Egy-egy fontosabb gondolat a tüntetés összes felszólalójától

2024. február 16. – 20:42

Másolás

Vágólapra másolva

„Rábíztuk a gyerekek nevelését a társadalomra, és sajnos elbuktunk” – vezette fel a youtuberek és influenszerek péntek esti tüntetését a Hősök terén az egyik szervező, a műsorvezetést vállaló Gulyás Márton, aki később ötvenezerre becsülte a résztvevők számát.

„Vannak helyzetek, amikor az ember nem kussolhat” – követte őt Osváth Zsolt, aki maga is állami gondozásban nőtt fel, és aki maga is megtapasztalta a visszaéléseket. Szerinte a kormány hülyének nézi az embereket, amit jól mutat, hogy Gulyás Gergely miniszter pénteki kormányinfóján azt mondta, bár nem vizsgálták, de biztos, hogy nincs több hasonló eset.

„A gyermekbántalmazás és a pedofília no go, a karaktergyilkosságok állami milliárdokból is legyen már no go” – üzente Baukó Attila, vagyis Azahriah, aki videón szólt az egybegyűltekhez. Ő már az oktatás teljes leépítését is felrótta a hatalomnak.

„Nem vagy egyedül” – üzente az áldozatoknak Szabó Márton Csokker, a Jólvanezígy YouTube-csatorna egyik arca, aki szerint ma megmutatták, hogy a kormánnyal szemben léteznek még olyanok, akiket érdekelnek a reménytelen helyzetben lévő emberek kétségbeesett próbálkozásai. Ugyanő három kérdést is megfogalmazott, amivel szembesíteni kell a hatalmat:

  • Mit fog tenni a kormány azért, hogy minden gyermek emberhez méltó körülmények közt nőhessen fel?
  • Mit fog tenni a kormány azért, hogy minden gyermek minőségi, az életre felkészítő oktatást kapjon?
  • Mit fog tenni a kormány azért, hogy minden gyermek bizalommal fordulhasson valakihez, ha bántják?

Tapasztó Orsi örökbe fogadó szülőként bele se mer gondolni, mi történhetett a gyermekével, mielőtt hozzá került. Köszönetet mondott azoknak, akik segítenek megtanítani szeretni ezeket a gyerekeket, és azt kérte, hogy „minden gyermek biztonságban élhessen.”

Fancsikai Eszter pedig arról beszélt, hogy bár a miniszterelnökhöz hasonlóan legszívesebben ő is feldarabolná, aki a gyermekét bántja, de valójában a jog feladata volna megvédeni a gyermekeket és megtorolni a sérelmeket.

A rendezvény talán leghatásosabb szónoka, Pottyondy Edina „a szörnyállam” képét vázolta fel, ahol azt se tudni, hogy „a pedofilsegítőn és a szélsőjobboldaliakon kívül” még kiket engedett el a „kegyelemmaffia”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!