Erőszak és lincshangulat a Fidesz-székháznál, elmaradt Azahriah-koncert: a propagandasajtó beszámolói a pénteki tüntetésről

2024. február 17. – 09:15

Másolás

Vágólapra másolva

Erőszakba torkollt az erőszakellenesnek meghirdetett influenszertüntetés, ezt a központi üzenetet próbálja átadni a pénteki, több tízezer embert megmozgató esemény után a propagandasajtó az Origótól kezdve a Magyar Nemzeten és Borson át a Ripostig. Ez persze nem meglepetés, a kormánymédia már a tüntetés előtti napon elkezdte felépíteni az erőszakos narratívát, amit később sem engedett el.

Őrjöngő hordáról és lincshangulatról ír az Origo, amely a „szélsőbaloldaliak újságírókra támadtak” szófordulattal írta le azt, hogy a rendőrök terelték ki a Pesti Srácok a tüntetők és a rendőrsorfal között ragadt két munkatársát. Maga a Pesti Srácok „Őrjöngő hordák járják a fővárost a tüntetés után” felütéssel számolt be a történtekről (az Origo is innen vette az őrjöngő hordák kifejezést), a tüntetésről magáról viszont meglehetősen hosszan, több idézettel tudósítottak.

A maga módján megtette ezt az Origo is, náluk a nemátalakító műtétek propagálása, a tüntetés az előzetes ígéret ellenére sem politikamentes mivolta dominálta az egyszerűen csak „Tüntetés Budapesten” címet kapó beszámolót, de egy egészen váratlan fordulat is belefért a tudósításba: az Origo szerkesztőségének többen is csalódottságukat fejezték ki, miután megtudták, nem Azahriah-koncert lesz a Hősök terén.

Hogy pontosan miért is tartották a kormánysajtóban szélsőbaloldaliként és LMBTQ-aktivistaként aposztrofált szervezők a pénteki tüntetést, egyik lap, de még az MTI (A gyermekek védelméért demonstráltak a Hősök terén című) beszámolójában sem került elő. Novák Katalin volt köztársasági elnök és Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter maximum említés szintjén kerül elő, arról egyik lapban sem lehet olvasni, hogy a tüntetés közvetlen kiváltó oka, hogy Novák kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját fedező K. Endrének, az ügy kirobbanása után napokkal pedig lemondani kényszerült.

A pénteki tüntetésről szóló beszámolónkat itt olvashatják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!