Elég a szépelgő kifejezésekből, mondjuk inkább azt, hogy klímaöngyilkosság

Globális felmelegedés, üvegházhatás, klímakatasztrófa – ezeket a szavakat használjuk a leggyakrabban, amikor a környezetünket érő fenyegetésekről beszélünk. Forgács Bálint, az ELTE PPK kutatója szerint e kifejezések nem elég hatékonyak, ezért az orvosi nyelvhasználatot javasolja annak érdekében, hogy súlyának megfelelően kezelhessük a problémát.

Forgács szerint kommunikációs szakadék alakult ki a klímatudósok, a közvélemény és a döntéshozók között, és ennek áthidalására a nyelv lehet a megoldás. Metaforikus kifejezések helyett olyanokat kell használni a klímadiskurzusban, amelyeket a laikusok is megértenek, és nem károsak.

Forgács a Frontiers in Climate folyóiratban publikált tanulmányában erre tesz javaslatokat. Az egyik kulcsprobléma, hogy a klímaváltozással kapcsolatos leggyakoribb szavak közül több is pozitív érzelmi töltetű („meleg”, „zöld”, környezetbarát”), így nem ösztönöznek hatékonyan egy életveszélyes működésmód és ügymenet átalakítására. A pozitív töltetű „felmelegedés” helyett a kutató a „globális égés” vagy „túlforrósodás” szavakat javasolja.

Szintén nem segítenek a megoldásban azok a kifejezések, amelyek kicsinyítik a fenyegetés mértékét, ilyen például a „klímasemlegesség” vagy a „nettó zéró kibocsátás”. Ezeket a lágyító kifejezéseket ráadásul gyakran olyan cégek használják előszeretettel, amelyek a káros kibocsátás jelentős hányadáért felelősek.

A „katasztrófa”, „krízis”, „összeomlás” szavak mind passzív hangvételűek: tehetetlenséget sugallanak a természet erejével szemben. Az aktív hangvételű kifejezések ezzel szemben képesek lennének visszaadni nekünk a felelősségvállalás mellett a cselekvés lehetőségét is: érdemes lenne áttérnünk a „klímaöngyilkosság” vagy a „klímapusztítás” használatára, mert a saját viselkedésünk fölött kontrollal rendelkezünk – állapítja meg Forgács Bálint.

A klímadiskurzus egyik központi metaforája az „üvegház”: egy törékeny, kifinomult épület, amelyet a hő benntartására terveztek. Megvédi a növényeket, élelmet biztosít hideg klímákban – ha ezt az élővilágra veszélyes klímaváltozásra vonatkoztatjuk, az érthetően okozhat némi zavarodottságot. Ez a metafora – hamisan – azt is sugallhatja, hogy a túlmelegedést olyan egyszerű visszafordítani, mint kinyitni egy üvegház ablakát. A cikk szerint egy olyan kifejezést, mint a „kemencehatás”, már nehezebb lenne – akár szándékosan, üzleti érdekektől vezérelve – ártalmatlanítani.

Forgács szerint sokszor félelemkeltésként van elkönyvelve az, amikor a klímaváltozás legrosszabb eshetőségeiről beszélnek. Úgy véli, hogy ennek kiküszöbölésére is alkalmas lehet az orvosi nyelv. Ilyen keretben a vészhelyzetek említése nem riogatásnak, hanem életmentő intervenciónak számítana. Orvosi döntések meghozatalakor jellemzően nagyobb a személyes bevonódás, és képesek vagyunk hosszú távon, megfontoltan gondolkodni.

„A cél tehát nem az, hogy elhagyjuk a tudományos eredményeket sűrítő metaforák használatát, hanem az, hogy kifejezéseink tükrözzék az egzisztenciális fenyegetés súlyát. Az ugyanis, ahogyan beszélünk a klímaváltozásról, befolyásolja, hogyan gondolkodunk róla. A tudomány művelőinek és az újságíróknak éppen ezért az eufemisztikus kifejezések helyett új, erőteljes, egyértelmű, negatív érzelmi töltetű és aktív hangvételű kifejezéseket kellene használniuk. A közbeszéd ilyen átalakulása nem csak őszinte társadalmi vitát, de azon keresztül életmentő politikai döntéseket és várva várt jogi szabályozást is magával hozhat” – olvasható az ELTE közleményében.