Aki 2,5 tonnás zöld rendszámos terepjáróval jár, és ezzel szerinte meg van mentve a világ, annak átmosták az agyát

A Kortárs Építészeti Központ Klímaplatformján kutatók beszélgettek arról, hogy mi lehet a klímacselekvés útja egyéni és közösségi szinten, hogyan kellene kommunikálni a klímaváltozásról, és hogy milyen zsákutcákba fut bele az emberiség például akkor, amikor abban bízik, hogy majd a technológia és a megújulóenergia-források mindent megoldanak.

Donald Trump egyik első elnöki rendelete arról szólt, hogy az Egyesült Államok kilép a párizsi egyezményből, és ezzel nem tartja magára nézve kötelezőnek, hogy a károsanyag-kibocsátását csökkentse a felmelegedés ütemének kordában tartása miatt. Akkor sokan úgy vélték, hogy ez nagyon rossz üzenet a világnak, de a beszélgetés résztvevői szerint ez nem ennyire fekete-fehér.

Vasárus Gábor terület- és településfejlesztő geográfus kutató szerint a kilépési szándék jelzése a gyakorlatban nem sok mindent változtatott, csak jogi erőre emelte a valóságot – hiszen az Egyesült Államok eddig se tartotta be a párizsi egyezményt. De olyan nagyon mások sem, így talán most van esély egy olyan rendszert létrehozni, ami működik is. A kutató szerint álságos volt az egyezmény módszertana is, mert a hadseregek kibocsátását nem számolták, pedig csak az Egyesült Államok hadseregének kibocsátása annyi (volt a 2017-es adatok szerint), mint Magyarországé és Észtországé együtt.

Köves Alexandra közgazdász szerint sem voltak vezető kormányok, amelyek komolyan vették volna az egyezményt. Azt mondta, hogy amíg él az a mítosz, hogy mindig növekednie kell a gazdaságnak, addig nem is lesz változás, és a technooptimizmus sem ad választ a klímakérdésre. Ugyanakkor azt mondja, Trump kilépése talán arra sarkallhat, hogy progresszív irányba forduljon a világ.

„Abba a hitbe ringattuk magunkat, hogy jön majd egy világmegváltó techmágus, akár Elon Musk, aki lerak valami technológiát, de ez csak arra volt jó, hogy ne nézzünk azzal szembe, hogy az életmódunk megváltoztatása nélkül nem tudunk mit kezdeni a klímaváltozással. Aki 2,5 tonnás zöld rendszámos terepjáróval jár, és ezzel szerinte meg van mentve a világ, annak jól átmosták az agyát marketinggel” – mondta Vasárus, aki szerint a tudomány is hibásan beszél karbonsemlegességről, pedig az nem létezik.

Példaként a napelemet hozta, aminek minden egyes kilowattórájára 41 gramm szén-dioxid jut az egész élettartama alatt. Megemlítette a német átállást is, ami azt eredményezte, hogy Németország majdnem kétszer annyi szén-dioxidot bocsát ki kilowattóránként, mint Magyarország. Az év 60 százalékában, amikor nem süt a nap, gázturbinákkal pótolják ki a hiányzó energiát, és volt, hogy a negatív áramár miatt 38 fokban is bekapcsolták a vasút jégmentesítő fűtőrendszerét.

Köves is úgy véli, hogy a zöldnövekedés valójában áltatás, és az elektrifikáció zsákutca. Rekordmennyiségű szenet égetett el a világ 2024-ben, eközben a megújuló energia mennyisége 17 százalékkal nőtt. Vagyis az új technológiák nem kiváltanak régieket, hanem hozzáadódnak azokhoz.

Pribéli Levente humánökológus ezzel együtt hisz abban, hogy a megújulóenergia-forrásoknak van helyük, a fosszilisokat mindenképpen ki kell vezetni, de ehhez meg kell haladni a gazdasági növekedést is a negyven-ötven, elkényelmesedésben töltött év után. Szerinte ahhoz a gondolathoz is hozzá kellene szokni, hogy az energia nem mindig ugyanabban a mennyiségben áll rendelkezésre, és ez korlátozhatja például az éjszakai tevékenységeket, de fogyasztói cikkeknél is lehet ilyen irány.

„Abban sokan egyetértenek, hogy nem fog úgy folytatódni az életünk, amilyen a mostani. Már réges-régen túlmentünk egy fizikai határon. Egy olyan szokást, aminek a rabjai vagyunk, hetek, hónapok alatt tudunk megváltoztatni, most pedig arról a jólétről kéne lemondani, amiben szocializálódtunk.

Sokan azt mondták, hogy azért gürizek, hogy a gyerekemnek jobb legyen – de most már inkább azt kéne mondani, hogy azt hittem, hogy érted teszem, de közben tönkrevágtam a bolygót, bocsi”

– mondta Csapó Krisztina, a Deep Adaptation Hungary képviselője, mentálhigiéniás szakember. A kutató úgy látja, hogy a fiatalok magukra vannak hagyva a félelmeikkel, az idősebb korosztály pedig nem tud szembenézni a bűntudatával, így a társadalom struccpolitikát folytat.

A kommunikáción is múlik a változás, Csapó Krisztina szerint ha azt hallják az emberek, hogy erről és arról kell lemondani, az veszteségélményt generál. Ehelyett inkább arra kellene koncentrálni, hogy a jelenlegi rendszer beteg, de olyat építhetünk fel helyette, amivel mindenki nyer.

Pribéli Levente szerint nem szabad nagyon szögletesen állni a változásokhoz. Nem mondaná, hogy például bűn mobiltelefont használni, hiába okoz ez akár ökológiailag is meghasonlott helyzetet. De az ne legyen általános, hogy évente lecseréljük a készüléket. Ő is úgy látja, hogy a reklámipar szabályozásán is sok múlik, mert az például nagyon hamis üzenet, hogy az autót gyakran a biztonsággal, a családdal, a természettel való kapcsolattal kötik össze. „Ha őszintén reklámoznánk, akkor egy autóról azt kéne mondani, hogy ezzel ülhetsz három órát a dugóban” – mondta Vasárus, aki szerint a tömegközlekedést kellene reklámozni, és mindenhol ingyenessé tenni a társadalmi haszna miatt.

Köves Alexandra beszélt arról, hogy hogyan lehet kivenni a növekedési kényszereket a gazdaságból. Az egyik, amivel valószínűleg mindenki könnyen tud azonosulni, az, hogy kevesebbet kell dolgozni. Ez kevesebb pénzzel és fogyasztással jár. „Az emberek most azt választanák, hogy nem akarnak kevesebbet dolgozni, ha az a fizetésük csökkentésével jár. De ha úgy kérdezed meg, hogy a jövőbeli fizetésnövekedésükről lemondanának-e a kevesebb munkáért, arra már igent mondanának.” De a hitelek is durva növekedési kényszereket tesznek bele a gazdaságba, ezért a pénzügyi rendszereket is át kell alakítani, újra demokratizálni kell őket.

Pribéli szerint észre kellene venni, hogy nem tragédia az, ha valamiről le kell mondani. Például a szülői szerep is ilyen, amit elfogadnak az emberek, de a fogyasztói szerepben már nincs meg ez a belátás.

„Aki tagadják a klímaváltozást, azok a tagadófázisban vannak, akik a technológiai optimizmust képviselik, azok az alkudozó fázisban. Sok embernél úgy csapódik le a fogyasztás csökkentése, hogy úristen, elveszik tőlem a telefont meg az autót. Nem Pista bácsival van a gond, aki havi háromszor bemegy a Golfjával a boltba az ásotthalmi tanyáról, hanem azokkal, akik a vécére is azzal mennek, vagy buliba járnak helikopterrel. A felső tíz százalékkal van a gond, az ő fogyasztásukat kell csökkenteni, nem a szegényekét. Egy második világháborús katonai csapatszállítónak, ami egy egész rajt és annak felszerelését vitte, kisebb volt a kibocsátása, mint egy RAM terepjárónak, ami egy embert és annak az egóját viszi” – mondta Vasárus, aki szerint a fogyasztáscsökkentés nem kényelmetlenséget jelent, hanem egy csomó felesleges dolog elhagyását, amiért amúgy rengeteg pénzt kiadunk.

„Ez a világ nagyon hamar meg fog változni, és nem lemondanunk kell dolgokról, hanem egyszerűen el fognak tűnni. Lehet, hogy nem lesz avokádó, de örülünk, ha kenyeret tudunk venni”

– mondta Csapó Krisztina.

Vasárus szerint az egyéni cselekvéseknek is van értelmük. Vázolta, ha a középosztálybeliek negyede lemondana arról, hogy bangladesi gyerekek rabszolgamunkájával készült cipőt vásároljon, akkor az ágazat gyorsan átalakulna, hogy ne veszítsék el minden hasznukat. Ez korábban működött már, erre jó példa, hogy amikor elég magas szintet elért a tiltakozás az ózont károsító gázokkal működő hűtők ellen, az iparág néhány hónap alatt átállt másra.

Forgács Bálint, az ELTE pszichológusa, aki egy korábbi tanulmányában a klímaváltozásról szóló nyelv keményebbre váltását javasolta, azt mondta, hogy a durva reklámzajban egy figyelemfelkeltő trükk önmagában nem elég. Ő hiányolja, hogy a klímaváltozásról is leginkább csak olyan üzenetek mennek, hogy „baj van”, vagy „valamit csinálni kéne”. Szerinte konkrét cselekvésekről kellene beszélni, ha már sikerül az emberek figyelmét megragadni.

„Nagyon veszélyes, hogy hihetetlenül lineárisan gondolkodunk a folyamatokról. Azt gondoljuk, hogy a tudósok leraknak ide egy stratégiai térképet, hogy ha ezt fogjuk csinálni, akkor ez történik. Túl bonyolultak ezek a rendszerek ahhoz, hogy ki tudjuk számolni, hogy fog ez lefutni. Ha arra várunk, hogy tökéletes szcenáriók és modellek legyenek, akkor várhatunk a világ végéig, és csak körbevárás lesz” – mondta Köves Alexandra.

„Nem tudjuk, hogy mennyi időnk van hátra, valamikor 2050 és 2100 között fog beütni a klímaválság. De ma még mindig kicsit olyan, mintha egy olyan repülőn ülnénk, amelynek mindkét hajtóműve lángokban áll és így nincs hajtóerő, és közben azon vitatkozunk, hogy melyik repülőtérre szálljunk le vele. Miközben már ereszkednünk kéne, hogy a sebességet megőrizzük. Ha hasra száll le a repülőgép, akkor az embereknek, mondjuk, a 80 százaléka túléli a becsapódást, de ha úgy csinálunk, mintha repülnénk, és egyszer csak lezuhanunk, akkor legalább az emberek fele meghal” – mondta Vasárus.

A geográfus arról is beszélt, hogy egy csomó lehetőségünk van a klímaváltozás hatásait csökkenteni. Például rengeteg panelház tetején fekete kátrányos szigetelés van, és ha azokat lefestenék fehérre, már jobb lenne a hőmérséklet a felső emeleteken. De az önkormányzatokat is lehet kényszeríteni, hogy sötét helyett világos burkolatokat alkalmazzanak. Azt is említette, hogy a falvakban sem kell várni a csodát, érdemes összeállniuk a helyieknek árkokat kitisztítani, záportározókat létrehozni, de egy helyi önkormányzat is jó, ha készít stratégiát a villámárvizekre. Ő úgy látja, hogy a jó példa is ragadós, a gerillakertészkedés, települészöldítés is hozhat követőket.