„Erőszakra készülnek a pénteki tüntetők!” – hergel a kormánymédia egy Reddit-poszt alapján, amit azóta töröltek is

2024. február 16. – 11:08

Másolás

Vágólapra másolva

„Öngyújtó, sörösüveg és víz a könnygáz lemosására – durva erőszakra készülnek a pénteki tüntetés résztvevői” – ezzel a címmel jelent meg egy cikk a Mandiner oldalán csütörtök késő este.

A cikk egy csütörtöki Reddit-poszt alapján íródott, amit (pontosabban a posztról készült képernyőfotót) először a megafonos Tombitás Kristóf osztott meg a Facebook-oldalán csütörtök este.

Pár órával később a Reddit-posztról készült kép megjelent egy Pressio nevű Facebook-oldalon is – erre a bejegyzésre hivatkozik az alig negyven perccel később élesedő Mandiner-cikk.

Szintén a Pressióra hivatkozva péntek reggel megírta a Magyar Nemzet is, hogy

durva összecsapásra készülnek a ma esti tüntetésen a baloldaliak.

Miről van szó a Reddit-posztban?

A bejegyzés írója felsorol benne egy rakás tanácsot a pénteki tüntetésre készülőknek, ezek között szerepel, hogy a demonstrálók

  • vigyenek vizet, amivel kimoshatják a könnygázt a szemükből;
  • vegyenek fel fekete kapucnis pulcsit vagy kabátot, kesztyűt és maszkot;
  • vigyenek magukkal öngyújtót, tűzgyújtó kockát és újságpapírt;
  • és igyanak sört, az üveget pedig tartsák meg.

Hogy reagáltak erre a kommentelők? Kiakadtak rajta. A kommentfolyam szinte kizárólag olyan hozzászólásokból állt, amelyekben a felhasználók elküldték melegebb éghajlatra a posztolót, és az esemény békés jellegét hangsúlyozták.

Pár órával később a bejegyzés el is tűnt a Redditről.

Amikor újabb thread indult arról, hogy a kormánymédia a korábbi Reddit-posztra hivatkozva próbálja erőszakosnak beállítani a pénteki tüntetést, többen feltették a kérdést, hogy vajon miért tűnt el az eredeti – erőszakra buzdító – poszt. Az oldal egyik moderátora ezt szintén hozzászólásban tisztázta: azért törölték a posztot, mert többen jelentették, hogy „erőszakkal fenyeget”, ami ütközik a Reddit alapelveivel.

A bejegyzés tehát eltűnt, a pénteki demonstráció egyik szervezője, Pottyondy Edina azóta ismét jelezte, hogy a rendezvény szigorúan erőszakmentes (ez a felszólítás szerepel az esemény leírásában is):

Pottyondy Edina péntek reggel hat órakor írta ki a rendezvény szabályait a tüntetés Facebook-eseményére
Pottyondy Edina péntek reggel hat órakor írta ki a rendezvény szabályait a tüntetés Facebook-eseményére

Ennek ellenére a Pottyondy bejegyzése után élesedő Magyar Nemzet-cikk nem tesz említést arról, hogy maguk a szervezők elhatárolódnak az erőszaktól (és erre hívták fel a résztvevők figyelmét is), és az egy szem – azóta törölt posztot szerző – névtelen Reddit-felhasználón kívül senki nem buzdította erőszakra a pénteki tüntetés résztvevőit. A lap azt írja, „minden jel szerint nem lesz békés a péntek esti tüntetés”, a bejegyzést pedig egyenesen a szervezőknek tulajdonítja.

Eredetileg kilenc tartalomgyártó, köztük Azahriah, Pottyondy Edina és Osváth Zsolt eredeti közleményükben azt írták, hogy az elmúlt napok történései arra sarkallták őket, hogy együtt lépjenek ki az online térből. „Nagyon nincs rendben, hogy a magyar közélet uszításból, gyűlöletkeltésből, karaktergyilkosságokból áll. És ha ez nem lenne elég kiábrándító, az is kiderült, hogy a pápalátogatás ürügyén szabadon engedtek egy embert, aki aktív segítője volt egy gyermekbántalmazó erőszaktevőnek. Elnöki kegyelemmel szabadult, erkölcsi bizonyítványt kap, bármikor újra gyerekek közelében dolgozhat” – írták. A tüntetést február 16-án, pénteken 18 órától tartják majd a Hősök terén.

A kormánymédia másik vesszőparipája, hogy a pénteki demonstráción az „LMBTQ-propaganda arcai fognak tüntetni”. Péntek reggel a Magyar Nemzet, a Mandiner és az Origo is arról cikkezett, hogy

„gyermekvédelem ürügyén gyakorlatilag egy LMBTQ-nagygyűlés szerveződik” a Hősök terére.

A demonstrációt támogatókhoz egyébként az elmúlt napokban több ismert ember csatlakozott, többek között Molnár Ferenc Caramel, Krúbi és Gálvölgyi János is. Csütörtökön többek között Tatár Csilla szerkesztő-újságíró, Puzsér Róbert publicista, Mácsai Pál színész, színházigazgató, Istenes Bence műsorvezető, Till Attila műsorvezető, Lakatos Márk stylist, Ábel Anita műsorvezető, Alföldi Róbert színész, rendező, Nagy Ervin színész, Thuróczy Szabolcs színész, Náray Tamás divattervező is jelezte, hogy támogatja a tartalomgyártók által szervezett tüntetést.

A tüntetéssel kapcsolatban péntek délelőtt a rendőrség is részletes tájékoztatást tett közzé. Ebben a lezárások mellett arról is írnak, hogy „mindenkinek joga van a békés gyülekezéshez, annak gyakorlását a rendőrség biztosítja”. A rendőrség arra kéri a tüntetőket, hogy:

  • kövessék a gyűlés rendezőinek, szervezőinek utasításait;
  • arcát ne takarja el (még egészségügyi maszkkal se);
  • ne tartson magánál kést, botot, gázspray-t, pirotechnikai terméket vagy más, közbiztonságra különösen veszélyes eszközt;
  • véleményét nyilvánítsa ki békésen, ne dobáljon, ne rongáljon;
  • ha azt látja, hogy valaki rosszul lett vagy segítségre szorul, esetleg kérdése van, forduljon a rendezőkhöz, illetve a biztosításban részt vevő rendőrökhöz!
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!