy koncertjein Orbán-bábuval smárolt, vagy hogy a Viktória királynő emlékének szóló, egyperces néma csendben a közönség az ellenzéki tüntetésekről ismerős „mocskos Fidesz!” szlogent kiabálta. Trombitás Kristóf a Sziget után gyorsan jelentkezett is egy gyorselemzéssel arról, hogy Krúbi már nem a régi, és szerinte Bödőcshöz hasonlóan „belesimult a balosok udvari kobzosának szerepébe”. Erre a Magyar Nemzetnek is reagálnia kellett egy Krúbi-megfejtéssel, ami lényegében Trombitás posztjának és a HírFM-es műsorvezető, Lentulai Krisztián Krúbit lehülyéző írásának szemléje volt. Utóbbiban Lentulai azt fejtegette, hogy Krúbi nem mérlegelte, hogy rajongói egy idő után konzervatívabbak lesznek és végül lemorzsolódnak.

A fideszes véleményvezérek is sorban próbálták megfejteni a Krúbi-jelenséget, és ekkor Bayer Zsolt is megérkezett, aki Kötter Tamás posztjára reagálva kitömött középosztály forradalmat játszó hülyegyerekekként hivatkozott az előadó koncertjeire járókra.

Ezeknél az előadóknál tehát érezhetően nincs különösebb finomkodás a véleménynyilvánításban, ha kormánykritikus kiszólásaikra kell reagálni. Azahriah-t egyelőre mások által irányított, a baloldal által felhasznált, lázadozó fiatalként próbálják meg leírni, akit nem lehet gyerekvédelmi kérdésekben komolyan venni, mivel rajongó lányokkal szexelt egy koncertje backstage-ében.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!