„Az állam a legnagyobb szörny” – több tízezren tüntettek a Hősök terén a gyermekbántalmazás ellen

Legfontosabb

2024. február 16. – 17:40

frissítve

„Az állam a legnagyobb szörny” – több tízezren tüntettek a Hősök terén a gyermekbántalmazás ellen
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva
  • A szervezők becslése szerint ötvenezren tüntettek péntek este a Hősök terén a gyermekvédelmi rendszerben áldozatul eső gyerekek mellett.
  • A leghatásosabb szónok, Pottyondy Edina egy „szörnyállam” képét vázolta fel, ahol „a kegyelemmaffia” pedofilok segítőit és szélsőjobboldaliakat enged szabadon.
  • Gulyás Márton szerint „rábíztuk a gyerekek nevelését a társadalomra, és sajnos elbuktunk”.
  • A konkrét visszaéléseken túl az oktatás leépítését, az egészségügy állapotát is felrótták a kormánynak.
  • A hivatalos program vége után pár százan a Fidesz közeli székházához vonultak a Lendvay utcába. Rendőrsorfal várta őket, kisebb dulakodás is volt, de nem lett balhé.

Ezt nem lesz könnyű kibogozni:

Fotó: Halász Júlia / Telex Fotó: Halász Júlia / Telex
Fotó: Halász Júlia / Telex

Frissítés: olvasónk jelzése szerint a bicikliket azért pakolták egymásra a tüntetők, hogy helyet csináljanak egy mentőnek, ami hosszú percekig nem tudott kijutni a tömegből.

Akik két sor mélységben állják az útjukat a Fidesz Lendvay utcai székháza előtt. Közben már a rendőrök egy része is elhagyta a helyszínt, a karhatalom létszáma is fogyatkozik.

A Fidesz székházát még mindig nagy erőkkel biztosítja a rendőrség, a tüntetők a szemközti Szépművészeti Múzeum elé szorultak, jelentették helyszíni tudósítóink. A székház közvetlen közelében így már nincsenek tiltakozók.

A tüntetés szervező néhány órával ezelőtt létrehozták a Bántottak.hu nevű Instagram-oldalt, és arra kérték a tüntetés résztvevőit, hogy kövessék be az oldalt. „Oldalaktól függetlenül fontosnak tartjuk, hogy civil emberként felemeljük a hangunkat az áldozatok védelme, az átláthatóság, az emberi tisztesség és az őszinte társadalmi párbeszéd érdekében. Elkeseredettek vagyunk” – írták az első posztjukban.

„Az első benyomás az, hogy mindenki eljött és hazament. De ne hagyjuk abba. Ehhez rendszert kell váltani. Ne csak a pedofil hanem a politikusbűnözök is kerüljenek börtönbe” – nyilatkozta kérdésünkre Márki-Zay Péter, az ellenzék 2022-es miniszterelnök-jelöltje. Szerinte amúgy a kegyelmi ügynek már most van következménye, mert a Fidesz elveszítette két legnépszerűbb női politikusát, és „elveszítették a zsinati pozícióból egy politika miatt odatett emberüket is”, utalt Balog Zoltán pénteki lemondására. Bár szerinte amúgy nem ők hárman az igazi felelősök, hanem Orbán Viktor.

Fotó: Kersner Máté / Telex
Fotó: Kersner Máté / Telex

„Érdekes volt, hogy amikor kicsit testidegen módon kérték, hogy énekeljék el a Himnuszt, akkor csak a hangszórók énekelték, az égvilágon senki más” – nyilatkozta lapunknak a tüntetésen némiképp váratlanul felbukkant Szilágyi Ákos, a New York Polgári Kör alapítója, aki általában Orbán Viktort ábrázoló „The leader of Europe” („Európa vezére”) feliratú pólóban jelenik meg rendezvényeken. Mondjuk ő maga se énekelte, mert „nem akarta elrontani” az éppen forgó videófelvételét.

Fotó: Kersner Máté / Telex
Fotó: Kersner Máté / Telex

Szerinte „politikai ügyet” csináltak a történtekből, pedig „előfordul, hogy az emberek hibáznak”. Szerinte nem Orbán Viktornak kell magyarázatot adnia, hanem azoknak, akik eljönnek erre a rendezvényre, ahol olyanok szónokolnak, akik „melegek, melegednek vagy pedofilok”, mondta, de kérdésünkre beismerte, hogy ez utóbbi állítását „idézőjelben mondta”. Szerinte a felszólaló „LMBTQ-szimpatizánsok és homoszexuálisok” valójában nem aggódnak a gyermekekért.

„Rábíztuk a gyerekek nevelését a társadalomra, és sajnos elbuktunk” – vezette fel a youtuberek és influenszerek péntek esti tüntetését a Hősök terén az egyik szervező, a műsorvezetést vállaló Gulyás Márton, aki később ötvenezerre becsülte a résztvevők számát.

„Vannak helyzetek, amikor az ember nem kussolhat” – követte őt Osváth Zsolt, aki maga is állami gondozásban nőtt fel, és aki maga is megtapasztalta a visszaéléseket. Szerinte a kormány hülyének nézi az embereket, amit jól mutat, hogy Gulyás Gergely miniszter pénteki kormányinfóján azt mondta, bár nem vizsgálták, de biztos, hogy nincs több hasonló eset.

„A gyermekbántalmazás és a pedofília no go, a karaktergyilkosságok állami milliárdokból is legyen már no go” – üzente Baukó Attila, vagyis Azahriah, aki videón szólt az egybegyűltekhez. Ő már az oktatás teljes leépítését is felrótta a hatalomnak.

„Nem vagy egyedül” – üzente az áldozatoknak Szabó Márton Csokker, a Jólvanezígy YouTube-csatorna egyik arca, aki szerint ma megmutatták, hogy a kormánnyal szemben léteznek még olyanok, akiket érdekelnek a reménytelen helyzetben lévő emberek kétségbeesett próbálkozásai. Ugyanő három kérdést is megfogalmazott, amivel szembesíteni kell a hatalmat:

  • Mit fog tenni a kormány azért, hogy minden gyermek emberhez méltó körülmények közt nőhessen fel?
  • Mit fog tenni a kormány azért, hogy minden gyermek minőségi, az életre felkészítő oktatást kapjon?
  • Mit fog tenni a kormány azért, hogy minden gyermek bizalommal fordulhasson valakihez, ha bántják?

Tapasztó Orsi örökbe fogadó szülőként bele se mer gondolni, mi történhetett a gyermekével, mielőtt hozzá került. Köszönetet mondott azoknak, akik segítenek megtanítani szeretni ezeket a gyerekeket, és azt kérte, hogy „minden gyermek biztonságban élhessen.”

Fancsikai Eszter pedig arról beszélt, hogy bár a miniszterelnökhöz hasonlóan legszívesebben ő is feldarabolná, aki a gyermekét bántja, de valójában a jog feladata volna megvédeni a gyermekeket és megtorolni a sérelmeket.

A rendezvény talán leghatásosabb szónoka, Pottyondy Edina „a szörnyállam” képét vázolta fel, ahol azt se tudni, hogy „a pedofilsegítőn és a szélsőjobboldaliakon kívül” még kiket engedett el a „kegyelemmaffia”.

Szól a „Pintér Sándor, a kurva anyád” a rendőrsorfal mellett.

A szervezők sorfalat állnak a rendőrök előtt. Néhányan odakiabáltak a rendőröknek, de a rendezők csitítják őket, miközben megy némi „mocskos Fidesz”-ezés.

Fotó: Huszti István / Telex Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Nagy Bálint / Telex
Fotó: Nagy Bálint / Telex

A Himnusz után az emberek békésen, beszélgetve elkezdték elhagyni a teret. A tér Andrássy út felé eső oldalán nincs arra utaló skandálás, hogy bárhova át kéne vonulni.

„25 millió forint, ez kell ahhoz, hogy egy egykori bántalmazott, jelenleg hajléktalanságban élő fiatal életét megmentsük, és a lakhatását végre biztosítsuk” – mondta Gulyás Márton, és arra kérte a tüntetés résztvevőit, hogy adakozzanak erre a célra. „Az összes befolyt pénzről transzparensen beszámolunk” – tette hozzá. Az akciót az Utcáról Lakásba! Egyesület szervezi.

Pottyondy szerint „a szörnyállam” kasztrendszert hozott létre. „Más jog, más szabályok vonatkoznak azokra, akiknek kutyabőrük van. A püspökre, az ispánra, a földesúrra” – mondta a közönség pfujolása közepette. Milyen védelmet élvezhetnek a valóban hatalmasok, ha „a bicskei pedofil” megúszhatta. A mentőkre órákat váró Gálvölgyi Jánost állította kontrasztba a szirénázó konvojban közlekedő politikusokkal. A botrány szerinte arról is szól, hogy „ha holnap agyonver egy szétkokainozott oligarcha, ne számíts arra, hogy igazságot fogsz kapni. Éppúgy át fognak taposni a sérelmeden, mint a bicskei gyerekeken” – mondta.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

„A politika törvénye, hogy az a hatalom, aminek nem kell félnie a számonkéréstől, így fog működni. Amivel nem áll szemben társadalom, ilyenné válik. Az a hatalom, amitől nem követeljük meg, hogy polgárként, emberként viselkedjen velünk, az az árvákból prédát, a többiekből szolgát csinál” – mondta.

Beszédét három változatban zárta. A realista szerint „a mi eszközeink eddig tartottak, nem akarunk politikai hatalmat, csak segíteni szeretnénk”. A pesszimista szerint kár volt ezért az egész „kárálásért”. Az optimista szerint egy tüntetés ugyan „nem változtatja meg a világot, de megváltoztathat minket. A gondolkodásunkat, a mentalitásunkat, a tanult tehetetlenségünket” – mondta.

Szerinte ötvenezer ember jó kezdet. „Nem az út vége, de jó kezdet”, mert mutatja, hogy „a normalitásnak is van bázisa”. Ha nem utoljára, hanem először állnak ki, akkor „van remény”. „Állítsuk magunk mellé a magyar társadalmat” – mondta zárásként.

A tüntetők elénekelték a Himnuszt, majd Gulyás Márton arra kért mindenkit, hogy ne hagyjanak szemetet a téren, és békésen hagyják el a helyszínt.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Helyszínen lévő tudósítónknak nyilatkozott Horváth Kristóf „Színész Bob” slam poetry előadó. Azt mondta: „A cselekvés tartást ad, ez már nyereség. Bosszant, hogy hányan mentek el szavazni a gyermekvédelmi törvényre. A gyerekeket a baloldal is csak használja, ez is csak egy ügy lesz, ami mentén lájkokat gyűjtenek. Novák Katalin és Varga Judit most a legszimpatikusabbak egész életükben, a rendszer a felelős, világos, honnan jön az instrukció, már szinte utasítást sem kell adni. Képmutató, szar ország, a fideszesek bele vannak kényszerítve, és még mindig meglep, hogy tudják racionalizálni az ilyen ügyeket.”

„A magyar állam napok óta sunnyog. Az állampárt gyermekvédelem alatt politikai ellenfelei buzizását és démonizálását érti” – mondta Pottyondy. Szerinte a helyes az oktatás, a szociális rendszer, az egészségügy és a gyermekvédelmi hatóságok megerősítése volna. „Ez lenne a gyerekvédelem” – mondta a közönség üdvrivalgása közepette. „Szigorúbb törvények, amik nem magyar emberek ellen hergelnek, hanem védik az áldozatokat – ez a gyerekvédelem. Érzékeny, felkészült, az áldozatokra fókuszáló hatóságok – ez a gyerekvédelem. Tisztességes fizetés azoknak, akikre a gyermekeinket bízzuk – ez a valódi gyerekvédelem” – mondta, hozzátéve, hogy nem eseti intézkedésekre, hanem a rendszer teljes átalakítására van szükség.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

De hiába sorolják a problémákat, ahogy hiába fordultak a hatóságokhoz a bántalmazott gyerekek is. „Nem megfigyelőket, szakpszichológusokat, revizorokat küldtek, hanem egy bronz érdemkeresztet” – utalt a bántalmazások miatt később elítélt igazgató állami kitüntetésére. „Az állam és a magyar társadalom süket. Odakint most szörnyek járnak, és az állam a legnagyobb szörny. De az a társadalom sem jobb nála, ami csendben tűr” – mondta. „Nem tűrjük” – válaszolt a tömeg.

A tüntetés műsorvezetője ezt mondta az összegyűlt tömegnek.

„Odakint most szörnyek járnak. Szörnyek, akik gyerekeket bántottak. Szörnyek, akik a gyerekek helyett a bántalmazókat segítették. Szörnyek, akik urambátyám alapon kegyelmet osztogatnak. A magyar állam csődöt mondott” – kezdte felszólalását Pottyondy Edina. „Csődöt mond most is, ma is, amikor nincs egy mindenre kiterjedő vizsgálat”, ami tisztázná, kik tudtak a kegyelemről, kik intézték, kik engedélyezték. „Nem tudjuk azt se, hogy a kegyelemmaffia a pedofilsegítőn és erőszakos szélsőjobboldaliakon kívül kiket engedett még el. Hány ilyen eset lehet még?” – tette fel a kérdést, amire „nincs válasz, csak ócska kommunikációs megoldások vannak”. „Ja, és lecseréltek két lélegző golyóstollat” – mondta.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Kifogásolta, hogy Novákot nem számoltatják el, hanem élete végéig „havi 4,5 milliós nyugdíjat” kap. Ekkor felzendült a „mocskos Fidesz” skandálás. „A volt államfő büntetése, hogy élete végéig luxusban kell élnie” – mondta Pottyondy.

„Ha biztonságban akarom tudni a gyerekeimet, akkor a köztársasági elnök is én legyek? Hadd ne!” – mondta Fancsikai Eszter, aki nem youtuberként vagy influenszerként, hanem anyaként mutatkozott be, és azt mondta, hogy szívesen látja el egy anya összes feladatát. „De ha repülőjegyet veszek, senki ne várja el, hogy én legyek a pilóta” – mondta. Majd sorolni kezdte, hogy egy magyar gyerek dohos kórházban születik, nyugdíjas óvónők nevelik, „ahol az iskolában hónapokig a matektanár tanítja a történelmet, és ahol a gyermekeimet senki nem védi meg a bántalmazóktól, amikor én nem tudom” – mondta.

Felidézte Orbán mondatát arról, hogy a miniszterelnök „félbehasítaná”, aki bántja a gyermekét, unokáját. „Ebben hasonlítunk, csak van egy nagy különbség köztünk. Az, hogy ezért én börtönbe mennék, mert ez önbíráskodás, és arra van a jog, hogy ezt helyettem megtegye. És még egy apró dologban van különbség köztünk. Az én ügyvédem nem a pedofilt védené” – mondta.

„Bele se merek gondolni, hogy sohase fogom tudni teljes bizonyossággal tudni azt, hogy mi történt a gyerekemmel, amíg hozzám nem került” – kezdte felszólalását Tapasztó Orsi, aki örökbefogadó szülőként mutatkozott be. Az ő gyereke már biztonságban van, de sokaknak ez nem adatik meg. „Gyermekotthonban hétezer gyermek él, a nagy részük sohase fog családhoz kerülni. Rájuk a rendszer vigyáz” – mondta, bár azt nem akarja sugallni, hogy minden gyereket bántalmazás ér, de egy eset is sok. Ő is említette, hogy vannak jó gyermekotthonok, és elkötelezett dolgozók, akik azon dolgoznak, hogy „megtanítsák ezeket a gyerekeket szeretni”. „Azt szeretném nagyon szépen kérni, hogy minden gyermek biztonságban élhessen” – mondta. Gyurkó Szilvia szavait idézve azt mondta, ehhez olyan szakemberek kellenek, akik felismerik a bántalmazást. Egy olyan ellátórendszer, amihez a bántalmazott bizalommal fordulhat. Nevelőszülők kellenek, mert most kétezer ember hiányzik ahhoz, hogy 12 éven aluliaknak ne kelljen nevelőotthonban élniük.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Beszéde végén egy videót vetített le, amiben olyan mondatokat idéztek, amiket bántalmazottak küldtek el nekik, és amiket a bántalmazóik mondta. „Nagyon kemény mondatok ezek. Sokat gondolkoztunk, hogy ezt idehozzuk, de ez a valóság” – mondta, majd elindították a videót, amiben valóban nagyon megrázó mondatok hangzottak el arról, hogyan próbálták normálisnak beállítani a zaklatók a bántalmazást. A videó valóban megrázta a résztvevőket, akik végül zavart pfujolással reagáltak.

„Ahogy a szörnyek, a felelősök se szeretik, ha fény vetül rájuk” – mondta. A hatalom megmarja, aki veszélyezteti a szavazóbázisát, de ha lemérik, hogy mit akar a nép, megpróbálnak idomulni. „Ez az előnye, hogy nincsenek elveik” – mondta. Három kérdést kell feltenni, mondta Szabó Márton.

  1. Mit fog tenni a kormány azért, hogy minden gyermek emberhez méltó körülmények közt nőhessen fel?
  2. Mit fog tenni a kormány azért, hogy minden gyermek minőségi, az életre felkészítő oktatást kapjon?
  3. Mit fog tenni a kormány azért, hogy minden gyermek bizalommal fordulhasson valakihez, ha bántják?

„Ezt a három kérdést ne felejtsétek el” – mondta. Ezeket a kérdéseket feltöltötték a haromkerdes.hu oldalra is, hogy bárki elküldhesse a képviselőjének. Egy link is van az oldalon, ahol segítséget tudnak kérni az áldozatok „addig is, amíg az állam nem tudja ellátni a feladatait”. Ezekre a kérdésekre nem az egybegyűlteknek kell választ találniuk, hanem a választott képviselőknek, mondta.

„Nagyon boldog vagyok, hogy egy darab pártzászlót se látok. Köszönöm mindannyiunknak, hogy sikerült megmaradnunk embernek” – mondta a következő szónok, Szabó Márton Csokker, a Jólvanezígy csatorna egyik arca. Ez azért lehet, mert „senki se számított rá, hogy valaki a hatalmat arra használja, hogy egy szörnyeteg elítélt bajtársát engedjék szabadon” – mondta. „Ez a két hét rámutatott, hogy Magyarországot magára hagyták. Magára hagyták azok, akiket közös ügyeink intézésével bíztunk meg”. Felidézte Havasi Bertalan mondatait arról, hogy „reménytelen helyzetben lévő emberek kétségbeesett próbálkozásaival a kormány nem foglalkozik”. Havasi ezt ugyan Magyar Péterre értette, de Szabó szerint „valóban látjuk, hogy rengeteg kétségbeesett ember próbálkozik normális életet élni, de a kormányban süket fülekre talál”. Ma viszont megmutatják, hogy vannak, akiket még érdekel a kétségbeesettek hangja.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

„Ha te is itt vagy köztünk, reméljük, eljut hozzád az üzenetünk, hogy nem vagy egyedül” – üzente az áldozatoknak. „Egyszerre negyvenezer ember emeli fel a hangját érted” – mondta. A tömeg „nem vagy egyedül” skandálásba kezdett a szavaira. „Minden gyermek megérdemli, hogy emberhez méltó körülmények között nőjön fel (…) hogy minőségi oktatást kapjon (...) hogy bizalommal fordulhasson valakihez, ha bántják” – mondta, megjegyezve, hogy ezeknek magától értetődőnek kéne lenniük. „Odakint most szörnyek járnak, de harminc éve is szörnyek jártak. Egyetlen kormánynak se sikerült megoldania ezt a problémát” – mondta. Most viszont a szörnyek „nagyon félnek, kétszer is meggondolják, mit mernek megtenni”.

A következő felszólaló Azahriah, vagyis Baukó Attila. Azt mondta, őszintén sajnálja, hogy nem tud ott lenni fizikailag a Hősök terén. „Nem vagyunk egyformák, sőt, egészen különbözünk. Védjük meg a határainkat, védjük meg a gyerekeinket! Annyiszor hallottuk már ezt a frázist, hogy értelmét vesztette a szó, de az igazság az, hogy értelme ebben a formában sosem volt. Egy szánalmas, nemzeti konzultációnak csúfolt ócska, hazug, eldöntendő kérdésekkel teleírt mihaszna papírlap formájában” – mondta videóüzenetében. „A szülő aggodalmát a gyerekei felé felhasználják arra, hogy lázítsanak, buzdítsanak valami ellen, ami aztán politikai haszonná hatalommá konvertálódik. A narcisztikus manipulatív tanárok országszerte az iskolákban. Az oktatás teljes leépítése és a pedofíliában szenvedő beteg és gátlástalan emberek gyerekek közelébe engedése az, ami nem büdös a hatalomnak abban az esetben, ha politikai érdek húzódik mögötte” – mondta Azahriah.

Fotó: Telex
Fotó: Telex

Talán páran, akik most itt vannak ma este és ismertek engem korábbról, tudják, hogy voltak kifejezetten megviselő élményeim a sulis éveimből. Jogosan lázadozhatnék, sőt, a sikereimre hivatkozva harsoghatnám, hogy mi haszna ez a suli dolog, hogy ha nekem sem kellett ahhoz, hogy elérjem a céljaimat vagy érvényesítsem az akaratom. Mindazonáltal nem teszem ezt. Azért nem teszem, mert őszintén azt gondolom, túltekintve a kellemetlen élményeim horizontján, az oktatás, aminek szánták, ahogy indult, az egyik legnemesebb, leghumánusabb dolog az egész emberiség történelmében" – mondta. „Teljesen új szint az, hogy pedofil arcoknak falazunk, de a legparább az az, hogy ez nem egy ismeretlen sztori. Nemrég még a több tízezer deepwebes gyerekpornót birtokló Kaletát engedték ki félmillió forint bírsággal. Hogy aztán tovább folytathassa a beteg dolgait. (…) A legtöbb helyen most az a narratíva Novák Katalin és Varga Judit lemondásáról, hogy ez milyen bátor tett, milyen emberséges, hogy hibázott és bevallotta. Ha nem derült volna ki, ha nem jött volna ki a cikk, bárki is elhiszi azt, hogy maguktól, felismerve a hibájukat, lemondtak volna? Most az egyszer nem lehetett elsunnyogni meg elügyeskedni a dolgot, mint eddig megannyi alkalommal. De most, hogy itt vagyunk, nem a baloldali-jobboldali politikát erősítve, csak és kizárólag a gyerekek biztonságát. Nem akarok háborút, nem akarok csatát sem vívni. Nem azt akarom mondani, hogy most lett rés a pajzson, most fogjunk kapát, kaszát és harcoljunk, mert nem ez kell. Legalábbis, most még nem. Most ébredni kell. Jobbára mindannyian azt valljuk, hogy gyermekbántalmazás az no go, a pedofília no go, a nyilvános megaláztatás, karaktergyilkosságok állami milliárdokból is legyen már no go” – mondta.

„Én intézetben nőttem fel, láttam a legaljasabb nevelői visszaéléseket” – mondta Osváth, felidézve, hogy amikor tudomást szerzett egy nevelő és egy diák kapcsolatáról, pszichiátriára zárták. Azóta tép fel benne sebeket, ha ilyen visszaélésekről hall. „A kegyelmi ügy csak a jéghegy csúcsa” – mondta, ő a rendszerszintű problémákról beszélt. Például arról, hogy évi 72 ezer forint ruhapénzből kell megoldania az öltözködést, de még az ágyneműt is. Beszélt az intézmények leharcolt állapotáról, aminek a javításához nem fogadhatnak el civil segítséget se. „Lehetetlen bútort vásárolni az intézményeknek. Ha kell egy mosógép, az fél év. Ha kell egy tűzhely, az három hónap”.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

„Nincs pedagógus, szakképzett nevelő. Sok helyen már annak is örülnek, ha valaki bemegy dolgozni” – mondta. Elmesélte, hogy már idős, tízéves volt, amikor jöttek örökbe fogadó szülők, ezért ő már nem kellett. „Pedig én örültem volna, akár két anyukának is” – mondta, amivel hatalmas tapsot aratott. „Az intézet sohasem fogja tudni pótolni a családot, de az államnak az a feladata mindent meg kell tennie, hogy legalább ne legyen húsba maró a család hiánya. Segíteni abban, hogy nem téged választottak, hogy nem kellettél sem otthon, sem másnak” – mondta. A kormányt felszólította, hogy a valódi veszélyre koncentráljanak, ne a pedofilokat próbálják összemosni a homoszexuálisokkal. Inkább vizsgálják ki a hasonló eseteket. „Hülyének vagytok nézve: elhangozhat egy kormányinfón, hogy nem vizsgáltuk, de biztos, hogy ilyen nincs” – mondta.

Autóval jelenleg csak a Kodály köröndig lehet eljutni, onnantól elfoglalják az Andrássy utat az érkező tüntetők. Alapvetően csak keresztirányú forgalom van az Andrássyn.

A Bajza utcában, az orosz nagykövetségnél egy kisebb csoport a börtönben meghalt orosz ellenzéki vezetőre, Alekszej Navalnijra emlékezett meg. „No Putyin, no war” – skandálták a tüntetők. Eközben a Hősök terére tartók megtapsolták a kiállásukat.

„Ma úgy állok előttetek, mint Osváth Zsolt. A zacis, a kóteros. Hívtak így” – mondta beszéde elején Osváth Zsolt, a tüntetés egyik szervezője. Azoknak, akik az apátiától féltették, azt üzente: „Nézzetek körül, mennyien vagyunk, nézzetek körül! Amerre csak elnéztek, mennyi ember” – mondta. „Összefogott az ország, összefogtatok, ez csodálatos. Ezt értük el! Itt vagyunk” – mondta.

„Vannak helyzetek, amikor az ember nem kussolhat” – mondta, majd felidézte a bicskei gyermekotthonban történteket, amit egy kormánypárti publicista „egyszerűen csak faszverésnek hívott”. Itt hatásszünetet is tartott. Nem sokkal később ő jelentette be, hogy „a püspök nemrég lemondott”.

„Nagyon hálásak vagyunk nektek, hogy itt vagytok, és kiálltok az áldozatok, illetve a gyermekvédelem szükséges reformja mellett” – mondta Gulyás Márton, a demonstráció műsorvezetője és első szónoka. „Vannak gyerekek, akiknek a nevelését rábíztuk a társadalomra, és sajnos elbuktunk ebben. Ezt a tüntetést azért hívtuk össze, hogy ennek végre megálljt parancsoljunk” – mondta. De azt is mondta, hogy a legtöbb dolgozó a gyerekvédelemben fantasztikus munkát végez. „Köszönjük nekik, nem ellenük vagyunk itt, hanem értük is” – mondta.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Budapest Közút Fotó: Budapest Közút
Fotó: Budapest Közút
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!