Kevés az újdonság, sokkal több a kormánykritikus kiszólás – ilyen lett Azahriah semmiből megjelent albuma

Azahriah-val megszületett az első igazi magyar szupersztár – írtuk meg tavaly októberben, miután az előadó népszerűsége példátlan méreteket öltött azzal, hogy mindhárom Puskás Arénába hirdetett koncertje telt házas lett. Az azóta eltelt fél évben is minden Azahriah-ról szólt, részt vett a kegyelmi botrány után szervezett tüntetésen, ami miatt a kormánymédia is megkapargatta picit, amire csak annyival reagált: „Ezek szerint Orbánnal mégsem vagyunk akkora spanok.” Vacsorázott David Pressman amerikai nagykövettel, készítettek neki kamudalt Szoboszlai Dominikkal közösen mesterséges intelligenciával, kiemelt sávot kapott a Sziget Fesztiválon, és meghívták az osztrák Nova Rockra is, nemrég pedig az is kiderült, hogy film is készül róla.

Ami a nagy sztárságban mintha elveszni látszott volna, az maga Azahriah, az előadó volt, még ha az elmúlt időszakban két dalt is kiadott (mariana.árok, cipoe). Csütörtökön azonban a semmiből megjelent Skatulya I című lemeze, rajta az említett cipoe teljes verziója, a mariana.árok, és annak lelassított, visszhangos verziója, illetve öt másik szerzemény összesen kicsivel kevesebb, mint fél órában.

A lemez, és annak körítése is azt igazolja, hogy Azahriah továbbra is kizárólag saját szabályai szerint játszik, fittyet hányva az itthon uralkodó ipari trendekre. Meglepetésalbumot ad ki, ráadásul az összest dalt klippel (vagy vizuállal) jelenteti meg.

Szó sincs arról, hogy ezeket a technikákat Azahriah találta volna ki, mégis egy lépéssel az itthon berögzült mechanizmusok előtt jár.

Maga a lemez azonban már egy teljesen másik kérdés, a Skatulyára ugyanis zeneileg nem sok meglepetés vagy újdonság került. Leginkább az különbözteti meg az albumot Azahriah eddigi lemezeitől, hogy sok dal egy irányba mutat, és nincsen annyi váltás egy-egy szerzeményen belül. Persze ez sem jelenthető ki kivétel nélkül az összes számra, a nyitó, teljes verziós cipoeben például rögtön három alapváltás is elfért, a viadal, Azahriah eddigi legmulatósabb nyitánya után pedig simán átcsap dörgős trapbe.

Azahriah-tól megszokott módon a lemezen minden van, mint a búcsúban: reggae fúvósokkal és óriási gitárszólóval, afrobeat ütemek, ahogy a csövön kifér, rap és éneklés négy nyelven, sőt, még egy teljesen meglepő, de annál jobb metáldal is,

a tartarosz, ami tulajdonképpen a legjobb System of a Down dal a System of a Down óta.

Ennek a végére befért két német sor is, szóval az egyszeri hallgató talán joggal élhet a gyanúperrel, hogy ez a dal már kikacsintás a Nova Rockra. (Persze Azahriahról eddig is lehetett tudni, hogy szeretné ilyen stílusban is kipróbálni magát, szóval ez legfeljebb csak egy jó apropó).

A dalszövegek szintén hozzák az újpalotai énekestől már megszokott tartalmat. Társadalomkritikával átitatott, önreflektív gondolatokat hallunk a védjegyének számító hajlítgatott hangján.

Feltűnő az is, hogy az eddigi anyagokhoz képest sokkal több és explicitebb a kormánykritikus megjegyzés a szövegekben. A cipoeben elhangzó „Így ha netalán a szél jártatná a szád / Vagy hoznád másra rá a frászt / Egy buta Origo-cikkel, te propagandagép” sorok mellett ott van például a már említett tartarosz, ami egy tagadhatatlanul politikus töltetű dal.

Azahriah zenéjének sava-borsa tehát itt van ebben a szűk fél órában, az eredmény mégis kicsit felemás. A zenész egész karrierjének esszenciáját az adja, hogy hogyan tud akár egy-egy dalon belül is több stílust keverni, majd az így kapott elegyen még egyet csavarni.

Önmagához képest a Skatulya ebből a szempontból már-már megúszós anyag, hiszen a tartaroszt leszámítva kevés újdonság, vagy fordulat került a lemezre, ami alapján az embernek az az érzése támad, hogy végtére is még Azahriah is kiszámítható. Azon a tényen ez viszont mit sem változtat, hogy egy ilyen lemezért a hazai popszakma egy jelentős része valószínűleg a fél karját is odaadná.