Azahriah lesz hosszú idő után az első magyar előadó, aki kiemelt sávot kap a Szigeten

2024. február 1. – 11:58

Másolás

Vágólapra másolva

A Puskás Arénába meghirdetett már telt házas koncertek mellett Azahriah csak néhány fesztiválos fellépést vállal ezen a nyáron, ebből az egyik a Sziget második napján, augusztus 8-án lesz.

A bejelentés különlegessége, hogy Azahriah kiemelt sávot kap, az aznapi záróprodukció előtt lép fel este a Nagyszínpadon, ezzel hosszú idő, majdnem tíz év után ő lesz az első magyar előadó aki főműsoridőben a legnagyobb helyszínen lép fel a fesztiválon.

Ez a sáv jellemzően a külföldi előadóké volt az utóbbi években a Sziget nagyszínpadán, de Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője szerint „Azahriah tehetsége, eddigi sikerszériája és elképesztő rajongótábora azonban most az élbolyba tolt egy olyan magyar sztárt, aki méltán foglal helyet a Nagyszínpad kiemelt sávjában”. Azahriah utoljára 2022-ben lépett fel a Szigeten.

Azahriah korábban bejelentette, hogy ebben a fesztiválszezonban még a SopronFesten ad koncertet.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!